2014. október 30. 23:28 - kjá

Varró, Lackfi és a közoktatás

Kicsit későn kapcsoltam ugyan, tudom, most mással kéne foglalkozni már, lecsengett ez az őrület, de mégis muszáj tisztázni valamit. Az a hisztéria, ami Varró Dani és Lackfi János egy-egy tankönyvbe került verse miatt végigsöpört a FB-on, fölháborított tanárként is, költőként is, önismerettel foglalkozó személyként is. Mindhárom fölháborodás megérne talán egy-egy posztot, talán még akkor is, ha az ürügy lassan (vagy remélhetőleg minél gyorsabban) elenyész, talán egyszer meg is írom a másik kettőt is, de most a tanári felháborodással kezdeném.

Az irodalom (és semmi más művészet) nem normatív. Nemcsak tanmese és erkölcsnemesítő alkotás létezik. A Bibliában sem csak a Tízparancsolat meg a Hegyi Beszéd szerepel, hanem nemi erőszak, vérfertőzés és kínzás is. És van olyan templom, ahol ezeket felolvassák és prédikálnak róla! Hát mi lesz, ha a hívőknek eszükbe jut követni az elhangzottakat, gyereket csináltatni maguknak a leitatott apukájukkal, vagy megöletni a kiszemelt nő férjét?!
Egyébként látott már valaki Bosch-képet? Hogy azokon miket nem csinálnak! Kereszténységünk és zsidóságunk szent irata és európai művészetünk egyaránt pofátlanul, gátlástalanul megmutatja az embert minden szörnyűségével együtt.
Aber nicht vor den Kindern - ne a gyerekek előtt! - hangzik a naftalinszagú tánti megbotránkozása. Amiről kislánykorom édes(kés) gyerekregénye, A két Lotti jut eszembe, melyben a narrátor megemlíti a gyermekszínész Shirley Temple esetét, akinek nem volt szabad megnéznie azokat a filmeket, amelyekben játszott.
A gyereket nem úgy kell megvédeni a borzalmakról, hogy nem beszélünk róluk!

Egy anyuka egyszer megkért, hogy ne tanítsam az ötödikes gyerekének a Pál utcai fiúkat, mert az arról szól, hogy Nemecsek nem a szüleitől kér segítséget, amikor bajban van, nem mond el semmit az anyukájának, és bele is hal. Nehogy már az ő gyerekét az iskolában tanítsák arra, hogy előle eltitkoljon dolgokat. Az anyuka pszichológus volt. Számára erről szólt ez a regény, és föl se merült benne, hogy a tanítás esetleg az olvasatok ütköztetését jelentené.

Tanári pályám egy másik izgalmas élménye egy érettségi előtt álló (katolikus iskolabeli) fiúosztály, akiket elvittem színházba egy nagyon erős, katartikus előadásra (Bűn és bűnhődés - a rácsok mögött). És azok a srácok, akiknek a szájából csak úgy röpködtek a lófaszok a szünetben, most meg voltak botránkozva, hogy a színpadon a börtönben lévő gyilkosokat játszó színészek csúnyán beszélnek. Mert "az más". De a kérdésemre, hogy miben, nem tudtak választ adni. 
Nyilván az iskola is "más". Ahol csak szépet és jót szabad mutatni a gyerekeknek. Nyuszikát igen, nyuszikára lecsapó sasmadarat már nem. Vagy sasmadarat magában igen, de nyuszikával a csőrében már nem. Esetleg a rosszat a Jó gyerekek képeskönyve szellemiségében prezentálni, ahol a kis Olgi játszott a tűvel, hiába mondta neki az ő jó édes anyukája, hogy Olgika, ne játssz a tűvel, a szófogadatlan kislány nem hallgatott rá, ki is szúrta a saját szemét, úgy kell neki!

Csak arra volnék kíváncsi, mi lenne, ha mindent ezen a látásmódon kéne átszűrnünk? A költészeti klasszikusok közül kiesne Petőfi, aki gyilkosságra uszít (Akasszátok fel a királyokat!), és nem lehetne elénekelni az ovisoknak a Katalinka, szállj el kezdetű dalocskát, mert állatkínzásról szól:"kerék alá teszlek, onnan is kiveszlek". (A megbotránkozás persze főleg abban az esetben szép, ha kikérem magamnak szülőként, hogy az óvónéni a Katalinkát énekli, majd a gyermek szemtanúja annak, hogy tesszük ki az utcára egy dobozban a fölösleges kutyakölyköket...)
A történelem egy az egyben tiltólistára kerül, mert a gyerek megtanulja a rabszolgatartást meg a háborút, a biológia is necces, mert a vírusok beleköltöznek a gazdatestbe és jól felfalják, hát milyen csúnya dolog ez! A kémia veszélyes, megtanítják a szubsztitúciót, aztán csodálkoznak a sok váláson meg a swinger klubokon, a fizika meg szóba se kerülhet, atombomba lesz a vége. 

