2008. április 14. 23:01 - kjá

valami változott

Akár két nagyon hasonló élet találkozik, akár két nagyon különböző, lehet jól és rosszul csinálni. A hasonlóságot rosszul az unalomban, a különbözőséget a meg nem értésben lehet megélni. A hasonlóság, ha jól csinálják, testvéri érzelem lehet, a különbözőség szerelem.
Ezt Dávidtól tanultam. Egy veszekedésünk közepén. Nem tudom, miért, minden fájdalmas és veszélyes vitánk után úgy érzem, valami jobb lett, valami előremozdult. Nem tudom, Dávid miatt van-e ez így, vagy én változtam, hogy képes vagyok egy veszekedésből is tanulni. Talán én változtam annyira, hogy ugyanazok a dolgok másként történnek meg velem. Talán nem ugyanazt a kört futom már. Végül is ez volt a cél.

Múlt héten Boldizsár Ildi jött beszélgetni az Alexandrába. A mesékről volt szó, amikkel éve óta gyógyít felnőttet és gyereket. Hogy mindenkinek megvan az életmeséje, ami arra tanítja, hogyan oldjon meg élethelyzeteket. Mert a mesehős is bajba keveredik, már ott tart, hogy feladja, akár az öngyilkosság gondolatáig jut, de végigcsinálja, és jól csinálja végig. Előfordul, hogy valaki túl van egy mesén, és egy következő fogja tovább vinni. Elmeséltem neki, mennyire haragudtam A kis hableány történetére, azt mondta, akkor lehet, hogy azzal kéne dolgoznom. De nekem a rút kiskacsa volt a mesém! Vagy azon már túl vagyok? A kis hableányban azon dühöngtem mindig, hogy az a buta sellő mindent otthagy egy hülye királyfiért, aki észre se veszi, szenved a semmiért, aztán az a nagy jutalom a végén az örök szerelem helyett, hogy nem halott tajtékként végzi a víz színén, hanem a levegő leányai maguk közé fogadják. Nesze neked, szerelem! Buta tyúk!...
A franc egye meg! MIntha nekem nem lett volna ilyen királyfim...
Jó túl lenni a hableányságon, nem feladni mindent semmiért, vagy semmiért egészen, de azért még mindig erősebb bennem a ragaszkodás a kelleténél. És erősebb a szerelemnél.

Hétvégén volt tanítványaim lelkét ápoltam. Fárasztott és jólesett, hiszen ezért vagyok. De kicsit szégyelltem magam, milyen okos is vagyok az ő dolgukban, magam meg milyen lassan jutok előre. És egyáltalán nem biztos, hogy minden kásahegy ehető. Nem baj, örülök a kis sikereknek, ahogy Gyula tanítja a lovacskával kapcsolatban. Mindig azt mondja, lássam, hova akarok eljutni, de azt is, honnan jöttem. Jó srác, az a fajta, aki barátnak, oktatónak remek, de mint pasitól, az isten mentsen. Ha nem is minden nőt, engem biztosan. Azt is jobban tudja a feleségénél, hogyan kell szülni. Pont mint Tóth Kriszta szövegében a felgerjedt férfi vagy mi. De a lovakhoz nagyon ért, és rengeteget tanulok tőle.
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr42425887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

otaku 2008.05.04. 01:20:58

A kis hableányban teljesen egyezik az ízlésünk, a leghülyébb mese a világon. Ráadásul giccses.
Hol vannak a beígért magazinfotók? :)