2014. november 23. 20:39 - kjá

"Milyen szülő az ilyen?"

Harmadik - és egyben, ígérem, utolsó - háborgásom talán már csak szomorkodás, és igazán csak ürügynek használom hozzá a Varró- és Lackfi-versek körüli hisztériát.
Mindkettő kapcsán megjelent több kommentben is a kérdés: milyen szülő az ilyen? Mármint az olyan, aki 1. konnektorba nyúlkálást 2. tinibugyit le mer írni.
Tegyük most zárójelbe azt, hogy a két szerzőt ismerem, és azt gondolom, tíz nőből kilenc egy hétig juhászkutya lenne örömében, ha ilyen férje volna (a tizedik én vagyok, mert nekem ilyenebb  :)), és azt gondolom, ugyanez az arány igaz volna rájuk apaként is, a háborgóknak pedig fogalmuk sincs a két szerző magánéletéről.
Amiről beszélni érdemes, az inkább az, mire jó ez a megbotránkozás, ez a - költői - kérdés, mit árul el a kérdezőről. Mert gyakori, túl gyakori kérdés ez, a szent, szemforgató megbotránkozásé, csak az alany változik (leginkább így: milyen anya az ilyen? Milyen anya az, aki elveteti, örökbe adja, elválik, munkát vállal, nem szoptatja, nem hordozza, bölcsődébe adja, nem tanul vele, stb. stb.)
Ez a megbotránkozó sóhaj általában azt jelzi, hogy én aztán nagyon tudom, milyennek kéne lennie a másiknak. Leginkább olyan esetben hangzik el, amikor a hozzászóló úgy véli, ő is játssza ezt a szerepet - csak persze sokkal jobban. Pontosabban belül rohadtul érzi, hogy nem tökéletes az alakítása, sőt egyenesen csapnivaló, és olyan jó lenne a másik előadásában valami hibát találni, ami után megkönnyebbülhet, és végre kicsit jónak, jobbnak érezheti, végre kicsit kihúzhatja magát. Mert ő ugyan lekever olykor egyet-kettőt a gyereknek, de tárgyak konnektorba dugdosásáról soha, le is vágná a kezét, ha csak arrafelé nyúlna, meg ő néha mondja rá, hogy hülye vagy, nem lesz belőled semmi, de azt a szót, hogy tinibugyi, ki nem ejtené a száján, nemhogy le is írja nyomtatásba, piha! És akkor ő sokkal de sokkal rátermettebb.
Aki megelégszik azzal, amilyen lenni tud, annak nincs szüksége arra, hogy földbe döngölje a másikat, hogy magasabbnak láthassa magát. Annak nincs szüksége egy maga mellett imádkozó vámszedőre, hogy hálát adhasson, amiért nem olyan, mint az. Aki tudja, hogy a legtöbbet adja, amire képes, de nem tudja átugrani a saját árnyékát, abban nincs ítélkezés, hiszen feltételezi, hogy a másik is hasonló cipőben jár.
Megrémít (és erről még írni fogok, mert nem bírom ki), hogy ezt az önigazoló, önfelmentő hozzáállást egyre többször, egyre több téma kapcsán veszem észre. Ítélkezést, kioktatást - a sérült önértékelés tüneteit.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr66922551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

egy nagyi 2014.11.24. 16:17:27

Juditka!

Abszolút igazad van. Egyébként az a bizonyos konnektor egy kifejezetten a gyerekek védelmét szolgáló dugasszal baleset mentesíthető,boltban lehet kapni.Mindkét költőből sugárzik az az életöröm, amely a mindennapjaikat körülveszi. Már megbocsátassék a költői szabadság és nyelvi játék is a költészet része.