2018. december 13. 02:41 - kjá

Ez nem diktatúra - This is not a dictatorship (English below)

Nem áll meg a fekete autó a ház előtt. Nem internálnak. Nem zárnak börtönbe koholt vádakkal. Nem veszik el az útleveledet. Nem szólnak bele a magánéletedbe. 
Elmehetsz az országból. Vissza is jöhetsz. Kimehetsz tüntetni. Leírhatod a véleményed. Vannak választások és politikai viták. Törvények. Szavazás. Mi bajod, hol itt a diktatúra? Mi ez a bérrettegés és picsogás?
Nem törnek az életedre. Nem akarnak beszervezni ügynöknek. Nem zsarolnak a gyerekeiddel.
Csak éppen.
Csak éppen a más politikai nézetet valló laptól elpártolnak a hirdetők. Megsúgják, hogy a cégük nem kap több állami megrendelést, ha ott hirdet. Csak éppen az ellenzéki lapot pont eladják, és hát sajnos veszteséges volt, és megszűnt, hiába, ez a szabadpiac. Csak éppen a megnyert pályázati pénzből kizárólag ezzel és ezzel a céggel dolgoztathatsz. Csak éppen a pályázatot az az egy nyeri, akinek testre volt szabva. Csak éppen az, aki visszacsorgatja a megfelelő honatya zsebébe a százalékot.
Csak éppen nem hívnak meg, törlik az előadásodat, visszamondják a felkéréseidet. Csak éppen figyelik a privát fészbúk oldaladat. Csak éppen feljelentgetésre buzdítják a diákjaidat. Emelik a fizetésüket, neked pedig marad a túlóra. Csak épp eltűnt a nyugdíj, a lakáskassza, és ha János bácsi rákérdez, hová tűnt, te már csak arra kérdezhetsz, hová tűnt János bácsi. Mert furcsa módon azért az egyiket autó üti el, a másik öngyilkos lesz. A harmadik meg ha nem is gyilkosság, vagy öngyilkosság, de karaktergyilkosság áldozata. 
Csak épp megfagynak az erdőn a hajléktalanok, mert attól még, hogy a városból a börtönbe viszik őket, még nem lesz több férőhely a szállókon. Csak épp előbb jön a migránsellenes kampány, mint maguk a menekültek. Csak épp konzultációnak hívják a szájbarágást. Csak épp állami pénzen kampányol a kormánypárt. Csak épp elhallgattatják a képviselőket a parlamenti vitában. Csak éppen a győztes kapja a kompenzációt. Csak épp elhitetik veled, hogy az állami pénz a kormány pénze, nem az adófizetőké. Csak épp a közpénzek elvesztik közpénz jellegüket, a közjogi méltóságok pedig előbb a közjogukat, aztán a méltóságukat. Vagy fordítva.
Minden rendben, élheted az életed, a boltokban van banán, csak épp ha bajba kerülsz, nincs szociális háló. De van kilakoltatás, égbe szökő albérletárak önkormányzati bérlakás nélkül. Élheted az életedet, ha épp nem vagy családon belüli erőszak áldozata, mert akkor jobban jársz, ha belehalsz, nem védenek meg, az Isztambuli Egyezményt valami pitiáner indokkal csak nem ratifikálják, dehogy, még gender lesz belőle. Amiről elhitetik, hogy valami szörnyűség, amit most találtak ki, hogy megmételyezzék a tiszta magyar lelkeket, mintha a fogalom nem létezne száz éve. A nő úgyis jobb, ha otthon marad, szüli az unokákat, az udvarra se megy ki, nehogy átessen valami vak komondoron. Mi vagyunk lassan a vak komondorok, behunyjuk a szemünket, ne is lássuk, hogy ki ver kit, átesnek rajtunk az áldozatok, lekushadunk, tűrjük.
Járhatsz dolgozni, tanulni, szórakozni. Csak épp megszavazzák a négyszáz óra túlórádat, három év múlva kifizetik, ha még élsz, elzavarják az egyetemedet, elveszik a színházad támogatását. Csak épp páros lábbal szállnak bele abba, amiben hiszel. Legyen az kereszténység vagy nemzet. Legyen az oktatás szabadsága és minősége. Szájukra veszik, ami kedves neked, és már nem tudod jó ízzel mondani, hogy magyar vagy keresztény. Pedig több közöd van mindkettőhöz, mint nekik. Csak épp megtehetik. Csak épp megtehetnek veled bármit.
Élheted az életed, amíg nem kerülsz kórházba, és halsz meg a sürgősségin a nyolcadik óra szenvedés után, vagy a mentőben, amivel intézményről intézményre szállítanak, hogy valaki megkönyörüljön rajtad. Amíg nem szülsz korababát, akit nincs hol, nincs kinek ellátni. Amíg nem leszel rokkant, akinek nem jár támogatás, kerüljön vissza kéz vagy láb nélkül akár a munka világába.
Főzheted a pálinkát, nézheted a magyar focit a fűtött stadionban, nem gyűjtenek össze, hogy ott lőjenek halomra, mint a diktatúrában szokás.
Ez nem diktatúra, nincs itt semmi látnivaló, lehet hazamenni.

 

Kedves kommentelők: korábban nem volt előmoderáció. Sajnos sokan abban a stílusban írnak, ami nálam nem megengedhető. Szívesen tartok erőszakmentes kommunikáció tréninget nekik akár online is. Addig viszont szűrnöm kell a személyeskedő, trágár, sértő írásokat. Köszönöm a megértést.

 



