Ma volt egy kis kultúra-és palacsintazabálás. Kultúrzabálás a Lichtenstein palotában, ahol időszakos kiállításként Brueghelt és Rubenst ígérték. Hát volt egy, azaz egy darab Rubens és egy azaz egy darab Brueghel, és egy általam ismeretlen festő, aki kellemesen utánozta Boscht. Viszont a palota kertje gyönyörű, és egy csomó fára rá volt írva a neve németül is, latinul is, úgyhogy tanultam egy csomó új szót.
Gyanús, hogy a város nem kedvel engem, ha elindulok, azonnal beborul az ég, ha metróra ülök, kisüt a nap. Azért így is jó volt sétálni, élvezem, ahogy keresztbe-kasul beutazom Bécset, ma már térkép se kellett, csak metróztam, villamosoztam. Elmentem a Florianigasséra egy szimpatikus kávéházért, amit itt élő magyar barátok ajánlottak, ott ettem a palacsintát, és ittam végre jegeskávét is.
Aztán Práterstern megkérdezni a buszokat a hazautazáshoz, ha már arra jártam, betértem a Práterbe is, van ott pár szép régi játék, meg főleg élő lovacskák. Egy kislány, pár éves, sikoltozott örömében, mikor felrakták a ló hátára, onnan tudom, hogy örömében, hogy nemcsak sikoltozott, hanem vigyorgott meg nevetett is, majd kiesett a száján a feje (főleg mert alig volt az útjában fog).
Onnan a Schottentor, véletlenül belefutottam a Beethoven-házba (nem fájt, mert nyitva volt a kapu), villamossal haza.
Azt mondja meg valaki, nálunk miért nem palackozzák a murcit?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cov 2011.09.09. 21:22:01
házilagosan forralva, befőzési tartósítóval vagy lefagyasztva szokás eltenni murcit,palackozva a legközelebbi termék a traubiszóda (Traubensaft), de szerintem kell lennie palackos murcinak is.
kjá 2011.09.09. 21:28:09
kjá 2011.09.09. 21:29:31
cov 2011.09.09. 21:31:04
cov 2011.09.09. 21:31:40
cov 2011.09.09. 21:35:06
bikakovács 2011.09.10. 09:08:39
cov 2011.09.10. 11:25:45