2016. február 13. 21:55 - kjá

Rendszerhiba

Legyen meg itt is, amit a 168 órának írtam.

 

Rendszerhiba

 

„Igazgatók jönnek-mennek, párttitkárok jönnek-mennek, miniszterek jönnek-mennek, de te maradsz. Becsukod a tanterem ajtaját, és azt mondasz az osztálynak, amit akarsz.” – Ezzel a mentalitással élte túl nagyanyám a Rákosi-rendszert, anyám a Kádár-korszakot, és ez segített nekem is egy-egy helyzetben a pályán maradni. Mert tanítani jó. Kapcsolatban lenni. Azonnali és őszinte visszajelzést kapni. Látni a gyerekeket nőni, érni. Hatni rájuk. Megismertetni őket a világ egy-egy szeletével, megértetni valamit, amit nem értettek addig. Szeretni őket, és érezni, ahogy szeretnek.

Sosem voltam különlegesen jó tanár, de amire talán minden valaha volt tanítványom rábólintana: mindig látszott rajtam, hogy szeretem őket, és szeretem, amit tanítok nekik. Hogy hiszek abban, amit csinálok. Meggyőződésem, hogy a tanítás kulcsa is a hitelesség. Kevés a szakmai tudás, a modern pedagógia, az kell, hogy egy tanár önmaga lehessen. És hogyan lehetne önmaga, ha úgy kell bemennie nap nap után órát tartani, hogy csak egy csavar a gépezetben, és maga is önálló gondolkodás nélküli kis csavarokba vágja éppen a menetet? Hogy ha merné, már rég felrúgná az asztalt, aztán azzal együtt a párttitkárt meg a minisztert?

Néha már nem elég becsukni a tanterem ajtaját. A velem korúak, vagy nálam idősebbek még emlékezhetnek olyan történelemórára, ahol a tanár végigolvasta, ami '56-ról állt a tankönyvben, aztán elmondta, mi történt valójában, vagy olyan irodalomórára, ahol előkerült tűrt vagy épp tiltott művészet is. Mert tanárnak lenni sokszor bátorság kérdése. Gerinc kérdése. Az osztály és a tanár közti bizalom kérdése. Csak éppen van, amikor már nincs szó az igazságról. Mert mindenről kell beszélni, gyorsan, hajt a tanmenet, mindjárt csöngetnek, és ne jelentkezz, úgysincs időm meghallgatni.

Most nem azt kívánja tőlünk az oktatási rendszer elsősorban, hogy hazudjunk egy ideológia érdekében. Sokkal rafináltabb módszer bedarálni az emberségünket, gondolkodni képtelen robotokká tenni bennünket, hogy arctalan masszává zúzzuk az egyéneket a nagy iskolagépben. Akik nem kérdeznek. Nem vitatkoznak. Nem kell tekintettel lenni rájuk, a tempójukhoz igazítani a tananyagot. Adott a tanterv, harminc gyerek, negyvenöt perc, tessék átpréselni rajtuk. Mi ez, ha nem oktatási erőszak?

Az utóbbi néhány évben, amikor egészségügyi intézményben jártam, feltűnt, hogy a szakemberek nem néznek rám, a páciensre. Bemegyek, az orvos a monitort figyeli, kikeresi az adataimat. Hallgatja a panaszomat, diktál az asszisztensnek, vagy maga pötyögi a gépbe az anamnézist. Bújja a gyógyszerkönyvet, írja a receptet, és kéri a következőt, mikor kimegyek. A gyógyítást lélektelenné teszi és megöli a rákényszerített adminisztráció. A tanítást is. Lehetetlen megemészteni a bürokratikus kásahegyet.

Ennek a biciklinek már akkor rossz irányba állt a kormánya, mikor én voltam középiskolás. Ennek a kormánynak most még rosszabb irányba megy a biciklije. Amikor gimnazista voltam, még heti 26-30 óránk volt (a szabadon választott fakultációval együtt), most nem ritka a 35-40 tanóra. Kezdő tanár koromban, lassan húsz éve, 18 órát kellett egy tanárnak hetente megtartania, most 26-ot. Huszonnégy évet töltöttem el diákként, tudom, mennyire fárasztó végigülni 30 órát is egy héten. És tudom, mennyire kimerítő 18-at tanítani. Nagyjából négyszeres erőfeszítés az órák hallgatásához képest. (Aki azt hiszi, a tanár munkája az órák „letanításából” áll, azok figyelmébe ajánlom a 111_teendo_miutan_megtartottad_az_oraidat című régi, de sajnos egyre aktuálisabb blogbejegyzésemet.) Aki egy kicsit is jól akarja csinálni, tudja, hogy ez napi 24 órás szolgálat. Nem lehet a munkaidő végével megszabadulni tőle. Ahogy egy orvos vagy egy lelkész sem tudja levetkőzni a köpennyel vagy palásttal együtt a hivatását. Aki nem akarja jól csinálni, annak csak újabb adminisztratív sasszé a PÖCS vagy a BECS, nem lesz tőle jobb pedagógus. Aki pedig jó, arról a diákok, a szülők, a közvetlen kollégái tudják, nem a központi ellenőrök.