No black painted car will stop in front of your house. You will not be interned. You will not be locked up in a prison with false charges. Your passport will not be taken away. They will not interfere in your private life.
You can leave the country. You can come back. You can protest. You can write down your opinion. There are elections and political debates. Laws. Voting. What’s your problem then, where’s the dictatorship? What is this fear-for-money and whining all about? 
They will not seek your life. They don’t want you to be their agent. They will not blackmail you with your children.
Only that…
Only that opposition newspapers will see their advertisers vanish. They will whisper to you privately that their company will lose orders from the state, if they advertise there. Only that the opposition newspaper is currently up for sale, and unfortunately it was unprofitable, and ceased to exist, but well, such is a free market. Only that the tender money must be spent at this and that company. Only that the tender will be won by the one it was tailored to. Only that someone will slip a certain percentage into the MP’s pocket. 
Only that you will not be invited, your presentation will be cancelled, your referrals will be withdrawn. Only that your private Facebook will be monitored. Only that your own students will be asked to report you. Their salaries will be increased, while you remain with your overtime hours. Only that the pension has been decreased, the residential construction financing scheme disappeared, and if Uncle Joe asks why, you can only ask where Uncle Joe disappeared. Because in strange ways one is hit by a car, another commits suicide. The third, even if does not fall victim of assasination or suicide, but of character assasination. 
Only that homeless people will freeze to death in the forest, because forcing them into prisons from the streets will not create more places at homeless shelters. Only that anti-migrant campains arrive earlier than migrants. Only that propaganda is called consultation. Only that the governing party finances campaigns from state money. Only that opposition MPs are silenced in a parliamentary debate. Only that the winning party also gets compensated for lost votes. Only that they will make you believe that state money is the government’s money, not taxpayer money. Only that public funds tend to lose their public fund characteristic and public dignities will first lose their public rights, then their dignity – or the other way.
Everything is all right, you can live your life, there is banana in the supermarket, only that when you get in trouble, there is no social network. But there are evictions, skyrocketing rental prices without social housing. You can live your life, unless you fall victim of domestic violence, as then it’s better to die in it – you will not be protected, the Istambul Treaty is not ratified for some petty cause – no, not at all, it would be something of a “gender” thing. They will make you believe that it is some kind of awful thing created only to infect clean Hungarian souls with it, as if the term hadn’t existed for a century. Women should anyway stay at home, give birth to grandchildren, shouldn’t go out even to the yard, not to fall over a blind komondor. We are slowly turning into blind komondors, we close our eyes not to see who beats who, victims fall over us, we cower, we endure. 
You can go to work, study, go out. Only that they will vote for 400 hours overtime per year, to be paid in three years – if you will still be alive then; your university will be chased away; the funding of your theatre will be cut back. Only that they will stomp what you believe in. Let it be Christianity or Nation. Let it be the freedom and the quality of education. They will pick up a topic that you find dear, and you cannot say any more that you are Hungarian or Christian with a good taste. Even if you have more to do with it than they do. Only that they can do it. Only that they can do with you whatever they want. 
You can live your life, until you get to hospital and die in the Emergency in the eighth hour of your suffering, or in the ambulance car that goes from one institute to the next until someone takes pity on you. Until you have premature birth, and there is nowhere and noone to provide treatment. Until you become disabled, and lose your benefits, even if you should find your way back to work with one arm or one leg. You can make palinka, you can watch Hungarian football played in a heated stadium, you will not be gathered in a stadium to be shot there, like in a dictatorship. 
This is not a dictatorship, nothing to see here, feel free to go home.

131 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr1714475450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiszteltetem Brüsszelet 2018.12.13. 17:19:13

@kódex: Mindenki aki eleteben nem tulorazott, potencialis celtablaja a ballib fake-newsereknek.

Mar ha elfelejtette, amit a rendortulorakrol hazudoztak 1-2 honapja, meg hogy ugy altalaban hazudnak reggel delbe meg este.

Milyen ertelmiseget lattal te tuntizni tegnap? Diakok voltak kint, ceurol plusz elte media es genderszakrol. Azonositasuk most folyik.

conchita wurst 2018.12.13. 17:20:56

@axolotl77: Erdekes 1 melos sem tuntizett videken - vagy Budapesten, nemhogy sok.

Gondolom azert, mert hazudsz.

kódex 2018.12.13. 17:25:35

Persze még folytathatnám a blogger állításait egyenként szétcincálva, csak már nincs hozzá gyomrom. Egyetlen dolog még: ez a lóidomár kislyány elárulhatná, hogy akkor most "nem törnek az életére senkinek", vagy mégiscsak elüti az autó János bácsit?
Egy vicc, hogy valaki két bekezdésen belül elfelejti, mit írt le először.

Ma Baker 2018.12.13. 17:27:11

Ez valami ellenzéki picsmogásgenerátorból jött?
Minden sora baromság sajnos :(

Csak éppen figyelik a privát fészbúk oldaladat.
Nna "barátom" azt ponthogy a vérballib RTL klub tulajdonos Bertelsmann csoport teszi Sorossal karöltve. Ez a legnagyobb öngól az egész cikkben.
888.hu/article-soros-szervezi-a-facebook-cenzurat

Csak éppen a más politikai nézetet valló laptól elpártolnak a hirdetők.
Talán Ákostól nem pártolt el a Telekom? Azzal nem volt semmi baj... Kötelező lenne mindenkinek liberálfasiszta nézeteket vallania és azokat támogatnia?

Megsúgják, hogy a cégük nem kap több állami megrendelést, ha ott hirdet.
Kamu

Csak éppen az ellenzéki lapot pont eladják, és hát sajnos veszteséges volt, és megszűnt, hiába, ez a szabadpiac.
Erre mondta Horn Gyula, amikor 98% ballib média volt itthon, hogy vegyenek maguknak médiát a jobbosok. Azzal sem volt baja semmilyen ballib baromnak

Csak éppen a megnyert pályázati pénzből kizárólag ezzel és ezzel a céggel dolgoztathatsz. Csak éppen a pályázatot az az egy nyeri, akinek testre volt szabva. Csak éppen az, aki visszacsorgatja a megfelelő honatya zsebébe a százalékot.
Konkrétan minden kapitalista államban van ilyen. Nem újdonság. Szántsuk be a kapitalizmust akkor.

Csak éppen nem hívnak meg, törlik az előadásodat, visszamondják a felkéréseidet.
Csupa állami fenntartású helyről mondtak vissza előadásokat ballib ripacsoknak. Kötelező lenne az államnak korlátlanul állni a ballib propaganda cehhét?

Csak éppen feljelentgetésre buzdítják a diákjaidat.
Ezt tényleg le meri írni egy ballib a meetoo tombolása és a safe-space-ek terjedése mellett? Jobboldali előadókat nemhogy feljelentenek, de bemenni nem engednek pl az USA-ban egyes egyetemekre. Sajnos áldozatként ebnben a témában már nem tud tetszelegni egyetlen ballib barom sem.

Emelik a fizetésüket, neked pedig marad a túlóra.
Jah! Utóbbi 2-3 évben közel 2 számjegyű volt a reálbér növekedés minden évben, aminek egy jelentős része a közszférában is megmutatkozott

Csak épp eltűnt a nyugdíj, a lakáskassza
Hova tűnt a milyen nyugdíj? A szlovákok már kapják a magánnyugdíjból a pénzüket. KB havi 10ezer forintnak megfelelő eurót, mert a manyup rendszer egy katasztrófa, az államnak kell kipótolnia.
A lakáskasszára meg negatív kamatot adtak a bankok. Valójában csak nekik volt jó, minden hozamot és költséget az állam állt.

kódex 2018.12.13. 17:36:47

@Tiszteltetem Brüsszelet: Bocs, de egy szóval sem írtam, hogy kit láttam tegnap tüntetni, nem voltam ott, és a híradásokat mindkét oldalról fenntartásokkal kezelem. Úgyhogy erről nem fogunk vitatkozni, mert én biztos nem vagyok kompetens benne. Te is csak egy benyomást fogalmazol meg, és ebben nem különbözöl akár egy ellenzéki hozzászólótól sem. Aki nem volt ott, csak a kedvenc médiumainak szűrőin keresztül képes átlátni a szitán (elnézést a rossz szóviccért), akár a létszám akár a szociológiai összetétel tekintetében. Maradva a szóvicc logikájánál: ez némi kognitív interferenciát okozhat, akárhogy erőlködjünk is.

nemecsekerno_007 2018.12.13. 17:37:11

"Csak épp eltűnt a nyugdíj, a lakáskassza..."

