2008. augusztus 01. 23:47 - kjá

az élet sűreje

Itt és most kérek bocsánatot minden férfitól, akit korábbi megszólalásaimmal megbántottam. Szörnytől, Diedától, és mindazoktól, akikkel szemben egyoldalúan ítélkeztem. Névnapom estéjét Judit barátnőmmel és Dáviddal töltöttem, a poharamat pedig fénnyel. Mármint a fény nevezetű itallal, ami állítólag a Sziget hőskorából származik. Szódásszifonba vodkát, a pohárba málnaszörpöt önteni, a szénsavas vodkát belefröccsenteni a málnaszörpbe, azonnal felhajtani, mindezt lehetőleg ülve, mert üt. Egyelőre csak a vodka. A beszélgetés jó része azzal telt, hogy megpróbálták elmagyarázni, miért jogos, ha egy férfi nemet mond egy nőre, mert annak gyereke van. Én még mindig abban hiszek, azután, hogy "szeretlek", nem jöhet ellentétes kötőszó. Nincs olyan, hogy "szeretlek, de...", csak olyan: "..., de szeretlek". Jogos, hogy nem ítélhetek csak az egyik javára, csak az egyiket meghallgatva, de meghallgattam volna én a másikat is, ha válaszol bármit a kérdésemre. Dávid újra és újra elmondta, hogy minden férfi, aki elhagyja a családját, megszenved érte, ha nem akkor, hát később. Mert csak a nő tud gyereket szülni, csak a nőnek van köze az élethez, a férfinak pedig a létezéshez egyáltalán csak a nőn és a gyereken keresztül lehet köze. És ezt előbb-utóbb minden férfi belátja. Hallgattam a szülés apoteózisát feszengve és szégyenkezve, mint mindig. Amikor lassan három év küzdelem után épp kezdek lemondani arról, hogy vállaljam ezt a megdicsőülést. Csak harag és fájdalom van bennem a témától. Talán egyszer meg tudom írni. Talán sosem.

Hazafelé, az éjszakai busz megállójában a földön ült egy pár iszonyatos állapotban. A férfi szája felrepedve, az egyik foga hiányzott, a nő elkenődött festékkel rövid nyári ruhában, hisztériásan zokogva. És rettentően betépve alkohollal vagy droggal, vagy talán mndkettővel. Mellettük hárman álltak: egy langaléta és egy dagadt fickó, meg egy pici, rózsaszín hajú, agresszív nőcske. Nem lehetett tudni, összetartoznak-e mindnyájan, az utóbbi három nem volt annyira elesett. Eleinte még csak veszekedtek a nyomorult párocskával, aztán már verni is kezdték őket, főleg az egyik nő a másikat. Vártuk a buszt, rémes volt hallani a veszekedést, kiabálást. Amikor a langaléta elszedte a betépett nő táskáját, és kezdte kipakolni, Dávid ráordított: "na ezt most már abba kéne hagyni!" Sajnos nemcsak ordított, ellökte a langalétát. A fényfelesektől nyilván ő sem volt józan ítélőképességének teljes birtokában, mert nem számított rá, hogy az inzultustól a dagadt is lendületbe jön. Lökdösődés, verekedés kezdődött, mikor már a dagadt is támadott, gondolkodás nélkül közéjük ugrottam. Én csak hátulról kaptam a fejemre, nőtt rajta egy jókora púp (lám, hogy elkényeztetett a sors, ennyi évet megéltem, és sosem ütötték még ököllel a fejemet), de Dávid szemből kapott. Azt hiszem, nem volt meg az a reflexe sem, hogy szemüvegben nem verekszik az ember. Vér nem folyt sok, csak a szemöldöke meg az orra repedt fel, mint egy boxolónak, de a szeme bevérzett, szúrt, alig látott. Most klasszikus monoklit hord, meg persze napszemüveget, amivel eltakarja. A fejemen a púp nem látszik, nincs mire sajnáltatnom magam. Gyurinak a lovardában nagyon tetszett:" ez a Dávid egyre szimpatikusabb. Kiderült róla, hogy iszik, verekszik, még majd az is lassan, hogy nőket tart." Hát akár tarthatna is, elment a hétvégére, hogy kiszellőztesse a fejét és átgondolja a dolgait. (Én meg addig legalább kitakarítok.) Azt hiszem, most kezdett neki sok lenni az itthonlét. Hét év külföld után Magyarország. A családja, a munka, a pénztelenség, az új helyzet, lakás, talán én is. Egy kicsit szorongok, hogy azzal jön vissza, inkább nem is akar velem lenni. Meg egy kicsit félek egyedül a lakásban. Közben nagyon megértem, milyen az, amikor az emberrel gyorsabban történnek az események, mintsem belül követni tudná. Olyan nehéz elengedni valakit, teret és szabadságot adni neki, ha az ember legszívesebben rajta lógna. Az én kapcsolatfüggésemmel ez komoly feladat. És most nekem se könnyű. Nagyon félek, hogy elvesztem anyát. De erről most nem.

inkább egy kép Dávidról, amikor még két szeme van.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr2596780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.