2008. december 16. 20:09 - kjá

nő a sötétség

Nem tudom, mikor láttam utoljára napsütést. Ma kibújt egy kicsit, én meg rohantam le az utcára, de mire leértem, elbújt. Közeledik a karácsony, és szeretnék lélekben készülni, nemcsak ajándékokat venni, bár az is nagyon jó, ha van ötletem. De főleg nincs. Vasárnap mécseseket gyújtottam, hogy kicsit Advent legyen itthon, belülre kéne még több várakozás. Azt hiszem, ha Istennel nem beszélem meg a dolgaimat, akkor kicsúsznak a kezemből. Én magam is elveszett leszek, kiszolgáltatott. Főleg azoknak, akiket szeretek. Hajlamos vagyok egy kapcsolatban kullancs lenni, ragaszkodni, teljes összeolvadást várni, pedig a párkapcsolatban a másik ember nem az anyám, akivel szimbiózisban lehetett lenni az elején, sem az ikertestvérem. De akkor mire jó az egész, ha nincs benne az egység élménye? Emlékszem, Robi mennyit mondta az elején, hogy kevés a kettesben töltött idő, egyszerűen nem értettem, mit akar, hiszen ott vannak a próbák, ott együtt vagyunk, mire lehet még szüksége. Hát most megértettem, mert én vagyok az, aki közös időért sír, akinek túl sok szabadideje van, akinek elég a magány napközben, este már társas életre vágyik. Dávid szorgalmasan kérdezgeti, mi van a zenéléssel, csinálok-e újra színházat, hátha akkor le lesznek kötve az energiáim. Azt hiszem, ha menne az írás, akkor nem volna semmi bajom, be a gép elé, és sötét-világos, sötét-világos... csak rohannának a napok. Meg az élet elfele. Eddig azt hittem, önálló, szabad nő vagyok, de úgy látszik, nem eléggé.

Még mindig küzdök azért, hogy előbb vegyem rá magam a gyerekszülésre, minthogy a testem úgy döntsön, hogy ez a vonat már elment. Dávid azt mondja, viselkedésterápia kéne, kezdjek kisbabák közt lenni, keressem meg, mi vonz benne, ha igazán meg akarnám oldani, azzal foglalkoznék, hogy megtanuljam fürdetni, pelenkázni őket, hátha van valami szépség benne a számomra, amibe bele tudok kapaszkodni, de csak idegesítenek. Inkább váltana ki allergiás rohamot - egyre kisebb adagtól is jönnek a tünetek - minthogy segítene. De nagyon elkeseredtem. Én azt hittem, küzdök.

A tanítás viszont hiányzik, egyre jobban látom, mire van szükségem belőle, illetve konkrétan a gyerekekből. Félállásba visszamennék, óraadónak még inkább, bár azzal is veszít az ember, nem ismeri az egész iskola, nem terjed a híre, ha jó fej, nincs benne az egész vérkeringésben... De a teljes állás meg rabszolgamunka. Nincs sehol nekem egy kis részmunkaidő? Úgy tanítanék!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr89826852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ebadta 2008.12.17. 09:56:13

Szerintem baromság ez a "kisbabák közt lenni" meg "mi vonz benne", nekem 3 gyerekem van, de a fürdetés meg etetés meg pelenkázás az azóta is inkább csak szívásnak tünik. Amikor elkezdenek kicsit értelmesek lenni, lehet velük kommunikálni, onnantól kezdve lesz izgalmas a dolog.

Miklós123 2008.12.17. 13:32:40

Belül biztosan van még egy kis napfénytartalékod:)))
A folytonos érzelmi szimbiózis valóban nem valósítható meg, akivel igen, annak szintén van valamilyen lelki problémája, és akkor azzal meg az a baj, hogy egymást "húzzátok le" a saját bajaitokba (nekem is volt ilyen párkapcsolatom... a szüleimé is ilyen volt...). Valamilyen belső érzelmi biztonságra kell szert tennie az embernek, különben partnerfüggővé, kiszolgáltatottá válik.
És nagyon nehéz olyan embert találni aki az érzelmi kiszolgáltatottsággal - minden jóakarata mellett is - nem él vissza.
Attól tartok, hogy valóban nem a viselkedésterápia a megoldás ebben az esetben... Ezt nem megszokni illetve megszeretni kell (mint a rendszeres munkát, vagy az együttlakást valakivel...). Azt gondolom, hogy ennek a feladatnak a felvállalása (vagy felvállalni nem tudása) mélyebb érzésekkel, érzéskomplexusokkal függ össze... amelyeket érdemes lenne feltárni, feldolgozni.

Brittany 2008.12.17. 14:13:37

nem kell mindenkinek gyereket szülni. Örökbe is lehet fogadni például (jó az macerás, de mi nem az.) ezenkívül számtalan "gyereked" volt már eddig és lesz is még.

Egyébként amiért én szeretnék gyereket szülni, az a picik szeme és mosolya amikor meglátják a mamát, egy ilyennek szeretnék egyszer a részese lenni. De esetemben sose fog megtörténni.

Miklós123 2008.12.17. 14:23:45

Én azt gondolom, hogy az a jó minden nőnek, ha szül. Azt gondolom, ez olyan fontos dolog, amit nem szabad kihagyni az életből. Sok nőt ismerek, akinek nem sikerült szinte semmi az életben, de ez az egy igen, és az elég neki arra, hogy legyen vigasza, legyen valami tartalma az életének. (Ez igaz még az én anyukámra is, pedig neki ugye milyen gyereke lett, szegénynek...). És sok olyat is, aki anyagilag jó helyzetben van, és sikeres a munkájában, de akkor is bántja az, hogy nem szült, nem szülhetett.

kjá 2008.12.17. 17:38:49

húúú, most aztán törhetem a fejem, hogy miklóson kívül ki milyen nemű. valamiért mindenkit férfinak gyanítok... vagy tévedés?
azt látom, hogy sok nő szül azért, hogy értelmet adjon az életének, egyfajta létigazolásul. de egyrészt én ennek kevésbé érzem szükségét, másrészt a gyerekkel is kiszúrás, hogy ne önmaga legyen, hanem Anya Életének Értelme.
tudom, hogy komoly küzdelem, hogy bennem is elkezdjen csörögni a biológiai óra - és évek óta vívom is ezt a harcot. és sok az eredmény, sok a győztes csata, csak a háború megnyeréséhez nem volt még elég... :)

Brittany 2008.12.18. 11:24:20

tévedsz bizony. esetemben legalábbis mindenképp.

kjá 2008.12.18. 11:38:08

bocsánat, brittany! :)
de akkor miért írtad, hogy "esetemben ez sosem fog megtörténni?" hiszen pl. örökbefogadásnál nem akadály sem kor sem biológiai tulajdonságok!