2011. június 08. 09:49 - kjá

Medárd

Medárd napjának hajnala akkora viharral virradt, hogy felébredtem a dörgésekre, pedig füldugóval alszom. Most negyven napig esni fog? Igazából nem bánom, kevesebb a por, és szép zöld lesz minden. Ma mentem volna a Kisházba, de Léda jól kitolt velem, megint lesántult szegénykém, annyira, hogy rá se bírt lépni a jobb első lábára, a legelőről sem tudtam felhozni. Most injekciót kapott, ma megint jön az állatorvos megnézni, jobban van-e. Ha nem, akkor megint patatályog, jöhet a dunsztkötés, meg a boxban ácsorgás. Illetve ott nem, mert szétveri a fejét a vasajtón, ha nem jöhet ki. Hülye ló. Monty meg inhalátort kap, napi kétszer félórán át kéne inhaláltatni szegény "bogót". Azt mondják, nem lesz már belőle ló, pedig olyan okos, olyan kommunikatív, olyan lelkes, figyel, tanulja az új dolgokat, kötődik az emberhez. Kétszer-háromszor foglalkoztam vele, már ragaszkodni kezdett hozzám is, nyihog, ha meglát, odabújik a csontvázzá fogyott fejével. Léda meg rögtön beteg lesz, ha kifutok a pénzemből, lehet imádkozni, hogy az orvos ne kérjen sokat. Vagy bejöjjön valami pénzesebb munka, esetleg támogatás, esetleg mindez együtt.
Mindenesetre itt egy szép fotó egészséges lábbal, Dézsi Judit készítette.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr152967048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bikakovács 2011.06.08. 15:19:10

karcsú vagy, mint a nádszál!

cov 2011.06.09. 12:42:27

nádszál vagy, mint a karcsú!

2011.06.10. 14:57:21

@cov: Nádszál-karcsú minta vagy!

cov 2011.06.10. 18:08:22

Karcsú Nádszál! Minta vagy! Slank Riet! Of monster!

kék bőrhaisnya 2011.06.11. 09:06:10

minta mókus (fenn a fán)
süti beállítások módosítása