Eddig olvastam...

1. nem tűnt el a nyugdíjkassza, csak szépen visszament a költségvetésbe. Korábban a hiányt növelte...
2. lakáskassza: elég bőkezű állami támogatás volt. Annyi történet, hogy vége. Amit az állam ad, azt az állam el is veheti...

Jó lenne ha minél többen elkezdenének dolgozni. Eddig nem gondoltam azt, hogy ennyi léhűtő és semmirekellő van ebben az országban, de az utóbbi évek eseményei ezt megerősítették

kódex 2018.12.13. 17:41:49

@conchita wurst: Utolsó érv, mint mindig: "hazudsz". Ja, nem tévedtem, jön még utána egy: "Dögölj meg te mocskos, hazudozó ilyen-olyan bérenc!" :)
Itt voltam, jót szórakoztam...
Kell néha stresszoldásnak munka után.

kódex 2018.12.13. 17:45:19

@Ma Baker: Nem kizárt, hogy én vagyok a blogger, és így akarom lejáratni az ellenzék szimpatizánsait. De az is lehet, hogy ellenzéki vagyok, és ilyen sunyi bolsevik módszerekkel akarom lejáratni a kormányoldalt.
Vagy izé, gumidominó? :D

conchita wurst 2018.12.13. 17:46:29

@kódex: Ne tragarkodj! Homofob vagy?

midnightcoder2 2018.12.13. 17:46:55

@axolotl77: Nem az ilyesmire van a bérgarancia alap ?

axolotl77 2018.12.13. 17:59:34

@kódex: Szerintem Váradi András polgármester-jelöltre gondolt, aki a választás előtti éjszaka gázoltak halálra. Mondjuk itt én sem hiszek az összeesküvésben.

axolotl77 2018.12.13. 18:05:49

@conchita wurst: Nem tudom, hány melós tüntetett, mint ahogy te sem tudod. A primitív hangnemed és a vádaskodásod viszont téged és az érdekszférádat minősíti.
Az biztos, hogy aki ismer engem a barátaim és munkatársaim közül, még senki sem vádolt hazugsággal. Gratulálok, hogy neked így ismeretlenül is sikerült kiismerned.

kovier 2018.12.13. 18:07:35

De nagy az Orbán állatkertje!

axolotl77 2018.12.13. 18:13:27

@Ma Baker: "Csak éppen figyelik a privát fészbúk oldaladat."
Igen, figyelik. És ha olyasmit látnak rajta, akkor felszólítanak az eltávolítására. Ha pedig nem távolítod el, és tovább folytatod a "Fidesz-ellenes" tevékenységet, akkor kirúgnak. Nem vicc. Volt munkatársam, akinek ezért kellett mennie. És hogy mindez ne legyen munkaügyileg támadható, papírt is írattak alá velünk erről még évekkel ezelőtt.
Nem, nem hazudok. (Még mielőtt bevetitek a fideszes atombombát.)
Ha csak ezt az egy dolgot nézzük. Mennyire is demokrácia a demokrácia?

seepheerd 2018.12.13. 18:17:41

Nem az a baj, hogy nagy az orbán állatkertje, hanem az, hogy alacsony a kerítés.
Ezek azok a rohadékok, akik anno önként és dalolva álltak be a nyilasok közé.
Agyarország...
Semmi nem változott.

új felhasználó 2018.12.13. 18:32:11

"ha János bácsi rákérdez, hová tűnt a (nyugdíj), te már csak arra kérdezhetsz, hová tűnt János bácsi. "

De tényleg, hová tűnt a János bácsi? Csak nem a Kádár János bácsit hiányoljátok?

rallus 2018.12.13. 18:49:20

@axolotl77: Ja bocs! Hát persze hogy diktatúra az, amikor csontgyenge belvárosi ifjoncok löködik és veszik semmibe a rendőröket ! A demokráciában egy nemzeti színű zászlóért agyonvertek az utcán akár egy rokkantat is... Változnak az idők, már a Kossuth tér sem műveleti terület...

rallus 2018.12.13. 18:56:24

@axolotl77: A túlórát biztosabban kifizették, mint Bajnai a libákat és még nem hallottam, hogy valaki a túlórapénz elmaradása miatt lett öngyilkos. Czeglédy Csaba és a Szeviépesek sem fizettek, pedig ők igazán a munkásosztály élcsapatához vannak bekötve...

conchita wurst 2018.12.13. 18:57:12

@axolotl77: ha a fideszben dolgozol, vagy az allamigazgatasban, kozszferaban, orban-kedvelo vallalkozsnal, akkor a vilag legtermeszetesebb dolga, hogy kirugnak ellenseges propaganda tevekenyseg miatt, ez alap minden demokraciaban.

Normalis munkahelyen viszont nincs ilyen, vagy azt allitod h azIndex osszes kommenteloje homlesz?

axolotl77 2018.12.13. 19:11:37

@conchita wurst: Igazad van, de akkor ott a kérdés (amit már feltettem pár helyen), hogy akkor kinek van joga nem-anonim módon bírálni a rendszert? A nyugdíjasoknak, mert ők úgyis megkapják a nyugdíjukat? A hómleszeknek, mert őtőlük már úgysincs mit elvenni? Az egyéni vállalkozóknak, mert ők úgyis a maguk urai? A többieknek meg mind kuss van?
Erre mondom én főleg, hogy nincs demokrácia. Persze nem visz el a rendőr, de a munkádat elveszítheted.

axolotl77 2018.12.13. 19:16:02

@kódex: Melyiknek? A gerincességre vonatkozónak? Törd még egy kicsit...! Ellenkező esetben pontosítást kérek.

conchita wurst 2018.12.13. 19:28:07

@axolotl77: Mindenki, 8 eve, minden nap minden hullamhosszon Orbant tamadja, ez rendben is van kulonben hisz o a mindenhato atyauristen.

Cenzura Brusszelben van, meg Nemetorszagban, nalunk minden fele velemeny megismerheto, terjesztheto.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 19:34:07

Hogy egy klasszikust idézzek: ”törvényesen és tisztességesen"..

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 19:36:16

A manyup és a lakáskassza gyenge konstrukciók voltak,brutális működési költséggel..

morph on deer 2018.12.13. 19:39:27

@axolotl77:
“Váradi András polgármester-jelöltre gondolt, aki a választás előtti éjszaka gázoltak halálra. Mondjuk itt én sem hiszek az összeesküvésben.”

Azt mondod, hogy az osztrák nyugdíjas magánakciójáról volt csak szó?
Talán még ez is lehet.

