Kellemesen elzárva a világtól. Fogalmam sincs a hírekről, a legfontosabb a kapcsolatépítés a lóval.  Egy kapcsolat pedig vagy bizalmon alapul vagy félelmen, harmadik lehetőség nincs. Az erőszak nem a bizalmat erősíti, hanem csak félelmet kelt, ha az ember jót akar, tartózkodik tőle. Gondolom, sokan nem értik, lovasok sem, mit kell azon a kapcsolaton annyit építgetni, fölülök rá, aztán csinálja, amit mondok. Mert azt akarom, hogy neki is jó legyen. Léda esetében elég egyszerű. Ha úgy viszem vissza a legelőre, hogy jól viselkedtem, a közelemben fekszik le, ha nincs teljesen meggyőződve róla, hogy jó fej vagyok, akkor távolabb.

Másrészt szeretem magam biztonságban érezni, és nem vagyok elég jó lovas ahhoz, hogy ezt egy rettegő, ellenszegülő lóval is megélhessem. Úgyhogy nyilván hitelesebb ez a szemlélet olyantól, aki megengedheti magának, hogy ne törődjön a ló lelkével. Szerencsére vannak ilyenek is, ismerek nem egyet, érzelmi intelligencia kérdése. Vagy talán az alázat, hogy a másik érzőlény és érző lény.

Láttam lószállítóra felrakást: ketten tolták, egy csörlőzte, letakarták a szemét, egyenként rakták fel a lábait a rámpára, és még ez a rendes hozzáállás, mert nem verték. Hát, köszi, csinálják meg azzal az emberrel, aki erre képes! Azt mondták, sietnek. Biztos gyorsabb egy nőt is megerőszakolni, mint hónapokon át udvarolni neki.

Egy kiskutyát elkötöttem láncról, ahol azért volt, mert szökik. Nem bírtam hallgatni, ahogy sír. Elvittem kirándulni, póráz nélkül persze, végig jött velem. Hazakísért, itt aludt a küszöbön, reggel itt várt farkcsóválva. Hova szökjön, ha nem rossz neki ott, ahol van?

Persze nem szólok bele, hülye pesti, gyüttment. Aki kézen fogva vezetgeti a lovát az utcán, és ölben viszi a kutyát a főúton, hogy ne tépje a pórázt, amiről a lánc jut eszébe. De lehet, hogy ezek után így fogok barátokat keresni: hajlandó-e kézen vezetni a lovát, amíg az megszokja az új helyét, és szabadon tartja-e a kutyáját.