Tanárnak lenni folyamatos készenlét. Erre csak önazonos, szabad, megbecsült egyének képesek. Robotok kiégő áramkörökkel nem. Gyereknek lenni öröm, szabadság és érdeklődés. Akiből ezt kiöljük, nem gyerek többé, és nem lesz boldog felnőtt. Ha ezt az irányt követjük, nyomorult, rettegő rabszolgák fognak fegyelmezni depressziós, megfélemlített diákokat. Az a pedagógus, aki megteheti, elhagyja a közoktatást. Az a szülő, aki megteheti, menekíti a gyerekét. És a maradék ugyan kit érdekel?

Azt mondják, ha forró vízbe dobják a békát, azonnal kiugrik, de ha szép lassan melegítik a vizet, a béka jámborul tűri az elevenen megfőzetést. Fokozatosan vettek el a pedagógusoktól a 13. havi fizetéstől kezdve a szabad tankönyvválasztáson át a fizetett helyettesítésig mindent, emelték az óraszámukat egy teljes munkanapot jelentő idővel, egy másik teljes munkanapot kitevő adminisztrációval. Fokozatosan emelték a diákok terheit a napi testnevelésórával (terem és eszköz híján lépcsőjárás és közös pademelgetés), a kötelező négyig bent tartózkodással, a növekvő lexikális tananyag erőltetésével. Fokozatosan vették el az iskolák önálló gazdálkodását, tantervük szabadságát, az igazgatók jogkörét. Ugyanígy fokozatosan fordítanak mindenkit mindenki ellen, pedig közösek a célok: tanároké, szülőké és diákoké. Vagy tanároké, egészségügyi dolgozóké, rendvédelmieké.

Fövünk a saját levünkben. Küzdünk, próbáljuk működtetni a működésképtelent. Nem érünk rá sztrájkolni, mert épp órát tartunk. Mert épp gyógyítunk. Nem borítjuk fel az asztalt, pedig érezzük, hogy elvész a lényeg, amiért a hivatást választottuk. Már nincs idő meghallgatni azokat, akikért vagyunk, már nincs idő a szemükbe nézni, azt hisszük, értük tesszük ezt is: még egy anyagrészt beléjük tolni az érettségiig, ne kérdezz, ne mesélj saját élményt, tovább kell mennünk, forogjon az a gépezet!

Pedig már rég villog az üzenet: rendszerhiba.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr768388180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kotyesz 2016.10.20. 13:15:47

XXX-edik Tiborcz-(né) panaszai! Kedves Ágnes, ugye tudja, hogy az orbánista mozgalom , polgárságépítő jelszavának (1997-98) bedőlő 1990 óta egyre inkább frusztrált pedagógustársadalom volt az egyik fő aktivistája , sőt talán önt is megérintette a felemelő gondolat munkaerőből gyerekmegőrzőből tekintélyes (majdnem tekintetest írtam) polgárasszonnyá válni. Akkor volt valami jövőkép villantás amiből még 2010-ben is lehetett erőt meríteni. Nos az oktatás mellé szinte minden foglalkozást felsorakoztathatunk ahol az Zemberek szorgalmas tevékenykedésük erdményeképp egy európaibb (humánusabb gazdagabb) polgárias életre vágytak. Mit kaptunk? Az oktatás bajait Ön leírta ezeket. Kifelejtette viszont mit vár az ország a nevelő/oktató intézményhálózattól pl. versenyképes tudást, és a roma népesség felzárkózását beilleszkedését. Nos ebből a szempontból a mostani kézi vezérlés miatt a kudarcokat bátran a nagy és kedves vezetőre háríthatják önök is.
lTibor

kotyesz 2016.10.20. 13:21:19

@kotyesz: Hozzá kell tennem az igazán embernyomorító, (pl.szalag) munkákat 2012-től (új MTK) a munkáltatók akár heti 60-70 órában is végeztethetik. Az aztán az igazi nyomorúság!