Ami viszont nem, hogy a dolog véletlen volt, pont akkor, pont ott és pont úgy.
Ilyen véletlenek egyszerűen nincsenek.

conchita wurst 2018.12.13. 19:43:00

@morph on deer: Azert, mert a macedon es a kijevi puccsban Soros emberei konyekig benne voltak, es talan jobb lenne elkerulni egy polgarhaborut.

Kulfoldon kepzett fizetett provokatorok robbantottak ki a Nagy Oktoberi Szocialista forradalmat is, Lenint es a bolsikat svajcban kepeztek ki, a nemet nagytoke es a nemet titkosszolgalat penzen.

Soros szervezetei a nemzetkozi internacionale vegrehajtoi. Bar amerikaiaknak tunnek, de valojaban az USAt eppen ugy le akarjak donteni, mint minden mas nemzetallamot. A CEU is ennek a halozatnak a fedoszerve.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 19:47:36

@nemecsekerno_007: Igen ,és nem híznak rajta álkapitalista üzleti kör ök..

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 19:55:42

@conchita wurst: Nálunk nem fordulhatott volna elő az a kollektív omerta,ami a migránsok által elkövetett kölni tömeges nemierőszak bűncselekményt övezte a német országos sajtó részéről.Csak a kis helyi lapokon ,és a net népén múlt,hogy nem tudták elkenni,elhallgatni a gyalázatot..

morph on deer 2018.12.13. 20:01:09

@conchita wurst:
“a vilag legtermeszetesebb dolga, hogy kirugnak ellenseges propaganda tevekenyseg miatt, ez alap minden demokraciaban.”

Cucus, nagyon elszaladt nálad az a bizonyos négylábú, ideje lenne visszavenni a hmm .... nagyotmondásaidból, mert ez már hovatovább a népmesék kategóriája.

Kezdve ott, hogy sem a kormánykritika, sem az egyéb kormányellenes vélemény kinyilvánítása NEM számít ELLENSÉGES PROPAGANDA terjesztésének, egyetlen demokratikus államban sem!

Folytatva azzal, hogy demokratikus országokban kifejezetten TILOS a politikai nézetek bármilyen szempontból történő figyelembe vétele, amennyiben azok a magánügy szintjén maradnak.

Az meg egyébként is elemi, hogy az aktuális kormánypolitikával egyet nem értők nem számítanak ellenségnek, egyetlen demokráciában sem!

Banánköztársaságok meg diktatúrák azok, ahol a nagy bölcs vezér hiedelmeitől való eltérés főbenjáró bűn, - demokráciákban ez legfeljebb megvitatásra kerül, a nyilvánosság előtt, ahol mindkét oldal érvelhet pro és kontra.

Összefoglava: NEM IGAZ, hogy demokráciában kirugnak, ha nem értesz egyet a regnáló kormány politikájával, vagy intézkedéseivel, és ezt a véleményedet publikálod valahol!

Ez nálunk lehetséges, de egy demokráciában soha!

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 20:06:55

Én nem nagyon látok dolgozókat a tüntizők között.Ellenben Soros apanázson tengődő tenyésztett belpesti alakzatokat annál többet Tényleg,hol a fekete nővér?

új felhasználó 2018.12.13. 20:07:43

@morph on deer:
"Ilyen véletlenek egyszerűen nincsenek."

Persze hogy nem véletlen, ha valaki éjszaka az országút közepén sétálgat egy létrával akkor abból könnyen baj lehet, nem kell túl magas IQ ennek a belátásához

Itt egy másik, teljesen politikamentes példa amikor egy kivilágítatlan biciklist elcsaptak. Olvasd el a kommenteket, lehet belőle okulni

www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/halalos_baleset_a_47-es_fouton_-_egy_kerekparos_az_aldozat/2207241/

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 20:10:36

@morph on deer: Na ne vicceljünk már.Németországban egy nem megfelelő facebook komment miatt csengethet a rendőr otthon..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 20:13:50

@Soha ne tegyel haver a fekete lora: "Orban azt mondta ha Soros visszakeri az osztondijat, akkor visszafizeti."

de ha nem, akkor azért ingyenél továbbra is a smucig! nagyvonalú, színvonalas ember felajánlotta volna a CEU-nak.

Pedgyessy Méter 2018.12.13. 20:14:31

Én tényleg csak azt az egyet nem értem ezek az orjási megmondo kiságik hol voltak obama nyolc éve alatt amikor is teljesen lezüllesztette Amerikát és sajnos ennek következtében a Földet, annyit mondtál rá uncsi jött a how dare you white trash scumbag mialatt Trumpot kötelezö szidni. Rendesen összerityentette már most USAt. Nyugodtan helyettesitsd be a saját országodba. Persze egyszerübb facebookon a hülye nyugdijasokkal orbánozni mint két tényezöt kilogikázni hogy mi is az a demokrácia. Biztos eltés vagy akkor nem is várhatom el, csak az üres beszédet.

új felhasználó 2018.12.13. 20:15:36

@morph on deer:
"Ez nálunk lehetséges, de egy demokráciában soha!"

Gratula, ez egy jó vicc volt!

Ha nem hallottál még a Parteibuchwirtschaftról, akkor itt egy link, soha nem késő:

www.zeit.de/2012/16/A-Korruption/seite-2

morph on deer 2018.12.13. 20:16:06

@conchita wurst:
“Soros szervezetei a nemzetkozi internacionale vegrehajtoi.”

Csak nem arra gondolsz, aminek orbán is volt az alelnöke egy időben?

“Bar amerikaiaknak tunnek, de valojaban az USAt eppen ugy le akarjak donteni, mint minden mas nemzetallamot.”

Az USA nem nemzetállam, hanem unió.
De ettől eltekintve: mi célból?

Most komolyan!
Tegyük fel, hogy Soros szervezetei fűtől fáig mindent (és mindenkit?) megdöntenek: mi lesz akkor?
Betiltják a bőgatyát meg a mákosnudlit?
Vagy mi a bánat lesz?

Azaz lenne, e szerint a szcenárió szerint..!

“Idetelepítenék az arabokat” - és akkor mi laknánk Szaud Arábiában?
És minimum három féle WC lenne minden nyilvános helyen?

Valaki mesélje már el azt a konzisztens világképet, - ami ellen mi olyan hősiesen harcolunk, léccilécci!

nemecsekerno_007 2018.12.13. 20:21:58

@engedélyes pinaellenőr: "Igen ,és nem híznak rajta álkapitalista üzleti kör ök.. "

Privatizáció? Akkor kik, mik híztak?? Akkor 3 millió munkanélküli lett hirtelen...

Vagy úgy gondolod, hogy ez "elfelejtődött".....

