2008. október 16. 23:05 - kjá

"találkozás a régi szerelemmel"

Egész nap ez ment a fejemben némi szövegromlással és dallamvariációkkal. Tegnap ugyanis tényleg találkoztam egy régi szerelmemmel. Sosem voltunk igazán együtt, sosem voltunk szabadok együtt lenni, és két éve nem is láttam, azt hittem, nem lesz rám hatással. Tudom, hogy mást szeretek, tudom, hogy nem akarok tőle semmit, hogy mellette pokol volna az élet, de éreztem, hogy elpirulok, hogy zavarban vagyok, mint egy kamaszlány, mert a tekintetében ugyanaz van, mint akkor, mintha még mindig szeretne. Szinte menekültem a közeléből, mert rezegni kezdett léc, pedig ennek a szerelemnek sosem volt létjogosultsága, hiszen azt sem tudtuk igazán, ki a másik, hiszen számtalanszor elbeszéltünk egymás mellett. És most tétje van a dolgoknak, nem tehetek ki minimális veszélynek sem egy kapcsolatot ami fontos, olyasmi miatt, ami sosem volt életképes. Menekültem. Az álmaimba utánam jött, felébredtem, kimentem pisilni, visszafeküdtem, újra vele álmodtam, és ez ismétlődött még kétszer. Semmi különös, csak egyszerűen jelen volt, olyan valóságosan, mint ahogy egyszer álmodtam vele, és az az álom pontról pontra be is teljesedett.

Reggel tele voltam erővel és vibrálással, mint aki hosszú idő után újra szerelmes lesz, pedig nem vagyok, belé aztán igazán nem, de fel voltam pörögve, az utcán leszólítottak (egy fekete srác elől szabályosan menekülnöm kellett - ez most panasz vagy dicsekvés?), ragyogtam, aztán egyre dühösebb lettem, hogy felzaklattak, megzavarták az éjszakai nyugodalmamat amellett, akit szeretek, de haragudni kezdtem rá is, hogy biztos nem szeret eléggé, mert ha szeretne, nem tudnának halott dolgok ennyire megérinteni. Mert mit ér a sorsszerűség, a nagy pillanatok, ha az egész folyamatában nem működik? És azt is tudom, hogy elhagy az álom is. Az illetőről inkább nem mellékelek fotót...

Nagy nehezen sikerült beadni az NKA-pályázatot az utolsó utáni pillanatban, mert a program nem engedte tovább kitölteni az adatlapot, amíg a befogadó színház adatai nincsenek benn, ott meg várni kellett, közben kiderült, hogy ma nem a beadási, hanem a beérkezési határidő van, a dramaturgok pátyolgattak, de már a sírás szélén álltam, már kezdtem lemondani az egészről, nem jön össze, hiába írtam meg mindent szépen időben, ezek a bürokratikus izék átcsaptak rajtam. Aztán végül bevihettem az anyagot személyesen, és minden megoldódott, még ha meg is lepődtem a magas nevezési díjon. Most már csak nyerni kéne.

Délután találkoztam Soma barátnőmmel, rövidnek tűnt a három óra, amit együtt tölthettünk. Aztán voltam kontakton, de csalódottan hazajöttem, korábban, mert fáj a derekam, nem tudom, miért, elvben a helyén van, és nincs begyulladva. Akkor meg mi fáj? Nem akarok megint folyamatos, idegesítő fájást!

Elkezdtem olvasni a Kukockij eseteit. Ez is beszívott kb. a harmadik oldalon. De jó, most megint van olvasnivalóm! A tegnapi elégedetlenségből meg született vers végre megint. Persze ettől még mindig félek, hogy nem tudok már írni. Jó, lehet, hogy eddig se tudtam, de legalább néha azt hittem magamról.

Anyát hazaengedték a kórházból! Kell örülni!


2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr42717941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burns kati 2008.10.18. 21:09:03

Na, ehhez senki nem mer hozzászólni! :) Egyébként én is nagyon szeretem Ulickaját, de most egy zaftos skót crime fiction van nálam terítéken.

kjá 2008.10.18. 21:12:51

naná, hát mit lehetne hozzászólni azon kívül, hogy hoppá, ez ciki!? max. az illető nevét, akinek vadul őrzöm az inkognitóját... :)