2015. szeptember 01. 14:00 - kjá

Tudok én félni magamtól is!

Mottó: "Gyűlölni nem, szeretni csak, születtem én."
(Szophoklész: Antigoné, Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

 

Félek én eléggé riogatás nélkül is. Eleve megvannak a magam előítéletei. Tartok a férfiaktól, tartok a sötét bőrűektől. Rettegek, hogy valamikor valakik megölnek, megkínoznak (a nemi erőszak nem külön kategória, az a legsötétebb kínzás.) Félek, hogy megteszik a szeretteimmel. Félek, hogy üldöznek majd, esetleg a kereszténységemért, és megtagadom Jézust, hogy mentsem a bőrömet, mielőtt a kakas csak egyszer is megszólalna. Félek a háborútól. Félek a fájdalomtól és a haláltól.
Éppen ezért megértek minden félelmet. Hogy iszlám szélsőségesek szállnak meg minket, lerombolják a kultúránkat, elfoglalják az országunkat, és térdre kényszerítenek. Hogy háború lesz Európa felől, Amerika felől, Oroszország felől, az arab világ felől. Hogy besorozzák és elviszik a férfiakat. 
Megértek minden félelmet a menekültektől. Hogy terroristák és ügynökök vannak köztük. Hogy ha befogadjuk őket, majd a gyerekeik fordulnak ellenünk. Hogy elözönlenek minket, és ha elérik a kritikus tömeget, először követelőzni kezdenek, aztán megtámadnak. 
Csak éppen nem szabad, hogy ez vezessen. Lehet, hogy tényleg van köztük, aki azt hiszi, attól jut a Paradicsomba, ha minél több keresztényt pusztít el. Én viszont abban hiszek, hogy akkor, ha enni adok az ellenségemnek is. 
Nem kell ehhez kereszténynek lenni sem, ha nem gyűlölni, szeretni születtünk. 
Minden félelem feltételezés. Ami tény: a szenvedő emberi lények, akik a szemünk előtt vannak. Lehet átlépni és segíteni rajtuk. És bűnbaknak tenni őket.

Ez az, amitől igazán és joggal félek. Az a gyűlölködés, ami mostanában a jóérzésű emberekben is föltámadt. Ezer ürügyet találnak rá, hogy gyűlölhessenek. A menekülteket, a menekültek segítőit, bárkit, aki az útjukba kerül. Ez nem feltételezés, nem bizonytalan jövő. Ez a fröcsögő indulat itt van most köztünk. Ez késztet egy férfit arra, hogy azt írja nekem, meggyilkolná a menekülteket, de sajnos annak még jogi következményei lennének. Egy másikat arra, hogy megfenyegessen. Magukat értelmesnek tartó embereket, hogy a leggyilkosabb indulataiknak hangot adjanak. Ez a sistergő gyűlölet tölt el rettegéssel, mert korábban ezt nem éreztem az országban. Egyre többekből ömlik, árad. Tocsogunk az olajában. Elég egy szikra, hogy gyulladjon, robbanjon az egész. Elég a felhatalmazás egy tekintélytől, hogy az izzó gyűlölet lángolni kezdjen, hogy azt kiabálja: ellenség! migráns! zsidó!, cigány! más hitű! más világnézetű! - és dicsőségnek érezze a pusztítást, épp úgy, mint azok a szélsőségek muszlimok, akiktől most retteg.

És megszületik a cím másik értelme: tudok én félni magamtól is - mert félni kezdek én is önmagamtól: bennem meddig marad meg a szeretet gyűlölködő embertársaim iránt?

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr757749214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Brittany Daniels 2015.09.02. 11:37:56

Annyira pontosan ezt gondolom én is.
előítéletes ember vagyok, annak dacára, hogy az emberek velem szemben is táplálnak előítéletet. Szóval küzdök. De ez egy olyan ország ahol EZT kell szégyelni, az előítéleteket meg fennen lehet hirdetni.

kotyesz 2016.10.21. 16:29:01

Van-e 10 jó (akár keresztény is) ember európában, a világ más tájain európa és mi magunk, mikor nevezhetjük magunkat keresztényeknek és különösen jók-nak? Izrael és néhány más hely hadaiban a nők és férfiak vállt vállnak vetve állnak ki a maguk igazáért , mert persze mindenkinek jut az igazságból csak néha a kiindulási alap hibás, igazságra való jogot adhat egy ötezer v
agy ezerhatszáz vagy ezerháromszáz éves könyv, próféták isteni eredetű kinyilatkoztatásai. Meglepő h kjá feminista létére a zsidó keresztény tanításokra hivatkozik a zsidó vallás maga az őspatriarchátus, a kereszténység (gondolj az istenszülő máriára) hirdeti az ószövetséget de matriarchátust épít. Napjaink feminizmusa mindkettőt elveti.
Aki jónak tartja magát lehetne kicsit alázatos is. " Az alázat kapcsolata más erényekkel
a) Alázat és szerénység. A kettő közti rokonság nyilvánvaló. A hagyományos értelmezés szerint a szerénység „társerénye” az alázatnak. A különbség az, hogy az alázatban inkább a mások értéke előtti meghajlás fejeződik ki. Szerény viszont az, aki nem hivalkodik mások előtt a maga értékeivel. Sokat érzékeltet ebből a mondás: „Istennel
szemben alázatos vagyok, emberrel szemben szerény”. A szerénység egyébként nemritkán épp az igen kiváló embereket jellemzi. A szerénytelenség gyökerében viszont gyakran fölismerhető egy sajátos kompenzációs törekvés. Akinek például nincs kellő jellembeli értéke vagy tehetsége, gyakran megpróbálja kárpótolni magát túlzott önérzettel, önmaga vagy alkotása túlértékelésével.
b) Alázat és önérzet. Látszólag ellentmondó tulajdonságok. Valójában nem zárják ki egymást a keresztény személyiségben sem. Erre éppen Szent Pál a legjobb példa. Ő nem rejti el gyöngeségeit (2 Kor 12,15). Legkisebbnek mondja magát a „szentek”, vagyis a hívő keresztények között (Ef 3,8), és elsőnek a bűnösök között (1 Tim 1,15),
minthogy üldözte Krisztus egyházát (Gal 1,13). Ugyanakkor „dicsekszik az Úrban” (1 Kor 1,13), és öntudatosan vallja: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad” (Fil 4,13). Isten nélkül igen kicsinek, Istenben, az Ő kegyelmével („az Úrban”) pedig nagynak és erősnek érzi magát. Az erények dialektikája ez. Szalézi Szent Ferenc hasonlóképpen nyilatkozik:
„Az alázatos – mondja – annál bátrabb, minél tehetetlenebbnek érzi magát…, mert minden bizalmát Istenbe helyezi” (Filótea 3,5).