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 20:31:00

@math0: Valóban..diktatúra..Én még azért várok lovasrohamot,kardlapozást,gumilövedékkel fejbe lőtt embereket,arccal a fal felé térdepeltetett diákokat..

midnightcoder2 2018.12.13. 20:31:24

@math0: A mindenkori kormány mindig a saját médiáját etette. A mostani helyzet azért szar a baloldalon, mert

1. A példányszámok a béka segge alatt vannak. Egyre kevesebb ember olvas papír alapú újságot, és egyre többen ingyenes weboldalakat amik frissebbek is, és van egy tonna extra szolgáltatásuk a papírhoz képest, lásd Index. Márpedig egy újságot annál drágább fenntartani, minél kevesebben olvassák, mert egy rakás költség független a példányszámtól (újságírók, szedés, korrektúra, levilágítás, stb).

2. Orbánék már a harmadik ciklus óta vannak hatalmon. Hiába szívták fel magukat a hét (nyolc) bő esztendő alatt, ez most már kevés.

3. A baloldalnak sem annyira éri már meg etetni a saját médiáját. Egyrészt, mert Pl. az index vagy a 444 sokkal több embert ér el sokkal olcsóbban, másrészt a baloldali értelmiség nagy része ami ezekhez az újságokhoz kötődik, magának a baloldalnak is kínos.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 20:33:18

@morph on deer: Ennél sokkal rosszabb,ha a véleményszabadság általánosságban sérül,mint pl.Németországban..

DFK 2018.12.13. 21:03:20

@axolotl77: amíg ezt a papírt nem mutatod meg, addig mese csak.

morph on deer 2018.12.13. 21:22:29

@új felhasználó:
“Ha nem hallottál még a Parteibuchwirtschaftról, akkor itt egy link, soha nem késő:”

Nem, de kösz!
Viszont te valóban ezt akartad nekem ajánlani? Csak mert bizony itt feketén-fehéren kimondják, hogy “dass sich autoritäre Systeme vor allem durch Korruption an der Macht hielten. Je mehr demokratische Institutionen es gibt, umso schwieriger wird Korruption.”
- Szó szerint, a hazai események gyönyörűen illusztrálják mindezt!

Ráadásul még az is hogy “In einem Punkt scheinen die Liberalen recht zu behalten: Menschen können vom Staat schwer zum Guten, aber leicht zum Schlechten verführt werden.”
- Nálunk ez szinte percek alatt sikerült..!

Azzal együtt, hogy tanulságos olvasmány volt, ez sehol nem mond ellent annak, hogy demokráciában csupán a kormányellenes politizálásért nem bántanak senkit.

morph on deer 2018.12.13. 21:30:45

@Pedgyessy Méter:
“ezek az orjási megmondo kiságik hol voltak obama nyolc éve alatt amikor is teljesen lezüllesztette Amerikát”

Szerintem kérj kölcsön egy világtérképet, és sürgősen kérj meg valakit, hogy segítsen megkeresni rajta a “Magyarország” nevű kis plecsnit. Ha elég jó a térkép, akkor még egy “Budapest” felirat is lesz ott valahol.

Lady Ann 2018.12.13. 22:01:32

Hja, a posztban összefoglaltaknál jobban csak kommentek keserítenek el jobban...

yourmomtits 2018.12.13. 22:04:42

@Weißkopf: na, pont ezért, nem is érted

Weißkopf 2018.12.13. 22:06:06

sorry, akkor bután fogok meghalni...

új felhasználó 2018.12.13. 23:05:56

@morph on deer:
A párthovatartozás szerinti munkahelyi szelekció (Parteibuchwirtschaft) sok évtizede szokványos gyakorlat osztrákéknál, meg a németeknél is. Nehéz elhinni hogy ezekben az országokban diktatúra honol, csak az történt hogy az osztrák libsik kiestek a parlamentből, és így kimaradtak a Parteibuchwirtschaft hasznából is. Ilyenkor rögtön vége a demokráciának libsiéknél

invalid user name 2018.12.13. 23:13:31

de ez diktatúra -- ahogy (kevésbé irodalmian, inkább a társadalomkutató szavaival) Filippov Gábor nevezte: hibrid diktatúra. megvannak a demokrácia formai elemei, de szűk keretek közé zárva.

persze, mint minden diktatúra, ez is instabil.

invalid user name 2018.12.13. 23:15:20

@új felhasználó:

a valóság nem támasztja alá kijelentéseidet.

invalid user name 2018.12.13. 23:17:06

@morph on deer:

ezek részletek. az összkép az, ami a diktatúrák jegyeit mutatja.

RumNapló 2018.12.14. 01:16:11

Czeglédi Csaba koholt vádakkal lett börtönbe zárva -ez csak egy ellenpélda, mindenki írjon még egyet

abcdefghijklmm (törölt) 2018.12.14. 07:16:46

"Nem áll meg a fekete autó a ház előtt. Nem internálnak. Nem zárnak börtönbe koholt vádakkal. Nem veszik el az útleveledet. Nem szólnak bele a magánéletedbe.
Elmehetsz az országból. Vissza is jöhetsz. Kimehetsz tüntetni. Leírhatod a véleményed. Vannak választások és politikai viták. Törvények. Szavazás. Mi bajod, hol itt a diktatúra?"

Hát ez az, hogy sehol.

abcdefghijklmm (törölt) 2018.12.14. 07:33:22

@RumNapló: Nem tudjuk, majd megtudjuk, ha vége lesz az eljárásnak. Több ellenpélda meg sajnos nem jut eszembe... :-)

axolotl77 2018.12.14. 07:42:16

@DFK: Persze! Hazudunk mi itt az utolsó szálig, akik ellent mondanak nektek. Itt csakis ti mondhattok igazat.
A papírt pedig úgy képzeld el, hogy fel voltak sorolva a dolgozók és mindenkinek alá kellett írnia egy dátum kíséretében hogy megértette és elfogadta. Ebből mi nem kaptunk.

axolotl77 2018.12.14. 07:52:27

@conchita wurst: www.policyagenda.hu/elemzesek/2018/negyotod-ellenzi-a-rabszolga-torvenyt/#.XBNPSyDfeUk
Lehet, hogy melós nem tüntetett, de attól az elutasítottsága nagy a törvénynek.
Persze sejtem mit fogsz írni. "Mi az a Policy Agenda?" Ha találsz más közvélemény-kutatót amely kutatott a témában, akkor várom a linket.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2018.12.14. 08:32:49

Jó írás.
De bele lehetett volna még venni a sajtótörvényt, kaszinókat, nemzeti dohányboltokat hogy teljesebb legyen a kép.

conchita wurst 2018.12.14. 08:39:16

@axolotl77: sorosista koholmany

KETHARMAD

konrada 2018.12.14. 08:39:54

...én már csak azt kérdem, hová tűnt Kis Judit Ágnes....

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2018.12.14. 08:44:19

Szerencsére itt van nekünk az igazmondo index, és bérblogjai, ahol Orbán minden nap megbukik, és gyáván lemond.
Meg persze az értelmiségi, demokrata, felsőbbrendű, bátor, ellenálló hősök.
Pl itt:
Hős hazafi harcos lebontja a fasiszta fenyegetőt fenyőfát:
youtu.be/TFcg_D0hFPQ

konrada 2018.12.14. 08:51:36

Hülye világ ez na! ...pedig milyen szép is volna, ha egy újságban szomorú szemű barnás bőrű gyerekek képe alá betennének egy migráncsozós hirdetést, vagy egy CEU sirató alá egy stopsorost, esetleg ligetvédősök alá a ligetprojektet reklámozót....

