Hosszan hanyagoltalak, édes naplovam. Még jó, hogy Léda lovamat annyira nem. Gyulát egy hónapja nem láttam, így nem tanultunk semmi újat, a régieket gyakorlom vele. Egy dolgot már megért: amikor hívom, és ez nagyon nagy dolog. Rájött, hogy akkor jár a legjobban, ha odajön hozzám, és ezt egyre rövidebb idő után teszi. Elvben már rá lehetne ülni, de nem merek. Jobban örülnék, ha először Gyula ülne rá, nem jó, ha azt tanulja meg, hogy "na, aki a hátamra kerül, az onnan hamarosan le is kerül a földre". Léda Dávidnak is szót fogad, Dávid ösztönösen nagyon jól bánik a lovakkal. Néha azt érzem, velem kevésbé.

Tegnap Háy Jánossal beszélgettem az Alexandrában. Ismeretlenül nagyon rokonszenves volt, aztán az est kapcsán leveleztünk, és valami idétlen félreértés folytán azt hitte, hogy nem olvastam (és nem akarok olvasni) tőle semmit. Egyből rám jött a vizsgafrász, elkértem az összes könyvét, a helyben nem kapható A gyerek című regényt az Írók boltjában olvastam végig, ennek köszönhetően (a szokásosnál is inkább) naprakészen jelentem meg beszélgetni. Nagyon jó volt, annyi mindent kérdeztem volna még, főleg a Háy-féle optimizmusról, ami abban ölt testet, hogy valaki megírja a földi poklot, ahhoz képest lehet próbálkozni más életet választani.

Záli panaszkodik vagy dicsekszik: rengeteg a dolgom, ki se látok belőle, nemhogy a végét. Viszont hónapok óta nem írtam verset, lassan az utolsó konzervszöveg is megjelenik, és akkor talán eltűnök hirtelen. Mindig attól féltem, hogy egyszer csak nem tudok többet írni. És mit ad Isten? Most is ettől félek.

A lakásom meg... egy következő történet...

Mindenesetre nagy élmény, hogy többhónapos értelmetlen vajúdás után végre bejegyzték a www.kissjuditagnes.hu oldalt.  És Matyi dolgozik rajta, hogy mindig friss legyen. Ezt vehetei fenyegetésnek is.