2008. szeptember 20. 22:08 - kjá

verset írni

Me délelőtt felhívott egy hölgy: "Kiss Judit Ágnest keresem." Mondtam, hogy én vagyok. "Ne haragudjon, nem biztos, hogy jó helyen járok, maga költő?" Mondtam, hogy szoktak rólam ilyesmit állítani. Elmondta, hogy a Népszabadságban olvasta egy versemet, az Egyirányút, ami annyira mélyen érintette, hogy most keresi a kötetemet, hol lehet kapni. Megmondtam, hogy hol. "Csak nem ebben a cipőben jár?" Mondtam, hogy én nem, csak valaki, aki közel áll hozzám. A hölgy viszont igen, gyomorrákkal kezelik, de már szép élete volt, sok gyerek, még több unoka. Kérdeztem, hogy van. "Még tartom magam." Mikor letettem a telefont, csak sírtam sokáig. Mert nem gondoltam, hogy ilyen van, az ember csak írogat, mert fél, és valakinek vérre megy. Verset írni veszélyes. Lehet, hogy olvasni is.

Ez volt az:


Egyirányú

 

Nem a halál, nem a végállomás,

mi oda vezet, az lehet nehéz.

Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön át

cseppenként tölt el a felismerés:

az élők közé nincsen visszaút,

mint testemben a sejtek, szétrohadt,

vagy felrobbant, vagy benőtte a fű,

egyhelyben állni sem tudok sokat.

 

Először a színek fakulnak el,

mint mikor túl korán sötétedik,

aztán a kontúrok, végül a hang,

az érintés tart csak ki reggelig.

Ha van reggel, ha van feltámadás,

testnek, léleknek hogyha van,

talán megéri méltón menni el.

Még nem ordítok. Még tartom magam.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr42673476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efem · http://efem.freeblog.hu 2008.09.21. 13:36:44

Miért veszélyes verset írni? Mert mint a bumeráng - az olvasón keresztül - visszatér az érzés, amitől szabadulni szeretnénk? És azért veszélyes olvasni, mert magába szippant a vers? De nem éppen azért olvasunk, hogy érezzünk azt, amit egyébként nem éreznénk? Aztán meg az sem utolsó, ha megfogalmazzák helyettünk az érzéseinket, mikor mi nem vagyunk rá képesek. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül sem a bajban, sem az örömben. Ez a bejegyzés különösen mélyen érintett. Szerintem ez lehet a legtöbb, amit egy alkotó ember elérhet a munkájával, hogy segíteni tud másokon az alkotásával.