...de itt diktatúra van, így az ilyesféle csodás árukapcsolás csak állom...

axolotl77 2018.12.14. 08:52:02

@conchita wurst: Ó, gondoltam én, hogy itt le is ragad az érvelés.

conchita wurst 2018.12.14. 22:08:12

@axolotl77: kit erdekel a Policy Agenda?

par honap es itt a valasztas, mar nem kell sokat varni a KETHARMADIG

segíts hogy megértsem 2018.12.14. 22:08:26

@conchita wurst: "S ma nincs olyan melos, aki akar 3 honapot varna a tulorapenzre," Mondok rá pl. : E.On

ergerberger 2018.12.14. 22:10:23

Nyugalom, itt az sem számít majd diktatúrának, ha esetleg megint a rakpartról lövik majd a Dunába a tetszőleges alapon kiválasztott magyar állampolgárokat.

MACISAJT1 2018.12.14. 22:10:24

Idézet: Valójában a munka törvénykönyvének módosítása csupán egy jó ürügy az általános protestálásra, de ennél egy centivel sem több.

Éppen 17 évvel ezelőtt, 2001 karácsonyán volt egy hasonló hisztéria, a 23 millió beözönlő román ürügyén.. Akkor is verték magukat a földhöz a ballibák, hogy veszélyben a munkahelyek, jönnek a románok, mind a 23 millióan...Hamar kiderült, az is mekkora műbalhé volt...

Viszont most jól láthatóan az un. ellenzék összehangoltan szeretne egy jó kis kijevi típusú polgárháborút kirobbantani.
Felvonulnak a politikusaik, rátámadnak rendőrökre, előmásznak a csatornákból az mszp(pl.donáth, h.kovács) vagy az szdsz(tgm) legsötétebb alakjai (kohncsíta wurst momentumosai, az apák és fiúk/lányok), valamint némi import aktivisták is megérkeztek.

Sajnálom szegény rendőröket, hogy ezeket a büdöslábúakat kell vonuláskor állandóan kísérgetniük, majd tűrni ahogyan dobálják őket, törik szét autóikat stb.

Egy biztos, a demokrácia csúcshazájában, az USA-ban próbálná meg ezt valaki a rendőrökkel szemben előadni , másnap Guantanamon ébredne...

Nagyorrú Barbi 2018.12.14. 22:10:24

Milyen szép is volt a gyurcsótány éra! Lovasroham, szemkilövések, kardlapozás, viperával verés. Ugye Juditka naplova azt sírod vissza?
Lehet moderálni.

slamovics bea 2018.12.14. 22:10:24

"Élheted az életedet, ha épp nem vagy családon belüli erőszak áldozata, mert akkor jobban jársz, ha belehalsz, nem védenek meg, az Isztambuli Egyezményt valami pitiáner indokkal csak nem ratifikálják, "

Épp az elmúlt éjjel menekített hozzánk (az intézménybe, ahol dolgozom) a rendőrség egy nőt, akit a férje életveszélyesen megfenyegetett (vér nem folyt). Bement a rendőrségre, elmondta mi van, és elhozták egy védett szállásra. És ez nem az első eset, szóval egyszerűen nem igaz, hogy az IE nem ratifikálása miatt a bántalmazottak soha nem kapnak rendőri segítséget.
Spanyolországban pl. ratifikálták, mégis ebben az évben 2 csoportos nemi erőszak esetben is felháborítóan enyhe ítélet született. Ha innen nézzük az IE nem véd meg semmitől.

Ma Baker 2018.12.14. 22:10:24

Mellesleg egy rakás EU-s országban heti 48 óra a megengedett maximum munkaidő. Van ahol ezen kívül nem is szabályozzák a munkavégzés felső időbeli határát.
Gyors számolás 48-40*52 = 416. Tehát akkor több EU országban is rabszolgaság van. Hűha!
Ráadásul ha valaki tegyük fel egy évig minden héten 48 órát dolgozik, akkor a következő évben, vagy 2 évben heti 32 vagy 36 órát kell dolgoznia csak, hogy lecsúsztathassa a munkaidőkereten belül a túlóráit.
Elrendelt túlóra esetén pedig jön a pénz hóvégén és szevasz.

De sírni, meg rabszolgaságot vízionálni azt kötelező!

sunt 2018.12.14. 22:10:24

Azért a koholt vádak vagy a tüntetés szabadsága terén nem állítanék ki i9lyen jó bizonyítványt.

toodark 2018.12.14. 22:10:24

"Szájukra veszik, ami kedves neked, és már nem tudod jó ízzel mondani, hogy magyar vagy keresztény."

Köszönöm, nagyon jól megfogalmaztad, amit már régóta érzek!

Attilajukkaja 2018.12.14. 22:10:24

@rallus:
"És eltűnt az infláció, a munkanélküliség, az eladósódás, nincs már egy tisztességes kardlapozás viperával és gumilövedékkel kiegészítve."
Ezek éppen most jönnek vissza. Az infláció és a gumibotozás is. A munkanélküliség és az eladósodás SOHA nem tűnt el.

"Nincs IMF, túlzott deficit eljárás"
Ez igaz, mert mások jöttek helyette. Talán még rosszabb.

"nincs esélyük a ballibeknek visszakerülni a hatalomba"
Soha nem mondd, hogy soha!

"hogy újra pusztítani tudjanak"
A Fidesz elvégzi ezt is, csak sokkal nagyobb mértékben.

Dzseem 2018.12.14. 22:10:24

@wmiki: nem papi, ez nem így van. Az internet és a technológia nem kontrollálható és gyorsabb, mint bármi más. Mindegy, hogy hogyan hívják. És jó látni, hogy recseg ez az egész fos, amit egy álmába beleragadt kisember épített fel. Ennek a történelemben még mindig ugyan úgy lett vége. Soha másképp. Ugyan ilyen emberek a zenészek. Ők is az álmukat élik. Csak nem tesznek tönkre vele százezreket meg milliókat, mint ez a madár. Ezt persze lehet másképp látni, mindenkinek szive joga .. csak ha valami omlik össze azt azért érdemes látni, mégha nem is akarod. Éljen a funky zene!

$pi$ 2018.12.14. 22:10:24

"Elmehetsz az országból. Vissza is jöhetsz. Kimehetsz tüntetni. Leírhatod a véleményed. Vannak választások és politikai viták. Törvények. Szavazás. Mi bajod, hol itt a diktatúra? Mi ez a bérrettegés és picsogás?"

