Azért ez nem volt ilyen egyszerű. Dávid mondta, hogy menjünk ki lovacskázni, tanult Gyuritól egy játékot Lédával, szeretné megmutatni. Kicsit gyanús volt a dolog, főleg, hogy üres a tank a kocsiban, meg a nagy izgalom, de erre azért nem számítottam. Amíg a táborban voltam, Dávid minden nap kétszer ment ki Lédához, Gyuri is ott volt, mikor csak lehetett, és együtt tanították, hogy odaálljon a bálához, ne mozduljon el, ne ijedjen meg a súlytól. Szombat reggel ült fel rá Dávid először, és vasárnap este én is. Léda békésen legelt. Azt hiszem, rengeteg munka van benne, és nagyon aranyos ez a férfias összeesküvés. De ha valaki azt mondja, hogy Dávid előbb fog a lovamon ülni, mint én, akkor kiröhögöm. Most meg rajtam lehet nevetni. De nagyon örülök. A kiscsikó hátasló lett. Ma egyedül mentem ki (busz nem jött, stoppoltam a vasúttól), egyedül ültem fel, és egyedül szálltam le. Léda legelészett. Most egy-két hétig csak ez lesz: ha leszállok, munka, ha felülök, béke és legelés, hogy belevésődjön: nincs is annál jobb dolog, ha ülnek a hátán. Azt hiszem, ezt hívják kondicionálásnak. Már csak a levegőt kéne ott a lovak körül, mert megint fáj a fejem a melegtől. De annyira örülök, hogy minden ellenállás nélkül egyszer csak fel lehet ülni a lovamra, amennyire csak béna lovas örülni tud. Ildit, aki több csikót belovagolt már, eléggé meggyőzte a módszer: kezdő ül a csikó hátára első lovasként, és semmi feszültség, semmi ellenkezés. Léda kétszer nézett hátra, hogy mi lóg az oldalán (emberláb), aztán ácsorgott tovább, pihentette a lábát. Alattam meg annyira oldott, hogy eszik. Már csak az kéne, hogy szépen lefeküdjön, mikor a hátán ülök. Lovacska.

Dávid meg egy angyal. Zseniális volt az összeesküvésük Gyurival, és elképesztő az energia, amit belefektetett, hogy naponta foglalkozzon Lédával. De ha nekem valaki azt mondja, hogy a kedvesem lóimádó lesz melletttem, kiröhögöm. Most meg annyira meglovasodott, épp hogy csak nem nyihog.