2013. augusztus 26. 17:08 - kjá

Aktuális az új munkarend kapcsán

Olvastam ma egy cikket a világgazdaság online-on. http://www.vg.hu/kozelet/politika/hoffmann-soha-nem-igert-a-kormany-beremelest-a-tanaroknak-410469
Egy mondatnál megálltam, nem tudtam tovább folytatni. Az újságíró Hoffmann Rózsát idézi a harminckét órás kötött munkaidő, és a lenyelt túlórapénzek kapcsán: "rossz volt az a rendszer, ami a pedagógusi feladatokat úgy határozta meg, hogy a megtartott óráik után hazamehetnek és azt tehetik, amit tenniük kell, vagy amit tenni akarnak."

Nem. Az a rendszer rossz, amely azt feltételezi, hogy a tanár, miután megtartotta az óráit, hazamegy, lefekszik a tévé elé, és tojik az iskolára, a kollégáira meg a gyerekekre. A tanár normális esetben a megtartott órája után - ha akar - hazamegy, és azt teszi, amit tennie kell, mert megköveteli a hivatása. És ez nemcsak az órára való készülés, a dolgozatjavítás, hanem minden más. Beszélgetés a gyerekkel, a szülővel, utánaolvasás szakmai és pedagógiai problémáknak. A tanár hazamegy, és azt teszi, amit tenni akar: dolgozni, hogy megfelelő színvonalon és eredményesen működjön a munkában. Ahogy mindenki ezt teszi, akinek hivatása van. Művész, sportoló, tanár, lelkész - vagy egy munkáját szereti kalapos, vízvezetékszerelő - ne adj Isten, államtitkár. 

Rózsa néni tanár volt. Állítólag jó tanár. Nem ezt csinálta? Csak esetleg megtehette este tízkor, mikor a kislánya-kisfia már aludt. Esetleg beoszthatta szabadabban az idejét, kevesebb óraszámban, esetleg lehetett a családjával este hét előtt. 
A pedagógus hadd menjen a dolgára. Mert neki dolga az iskola, a kollégái, a gyerekei, a gyerekek szülei. Dolga a szakmája, legyen famegmunkálás, kémia vagy irodalom. Tessék már elhinni. Ha sarokba szorítják, ha méltatlanul alulfizetik, akkor épp ezt veszik el tőle. Tőlünk. Akik közül már senki nem tud csak a tanári fizetéséből megélni. 
Nem tudom ennél hangosabban mondani. Nem a röghöz kötés az út, nem a szankció, hanem a bizalom és az elismerés.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr305478150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

2013.10.04. 17:36:05

Mindenben egyetértek veled, és nagyra értékelem az igyekezetedet de attól tartok, az illetékeseknek fogalmuk sincs, miről írsz, mert nem értik. Ennyi agyuk van. Én csak egyet tudok javasolni úgy általában, legyen 8 óra bent a suliban, ahogy ők akarják, de azon kívül 1percet se dolgozzon senki sem, és a tanárit sem ártana télen normálisan fűteni, nyáron meg egy légkondi. Micsoda luxus igények :-). Nincs otthoni munka, sem fizetetlen kirándulás, versenyre készítés, kísérésen szülői értekezlet, stb. Ha ezek nem férnek a napi 8 órába, akkor sajnos elmarad. Persze a lelkiismeretes tanár mint tudjuk, nem ilyen. Ill. túlórában ha hajlandók kifizetni a pluszt, akkor a kolléga majd eldönti, vállalja-e.

cov 2013.10.18. 21:00:36

Kiss Judit Ágnes
BÚCSÚLEVÉL
ÉS/LVII. évfolyam, 42. szám, 2013. október 18.

Édes Hazám!

Köszönöm neked, hogy már gyerekkoromban megtanítottál diktatúrában élni. Megtanítottál arra, hogy vannak magasabb törvények egy ország törvényeinél. Megtanítottál leszegett fejjel hallgatni, és közben titokban, észrevétlenül hágni át az embertelenség parancsait. Megtanítottál olvasni a sorok között, és egy pillantásból vagy félmondatból felismerni, ki az, aki előtt nyíltan lehet beszélni.

Köszönöm, hogy megtanítottál hazugság és ellentmondás nélkül túlélni mindezt, és fonalat adtál, amivel kijuthatok a hamis ideológiák labirintusából. Köszönöm, hogy megtanítottál bolondot játszani, ütődöttnek tűnni, hogy ártalmatlannak gondoljanak, amíg titokban szövögetem egy szabadabb ország hálóját.

Köszönöm, hogy megtanítottál arra, hogy a művészet veszélyesebb lehet, mint a lőfegyverek, és hogy megmutattad: te nem érsz véget az országhatáron, és épp úgy tudlak magamban hordozni, ahogy te engem.

Aztán tizenéves korom kamaszlázadásaival együtt bebizonyítottad nekem, hogy a megváltoztathatatlannak hitt dolgok is megváltozhatnak, mert nincsen zsarnokság, ami előbb-utóbb szét ne roppanna, ha másért nem, a saját súlyától. Köszönöm, hogy láthattam, amint a bebetonozott Kádár-rendszer megroggyan, aztán összeomlik. Mert kiáltottunk, és visszhangja támadt, kimentünk az utcákra, tüntettünk a vízlépcső ellen és Erdély falvaiért, és a mozdíthatatlannak látszó rendszer beleremegett. Most már bátran viselhettük az eddig titokban hordott Kossuth-címert, ünnepelhettük október huszonharmadikát, és az Ideiglenesen Hazánkban Állomásozó Déli Hadseregcsoport utolsó szovjet katonája is elhagyta az országot. Szétszedtük a szögesdrótot, lebontottuk a vasfüggönyt Sopron mellett, aztán le a berlini falat is, és hittünk abban, ha mindenki visszakapja, amit elvettek tőle, béke és virágzás lesz a sorsod, a sorsunk.