Nagyon praktikus blog, be sem kell írnom az ellenvéleményemet, mindjárt lehet kopipésztelni. :D

habodo 2018.12.14. 22:10:24

@maxval balcán bircaman: bizony, a magyar nép sajna csak ennyit tud összehozni. ilyen politkai elitet. nem a politikai elitre kell haragudni, mikor harmadszor is megszavazza őket a nép.

borbélykati 2018.12.14. 22:10:24

@kódex: Mondjuk, még mi hülye nyugger libsik is értjük, mit jelent a hároméves elszámolás. Mondjuk, nem jelenti azt, hogy ne lehetne lecsúsztattatni a túlórákat, még az elszámolás esedékessége előtt. Mondjuk a csődbemenetelhez elvileg valóban nincs köze speciel ehhez a törvényhez, de a törvénykezésnek van küze az alkalmazottak megvédéséhez: módosítania kell a csődtörvényt és eélső helyre a tőlóra elszámolást és kifizetéseket kell tenni. Továbbá magában Mtk-ben is kell egy klauzula, hogy a munkavállalót a túlórára való felszólítás megtagadása miatt egy éven belül nem lehet elbocsátani, csak akkor, ha más, törvénybe ütköző cselekedet miatt eljárás van folyamatban ellene.

invalid user name 2018.12.14. 22:10:24

@midnightcoder2:

az nem kiegyensúlyozott tájékoztatás, hogy az igazság mellett adjunk teret a hazugságnak is.

invalid user name 2018.12.14. 22:10:24

@conchita wurst:

hát ezt a túlóratörvényt a fideszes haverjaim sem értik, csak reménykednek benne, hogy biztosan van valami zseniális mesterterv a háttérben, valami wunderwaffe, mert az egyikük már a vizitdíjas népszavazás megismétlődését vizionálja.

kvadrillio 2018.12.14. 22:10:24

jajjjjj-----------egyetértüml Veled !Mi is elégedetlenek vagyunk mint TE ! Nagyonis !!!
LÉGY A VEZÉRÜNK ! VIDD A ZÁSZLÓÓÓÓÓT ! :)))))))))

2018.12.14. 22:10:24

"Nem áll meg a fekete autó a ház előtt. Nem internálnak. Nem zárnak börtönbe koholt vádakkal. Nem veszik el az útleveledet. Nem szólnak bele a magánéletedbe."

Még. Amíg az EU tagjai vagyunk. Vagy amíg nem történik valami figyelmet elvonó olyan nagy esemény a világban, amire kihirdetheti a rendkívüli állapotot.

Attilajukkaja 2018.12.15. 08:51:00

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
"Amíg az EU tagjai vagyunk."
Én ebben nem bíznék túlságosan. Orbánt semmiben nem feszélyezik az európai vagy EU-s alapelvek, szabályok. Azt hiszi, bármit megtehet. Véleményem szerint ez lesz a veszte is: túlságosan elszalad vele a ló.

bbéla 2018.12.15. 15:14:48

A koholt vádas börtönnel kicsit vitatkoznék...

Attilajukkaja 2018.12.15. 16:00:26

@bbéla:
"koholt vádas börtönnel kicsit vitatkoznék"
Mit gondolsz Czeglédy Csaba esetéről, akit éppen ma helyeztek házi őrizetbe, mert másfél év előzetes után sem találtak ellene semmilyen bizonyítékot?

Secnir 2018.12.15. 17:52:29

tűpontos

@bbéla:
"A koholt vádas börtönnel kicsit vitatkoznék..."
lásd Fapál László és a többi tábornok esetét, ahol megkérdezték őket, hogy vallanak-e juhász miniszter úr ellen? volt, aki három hónapig ült köztörvényesek között a sitten, mire kiengedték.. volt olyan, aki tett vallomást, hogy hazamehessen a családjához, vagy hogy megkapja a gyógyszereit, volt olyan, aki nem. persze per nélkül. 2012-t írtunk (bővebben viszkisdoboz.blog.hu, tárgyalás dokumentálva)

ivrilider 2018.12.25. 09:14:40

Vagyis a posztból a következő rajzolódik ki: nincs diktatúra, azt lehet megcsinálni, amit az emberek hagynak vagy igényelnek. Mint ahogy mindenhol a világon. Nem kell forradalmat tetszeni csinálni, de tetszeni kell komolyan venni a szabadságot és erősebben figyelni egymásra meg a közös valóságra, ha változást akarunk. Az erkölcsi felháborodással és a hozzá rendelt sematikus viselkedéssel, ahol csak egy "ellenzéki" vélemény lehet a helyes (és gyanús fideszbérenc lesz mindenki, aki kételkedik ennek az igazságában vagy csak a hatékonyságában) - semmit nem lehet elérni.

Ahogy Gimes Miklós mondta 1956-ban Nagy Imrének: ha a nép Mindszentyt akarja, akkor legyen Mindszenty! Szeretni kell a népet és el kell fogadni a döntését, még ha csak relatív többség is, valamint meg kell érteni a szempontját akkor is, ha kisebbségben van ez az álláspont. A lakosság lenézése minden rossz irány melegágya, velük való szót értés nélkül nincsen valóság, és valóság nélkül nincsen sem változás, sem szabadság, kibontakozás. Egy értelmiségi erkölcsuralom miben lenne más, mint szellemi inkvizíció? És a saját közegét, a valódi gondolkodókat számolná föl először.

Az egyetlen szépséghiba a torz választási rendszer. A magyarokkal semmi baj nincs, és az ország semmiben sem halad rosszabb úton a többi visegrádinál, valamint a világszellem ebben a térségben való megnyilvánulásánál. A torz választási rendszer pedig abból fakad, hogy a rendszerváltáskor az alkotmányozók nem bíztak eléggé a magyar politikai kultúrában, illetve saját magukban. Attól féltek, hogy egy esetleges ingatag kormánytöbbség azonnal a nyakukra hozza az MSZP-t vagy a szovjeteket. Ezért 1) aránytalan választási rendszert alkottak, 2) legalább négyötöd helyett kétharmaddal módosítható alkotmányt hoztak létre. Enélkül minden máshogy alakult volna. Ennek fényében érdemes ítélkezni az apokaliptikus folyamatokról.

Vadakat Terelő 2018.12.25. 09:15:07

A klerikál-fasiszta diktatúra, maffiállam un. rabszolgatörvénye csak máz, fedősztori. Szinte biztos, hogy visszavonják.

Vadakat Terelő 2018.12.25. 09:15:11

@Ma Baker: Ha bármi is igaz lenne abból, amit leírsz, akkor rendes kommunikációval - no nem a nemzeti pénzlenyúlásos levelezésre gondolok -
szóval nem kellett volna sec-perc alatt átnyomni salátatörvénytelenségekben.

Csak a MANYUP-ról, volt, aki minden ígérgetés, fenyegetés ellenére megtartotta. Mondhatom igen mostoha körülmények között működik, amelyik tud, de messze többet hoz, mint amit hazudtak. Persze nem a 2008-9-es nemzetközi válságot kellett volna cinikus módon citálni.

