2008. augusztus 15. 16:53 - kjá

off program

Tokajban a legjobb dolgok nem az előadásokon történnek, habár most az eddigieknél érdekesebb volt, hogy szekcióüléseket tartottak. Tokajban a bor a legjobb és a bor melletti találkozások. A hatos számú kórterem, azaz a pince, a hegyoldalba vágott teraszokkal, ahova minden évben kiülünk inni. Idén is Zolival, már-már tradíció, ahogy az is, hogy párocskának néznek, pedig ő tisztes családapa és úriember, én meg folyton szerelmes valakibe. A Tisza, ahová ebben a melegben muszáj volt bemászni, bár mire strandot találtunk, megettek a szúnyogok. A víz meg olyan hideg volt, hogy félórát nyafogtam, mielőtt belecsobbantam. Az írótársak, akiket szeretek, a régiek, és akiknek most mutatkoztam be. Az, hogy egyre többen mosolyognak rám, mert kezdek otthonos lenni köztük. A borkóstoló az utolsó este, aztán mulatás hajnalig a Veresszekérben. Évődtem D-vel, akit gimis kora óta ismerek, és igyekszem megtartani vele szemben felsőbbséges mivoltomat, évről évre nehezebben. Ott volt A, csonttá fogyva, aki néhány éve olyan csúful megvezetett a csajozós szövegeivel. Most is volt egy-két fordulata, de már átláttam rajta, és nem azért, mert annyira sovány. És T.Z, a vízibivaly, aki a végtelenségig tud inni. Most hajnalban megkérdezte, sírhat-e a mellemen, hát sírhat, persze, azért vagyok, és sírt tényleg, átölelt és öszekönnyezte a pólómat, öleltem, és fájt érte a szívem, simogattam a fejét. Te világanya, mondta, én meg rágtam a szót, tíz éve anyáz le mindenki, világanya, ősanya, mindenki anyja. Tanítványok, bátortáboros gyerekek és önkéntestársak, színjátszóim korra és nemre való tekintet nélkül, férfiak, akik a közelemben feltűnnek. Miért ennyire világanya, ha ennyire nem édesanya, egynek nem anyja, csak mindenkinek? Egy különös szemű fiú nézett egész este, azt mondta búcsúzóul: te jó fajta ember vagy, látom rajtad.  Szeretnék az lenni. Egyedül mentem vissza a kollégiumba, lehetett gondolkozni, kicsit talán sorokat írni magamban, talán lesz egyszer újra vers. Kéne már, úgy csikar a nemírás, mint a gyomorrontás.

A mai nap meg kész kalandtúra. Miskolcig személyvonat Zolival, aztán busszal Eger, másik busszal Fedémes, már egyedül, szereztem rizstejet Judit kisfiiának, maradt még negyven percem a buszig, beültem egy relax-pont nevű helyen negyedórára egy masszázsfotelba. Na hát az arcátlanság! Pont olyan volt, mintha szolgahad simgatná-gyömöszölné a fejemet, a hátamat, a vádlimat, a combomat. Kissé bizarr érzés, de imádom, ha masszíroznak, és igen ritkán van benne részem, szégyentelenül élvezkedtem, és titokban nagyon szerettem volna, ha tényleg emberek vannak ott. Perverz.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr66617591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zi 2008.08.18. 10:56:17

És vajh' Zolinak jó-e lenni? Sokatmondó, hogy őt nevezted egyedül nevén.

kjá 2008.08.18. 14:44:46

én úgy szeretnék nevén nevezni mindenkit, de nem szabad, mert személyiségi jogok és egyebek... zoli túl közel van ahhoz, hogy kibírjam csak monogrammal nevezni meg, és semmi olyat nem szokott tenni, amit kínos lenne visszaolvasnia ezen az oldalon. vele megkockáztattam a dolgot. veszélyes névvel naplovazni, de más is meg meri tenni, hát lavírozok én is egy kicsit szkülla és karübdisz közt...

czyi · http://myspace.com/miujsag 2008.08.19. 16:33:23

hm... én azért TZ-t is felismertem ;)