2008. szeptember 08. 10:06 - kjá

nagy esők jöttek az éjjel

Szép volt a vihar, néha kimentem az erkélyre megnézni a villámokat, néha felébredtem a dörgésre, hallgattam az esőt is. Még jó, hogy tegnap este szép időben kijutottunk Lédához, ma valószínűleg csak áznak-áznak a legelőn.

Jó zsúfolt hétvége volt, szeretem az ilyet. Pénteken eljutottam megint gyógytornára, Ildi mesélt kicsit Pekingről, meg igyekezett rendberakni az izomtónusomat, illetve amit annak a helyén talált. Jánossal utána találkoztam, együtt mentünk bátortáboros búcsúbulijára, ahol a mi turnusunk jóval kisebb számban képviseltette magát, mint az ötös, ahol János szintén dolgozott. Alig tudtam ott időt tölteni, ásítoztam mindenkinek a képébe, és az első induló emberrel hazajöttem. János hiányozni fog. Ma már Hollandiában van.

Szombaton táncmaraton volt a trafóban. Besírtam magam Berger Gyula órájára, akihez lassan tíz éve szeretnék járni, de még egy olyan év se volt, amikor jó időpontban tartotta volna a kurzust, idén pl. hétfő este 7-től 9-ig, az egyetlen szigorúan kötött időpontom, a ködlámpáé. Voltam Alexander-technikán, azt is szívesen csinálnám, csak szerintem nem ennél a lánynál, aki sokat beszélt (nyávogva), keveset mutatott, viszont nagyon jól nézett ki. Még egy masszázs is belefért, jól recsegtek az izomcsomóim, de utána egész jól éreztem magam.

Dávid közben krav-maga (nem tudom, így kell-e írni) oktatáson volt, ez valami zsidó önvédelmi technika, ami arról szól, hogy védd ki az első ütést, rúgd tökön a támadót, és fuss el. Már tudom, mit kell csinálni, ha meg akarnak fojtani. Kicsit félek, mert Dávidnak egyelőre a kezét ütötték szét (kék-zöld), de ha az a tökönrúgás komoly, akkor szuszpenzor ide-oda, szükségem lesz egy szeretőre meg egy spermadonorra. Szívem szerint mennék én is, met kedvem van verekedni, de én nemcsak kék-zöld lennék, hanem szivárványszínű. És sokkal jobban szeretek táncolni. A délutáni trafós órákra nem fértem be, este mentem vissza Pilátusra, tényleg úgy kerültem oda, mint Pilates a Credóba, mert Dávid kiment a lovacskákhoz, és nem tudtam vele tartani. Hát megtaláltam a legszívatósabb mozgásformát, olyan izomlázam van, hogy nem bírok mozdulni. Most komolyan gondolkodom rajta, hogy kéne csinálni, szerintem fél év után nem ismernék magamra. Bár így is lefogytam, vígan lötyög rajtam a referencia-nadrágom, amibe csak jó esetben férek bele. Kontaktra megérkezett tesóm is valami durva pszichodráma-foglalkozás után. Még sosem csinált ilyet, és teljesen beleszeretett, úgyhogy maradtunk jamre is, amit végre-végre megint Gál Eszter tartott. Közel kilenc éve vele csináltam először kontaktot a Szigeten, és azóta is ő a kedvenc kontakt-tanárom. Képes hihetetlenül rövid idő alatt, komoly technikázás nélkül hihetetlenül mélyre vinni egy csoportot. Most táncoltam is vele, nagyon jó volt, egyszerűen meg voltam hatva, hogy odajött, hitetetlen biztonság vele mozogni. Táncoltam egy kicsit egyedül, illetve a talajjal, mert az egész más, meg egy sráccal, akit nem ismertem korábban, de ő is szuper volt: figyelő és érzékeny. Szóval minden csütörtökön ott szeretnék lenni a trafóban... Igaz, hogy ezen a héten biztosan nem fog sikerülni, de a többin.

Most olyan jó állapotban van a gerincem, hogy újra fölgerjedt bennem a táncolhatnék, Annával beszéltünk róla, hogy hastáncra mehetnénk együtt, bár én már tanultam régen, de elkel az ismétlés, Jánossal megegyeztünk, hogy salsát tanulunk, csak ő Leidenben, én meg itthon, aztán majd meglátjuk, tudunk-e együtt táncolni. A tangó meg a kontakt nem maradhat el, és jönne mellé Pilates, flamencóra is jó lenne visszamenni, már alig maradt valami abból, amit anno tanultam... mikor fogom csinálni a többi dolgomat?

Tegnap családi nap volt Dávidékkal, a szombati egész napos mozgás helyett egész napos ülés meg evés. Sokkal fárasztóbb. Este lovazás után még megnéztük a plakátkiállítást, láttunk is néhány értékelhetőt, talán hármat. Dávid kedvence az indián slaggal a kezében a Duna mellett, címe: Lassú Víz partot mos. Az enyém a keresztrejtvény. Meghatározás: boldog-e ön most? A válasz pedig három betű.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr17653422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabor 2008.09.21. 20:22:16

Szia

Sajnálom, hogy nem fértél be egyes Tancmaraton orakra. Remeljuk, jovore sikerul. Viszont örömmel olvasom, hogy kedvet kaptal pl a Pilates (nem Pilatus!) órához.
Szeptember vegere, felkerülnek a programon keszült fotok a www.wsf.hu/tancmaraton oldalra. Talan, magadat ismegtalalod vmelyiken.

Tovabbi jo mozgolódást és blogolast!
Pinter Gabor
a program szervezője

kjá 2008.09.22. 23:23:49

ó, sok mindenhez kedvem van, aztán van, amit csinálhat a csigolyaív-szakadásom, van, amit nem. de a pilatesért a gyógytornászom is megdicsért!
és köszi a táncmaratont, nagy ötlet volt!