Vadakat Terelő 2018.12.25. 09:15:14

A klerikál-fasiszta diktatúra, maffiállam un. rabszolgatörvénye csak máz, fedősztori. Szinte biztos, hogy visszavonják. De mi lesz a többi, a hatalmukat, elnyomásukat bebetonozó törvényekkel???
Megszavazták, hogy EU-n kívüli "vettmagyarok" is szavazhassanak az EP választásokon. Aki nem érti ezt a csalárdságot, cinizmust, annak kár is magyarázni !
De ez a legdurvább!
Nincs többé független bíróság, nincs többé Balatoni nyár, a telked is csak a diktátor bólintásával adhatod-veheted ..
nepszava.hu/3018230_fektelen-ellensulybontas-a-foldet-a-birosagokat-es-a-balatont-is-viszi-a-fidesz-a-rabszolgatorveny-takarasaban

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2019.01.05. 07:48:29

This is not a dictatorship

No black painted car will stop in front of your house. You will not be interned. You will not be locked up in a prison with false charges. Your passport will not be taken away. They will not interfere in your private life.
You can leave the country. You can come back. You can protest. You can write down your opinion. There are elections and political debates. Laws. Voting. What’s your problem then, where’s the dictatorship? What is this fear-for-money and whining all about?
They will not seek your life. They don’t want you to be their agent. They will not blackmail you with your children.
Only that…
Only that opposition newspapers will see their advertisers vanish. They will whisper to you privately that their company will lose orders from the state, if they advertise there. Only that the opposition newspaper is currently up for sale, and unfortunately it was unprofitable, and ceased to exist, but well, such is a free market. Only that the tender money must be spent at this and that company. Only that the tender will be won by the one it was tailored to. Only that someone will slip a certain percentage into the MP’s pocket.
Only that you will not be invited, your presentation will be cancelled, your referrals will be withdrawn. Only that your private Facebook will be monitored. Only that your own students will be asked to report you. Their salaries will be increased, while you remain with your overtime hours. Only that the pension has been decreased, the residential construction financing scheme disappeared, and if Uncle Joe asks why, you can only ask where Uncle Joe disappeared. Because in strange ways one is hit by a car, another commits suicide. The third, even if does not fall victim of assasination or suicide, but of character assasination.
Only that homeless people will freeze to death in the forest, because forcing them into prisons from the streets will not create more places at homeless shelters. Only that anti-migrant campains arrive earlier than migrants. Only that propaganda is called consultation. Only that the governing party finances campaigns from state money. Only that opposition MPs are silenced in a parliamentary debate. Only that the winning party also gets compensated for lost votes. Only that they will make you believe that state money is the government’s money, not taxpayer money. Only that public funds tend to lose their public fund characteristic and public dignities will first lose their public rights, then their dignity – or the other way.
Everything is all right, you can live your life, there is banana in the supermarket, only that when you get in trouble, there is no social network. But there are evictions, skyrocketing rental prices without social housing. You can live your life, unless you fall victim of domestic violence, as then it’s better to die in it – you will not be protected, the Istambul Treaty is not ratified for some petty cause – no, not at all, it would be something of a “gender” thing. They will make you believe that it is some kind of awful thing created only to infect clean Hungarian souls with it, as if the term hadn’t existed for a century. Women should anyway stay at home, give birth to grandchildren, shouldn’t go out even to the yard, not to fall over a blind komondor. We are slowly turning into blind komondors, we close our eyes not to see who beats who, victims fall over us, we cower, we endure.
You can go to work, study, go out. Only that they will vote for 400 hours overtime per year, to be paid in three years – if you will still be alive then; your university will be chased away; the funding of your theatre will be cut back. Only that they will stomp what you believe in. Let it be Christianity or Nation. Let it be the freedom and the quality of education. They will pick up a topic that you find dear, and you cannot say any more that you are Hungarian or Christian with a good taste. Even if you have more to do with it than they do. Only that they can do it. Only that they can do with you whatever they want.
You can live your life, until you get to hospital and die in the Emergency in the eighth hour of your suffering, or in the ambulance car that goes from one institute to the next until someone takes pity on you. Until you have premature birth, and there is nowhere and noone to provide treatment. Until you become disabled, and lose your benefits, even if you should find your way back to work with one arm or one leg. You can make palinka, you can watch Hungarian football played in a heated stadium, you will not be gathered in a stadium to be shot there, like in a dictatorship.
This is not a dictatorship, nothing to see here, feel free to go home.

kjá 2019.01.05. 08:22:57

@fovarosi.blog.hu: köszönöm hálásan a fordítást. same in English :)

Mázlista51 2019.03.05. 07:15:15

Osztottam. Persze jobb lenne, ha a hozzászólási lehetőség legelől lenne, mert már kezdtem elveszíteni a reményt, mire megtaláltam.

anonymand 2021.09.20. 14:10:36

Sajnálatos módon csak most szerencséltettem elolvasni az írást.
Meg persze a beérkezett kommentek egy részét.
Is.
A poszt tökéletes.
Szerintem.
A hozzászólások (mármint amiket olvastam) teljesen szabvány szerint íródtak.
A hívők hisznek, ferdítenek, csúsztatnak, "hajlítani próbálják a valóságot", bár olykor egy-egy valós tény is megemlítésre kerül.
A lényeg azonban, hogy vagy nem érteik, vagy nem érzik, hogy mi is történik hazánkban valójában.
A poszt ugye 2018 decemberében íródott.
Jelentem, azóta a helyzet fokozódott.
Nem csak a nemzetközi...

goth.l 2022.02.23. 06:05:17

Hogyan is kezdjem? Hajlamos vagyok mélyen beĺemerülni a témába akkor is, ha a búvárkodás nem az én sportágam.
Nos, én a nyilasok idején születtem, Rákosi alatt nyíladozott az eszem, és nem értettem, mi bajuk a felnőtteknek az én szép vörös nyakkendőmmel. Azt sem, mi az az eufória '56-ban. Egyszerűen nem hiányzott a nagyobb szabadság. Ďiktatúrát csak az iskolában tapasztaltam, az erősebb rosszgyerekek meg a nálam hülyébb tanárok részéről. A gondolatmenetben odáig jutottam, hogy nincs abszolút igazság, mindent az erő - a történelemben konkrétan a fegyveres erő - dönt el, és aki ezt tagadja, álljon bátran a puskák elé.
Nos, az átlagpolgár is valahogy így gondolkodik. A túlerő elleni lázadás nem kifizetődő. Rokonszenves, de csinálja helyettem más. Lehetne talán jobb is az életem, de nem bízom ismeretlenekre, ha egyszer ezt is kibírom. Lényeg, hogy védjen meg, ne szabaduljanak rám a sötétből idegen ördögök.

egypasas 2024.02.08. 18:26:56

Örülök, hogy ezt az írását megtaláltam.
süti beállítások módosítása