Az iskola, kérem tisztelettel, kedves aggódó szülők, nem giccs. Nem lehet úgy beszélni a fényről, hogy hallgatunk a sötétről, nem lehet úgy beszélni az életről, hogy eltitkoljuk a halált. Se egy hároméves, se egy tizennyolc éves diákkal. Jelenségek vannak, amiket a gyerek észrevesz, mert nem hülye. Se egy hároméves, se egy tizennyolc éves. És ezeket elhallgatni, elhazudni akár az iskolában, akár otthon, az az egy, ami romboló.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr246614949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

-csibu- 2014.10.31. 13:20:04

Off: Nem lehetne lecserélni a hátteret fehérre vagy halványszürkére? Így gyakorlatilag OLVASHATATLAN... :(

obsidian1 2014.10.31. 14:57:42

Volt egy kis szösszenetem ezzel kapcsolatban a blogomban:
zsolt.nolblog.hu/archives/2014/10/28/Kisfiuk_temaira/
igazából a kommentek érdekesek (és elkeserítőek)

kjá 2014.10.31. 17:12:05

bocsánat attól, aki nem tudja olvasni, sejtelmem sincs, mi lehet, nálam sötétzöld háttéren halványzöld és gyönyörűen olvasható. ha hazajön a guru, megkérem, hogy segítsen.

vargaricsi 2014.10.31. 20:25:16

Nálam kicsit kiverte a biztosítékot, amikor 11. vagy 12.-ben irodalomórán Csáth Gézától vettük az Anyagyilkosságot... Úgy éreztem, hogy e műnek nincs helye a tanórán. Aztán ennek egy esszé formájában hangot is adtam magyartanáromnak, aki leírta, hogy az élet nem csak szép dolgokról szól, ezáltal az irodalomórán sem csak azokról lehet beszélni - ahogy azt Ön, Judit is írja blogjában. És azóta rádöbbentem, hogy igen, van helye az efféle műveknek is. Lassan én is átállok a katedra másik oldalára - pont magyartanárként - , és ha Csáth Géza ezen művét nem is, de sok minden mást - nem feltétlenül gyönyörködtető művet - szeretnék tanítani, hiszen az irodalom az a tárgy, ahol a diák, a gyerek megbeszélheti egy felnőttel, hogy melyik mű milyen érzéseket váltott ki belőle, az irodalomóra keretében különböző álláspontokat, élethelyzeteket, emberi sorsokat ismerhet meg, és azokból beleépíthet saját életébe bármit, amit csak akar. A lényeg, hogy az utóbbi 5-6 évben már másképp látom ezt a dolgot, és nincs az a naiv tévhitem, hogy az irodalomnak csak gyönyörködtető funkciója van. Az irodalom maga az élet. :)

Csaba Szilvási 2014.11.02. 15:14:38

Kedves Tanárnő!

Aki nem tud arabusul... Nem ...nicht vor DEM, hanem vor DEN Kindern. A cikkében foglalt "egyebekkel" lehet vitatkozni, ezzel nem. Javítsa ki, legyen szíves, mert az ilyesmi is "fertőz". Még az is lehet, hogy nem sokkal kevésbé, mint az inkriminált versben szereplő összetaknyanyálazott "jó játék"-verseskötet. Mellesleg a kis "varrománynak" én inkább a közhelyes "Olcsó játék hülye (stílszerűbben hüje) gyerekeknek" címet adtam volna.

Csaba Szilvási 2014.11.02. 15:25:14

Mellesleg az én Kazinczyval kapcsolatos sms-paródiám is bekerült az egyik tankönyvbe - nem gyerekeknek szántam, meg sem kérdeztek arról, hogy hozzájárulok-e - és miatta én is kaptam a p...ra
( a három pont helyére tetszés szerint beírható az "ofám", az "opsi", sőőőőt akár más is)

kjá 2014.11.02. 16:23:38

@Csaba Szilvási: köszönöm, javítottam :) érdekes, mennyire beég az emberbe, amit és ahogy gyerekként hall, hiába írja felül később a racionális tanulás.

kjá 2014.11.02. 16:26:33

@Csaba Szilvási: a kiadó ezzel tudtommal szerzői jogot sértett, és számon kérhető. Nem tudom, az említett költőket kérdezték-e a kiadók, velem szemben eddig még mindenki korrektül járt el.

cov 2014.11.04. 18:25:44

amíg a legkisebbekkel a mesék jól bánnak, természetesnek kezelve életet és halált, a további korúaknál a dolog elromlik: letagad, eltakar, hazudik. legyen az a kórház, a temető, a hazai mozi, vagy az iskola...