Emlékszem az izgalomra, ami akkor töltött el, mikor először ejtette ki a száján valaki nyilvánosan a többpártrendszer kifejezést, aztán sorra nőttek is ki a földből a különböző pártok, mint eső után a gomba. Köszönöm, hogy megtanítottál választani, és felelősséget vállalni a döntéseimért. Köszönöm, hogy megtanítottál arra, vannak elvitathatatlan jogaim is, nem csak állampolgári kötelességeim, és arra, hogy mások jogai épp ezért pont annyira fontosak, mint a sajátjaim.

Még nem voltam huszonöt éves, amikor szembesítettél azzal, hogy nem elég megszerezni valamit, meg is kell tudni tartani. Szerelmet vagy demokráciát, mindegy. Hogy ami az enyém volt, amiről azt hittem, jár nekem, jogom van hozzá, azt bármikor elveszíthetem. Hogy amit kivívtunk, azt bármikor újra sárba tiporhatják. Hogy sokszor mi magunk tiporjuk sárba.

Megmutattad, hogy minden változásnak vannak nyertesei és vesztesei, de mindenki nyertes akar lenni, és van, akinek mindegy, milyen áron. Megmutattad, hogy hányszor fontosabb a pénz az elveknél, és hogy bizony mindig a szar úszik felül. Megmutattad, hogyan válnak halálos ellenséggé régi harcostársak, és abba az irányba fordítottál, hogy soha ne áldozzak fel egyetlen élő embert se egy eszme oltárán.

Megláttattad velem, milyen könnyű sárgára avagy zöldre festeni a vörös villamost, ahogy az érdekek diktálják, és milyen nehéz olykor felismerni benne a régi vöröset. És hogy nem ítélhetek el senkit, aki szándékosan vagy akaratlanul színtévesztő lett.

Mostanra megtanítottál arra, hogy vannak dolgok, amelyeket a beszéd gyógyít, és vannak, amelyeket a hallgatás. Hogy vannak témák, amelyeket elő kell venni, és vannak, amiken át kell lépni. Köszönöm, hogy egyre érzékenyebbé teszel azon az áron is, hogy bármi, ami fáj másnak, az nekem is fájjon, hogy azonosuljak minden kisebbséggel és minden megalázottal.

Köszönöm, hogy nap mint nap azzal szembesítesz, hogy muszáj újra és újra felépíteni a romokat, és nem adhatom fel akkor sem, ha kigúnyolják mindazt, amiben hiszek. Arra nevelsz, hogy ne álljak be egyetlen üvöltőkórusba se, még akkor sem, ha az együtt bégetés vagy a közös farkasordítás sokkal könnyebb volna.

Köszönöm, hogy megtanítottál színeket és árnyalatokat látni fekete és fehér helyett.

Köszönöm, hogy megtanítottál arra, hogy lehetnek ugyan pártok, oldalak, szekértáborok, nemzetek, etnikumok, kisebbségek, de a határ valójában csak a tisztességes és a tisztességtelen között húzódik. És mindkettőt kiterítik úgyis.

Köszönöm, hogy lassan és nehezen bár, de arra nevelsz, hogy ne háborgassam senkinek a vallását, higgyen bár más Istent, más rendszert, más politikai vezetőt, amíg egy oldalon állunk: a tisztességesekén.

Köszönöm, hogy tanítasz helytállni örök ellenzékiségben akár, nem ellenségként és nem ellenfélként, hanem kritikusként. Sohasem valami ellen, hanem valamiért. Magamért. Érted.

És most, amikor lehet, hogy elhagylak, hálás vagyok és hálás maradok minden tanításodért, bárhová sodródjam is. Mindenhol hasznát veszem majd. Isten áldjon jó kedvvel, bőséggel – ha még nem unod nagyon ezt a szöveget.

-=sportember=- · http://sportember.eu 2013.12.08. 22:41:58

Mr. cov, ha szándékos, akkor hatásvadász és tisztességtelen kiragadni a szöveget eredeti környezetéből (az ÉS *irodalom* rovatából), és közéleti/önéletrajzi írásként állítani be. Sajnos, mivel egy közéleti/politikai blogbejegyzés aljához lett biggyesztve, nehéz feltételezni, hogy nem szándékos. Őszintén szólva a szerzői jogok lábbal tiprása is erre utal: ha a szerző közzé akarta volna tenni ezt a írását a személyes blogján, nyilván meg is teszi, de nem tette. Úgy tűnik, ön elégedetlen azzal, ahogy és ahol KJÁ publikál, és a maga hatáskörében próbálja újrarendezni a dolgokat... Hát, kár.

cov 2013.12.13. 10:46:16

@-=sportember=-: köszönöm a megjegyzését, elfogadom az Ön véleményét! kívánatos lenne az oldal moderálása, és ehhez Ön megfelelő érzékenységgel rendelkezik.