El ne felejtsem a sok nyafogásban, mennyire hálás is vagyok én még... a klaviatúrán az ujjaim alól kiszaladó adoniszi kólonkért, a munkahelyemért, ami hollywoodi történet, azért, hogy kapok felkéréseket, hogy hívnak ide-oda felolvasni, hogy vannak, akik szeretik, amit írok. A családomért, a barátaimért meg a kedvesemért, akiknek jó vagyok úgy, ahogy vagyok. A lovacskámért, akinek nem vagyok jó sehogyse. Azért, hogy annyi minden érdekel a világon. Azért, hogy nem lettem pocsolya-ember, aki annyira felszínes, hogy képtelen érezni. Azért, hogy semmilyen káros szenvedélyem nem lehet, mert az alkoholtól fejfájást, a cigarettától kötőhártya-és hangszálgyulladást, a fűtől pedig pánikrohamot kapok. Maradnak a pszichedelikus drogok. Marad a zene, a tánc és a szex, és egyik sem olyan rossz.

Például a tangó. Szerdán nagyon jót táncoltunk Dáviddal, András tanított, megint mondott valami nagyon jót, amit tudok használni. Este én vezettem haza milongáról, és túléltük, bár csúnyán felugrottam a padkára, szegény autón látszik is egy kicsit. Előbb-utóbb azért talán megtanulok vezetni.

Tegnap, életemben először ültem yakuzában. Vagyis jacuzziban. Ezt a kettőt folyton keverem. Mindenütt pezsgett, masszírozott, simogatott, jó meleg volt, és színes fények világítottak alulról. Még sosem láttam ilyet. Nagy élmény volt, meg közben a beszélgetés is Anna barátnőmmel, akit ezer éve nem láttam. Régen rengeteg dolgot csináltunk együtt (remélem, még fogunk is), és a kapcsolatunkban mindig ő volt a férfi. Sokszor irigyeltem, hogy józan és pragmatikus, aki nem szeret szenvedni, hanem megoldja az életét, és alapvetően marha jól elvan akár egyedül is a világban. Hogy ő mit szeret bennem, azt nem tudom. Egyszer azt mondta: "én egoista vagyok, a barátaimnak az a szerencséje, hogy beletartoznak az egómba." Ami biztos, hogy mindig azt éreztem, neki épp olyan fontos, hogy nekem jó legyen, mint az, hogy neki. Pedig nagyon ritkán találkozunk.

Voltam Lédánál is. Megint lefeküdt alattam, ez már kezd nem tetszeni, most is úgy kellett leugranom róla, nehogy átforduljon és meghemperegjen alattam, hogy beletámaszkodtam a karámfába, most újra fel van horzsolva a karom, hordhatok hosszúujjút. Itt az ideje, hogy Gyula jöjjön megint, és tanítson, mielőtt valamit elszúrok a lovacskámnál, aki különben kedves és igyekszik megfelelni. Ha kezdi sejteni, mit akarok tőle, elkezd csámcsogni, gondolom, ilyenkor rágódik a dolgon.

Most nem bánom, hogy jön az ősz. Lehet újra visszamenni táncolni, elindul a ködlámpa, fogok zongorázni, remélem, zenélni - most már csak dolgozni kéne. Nagyon jólesik, hogy hívnak vidékre felolvasni, boldogan megyek. Argentina viszont egyre jobban hiányzik, jó lenne visszamenni, annyi mindent elfelejtettem. Vagy egy berlini ösztöndíj se volna rossz. Pár napja találkoztam a kiadómmal, rögtön mondta, hogy tartozom neki regénnyel, én meg rögtön mondtam, hogy ő meg német ösztöndíjjal. Bár addig még nem ártana tanulni, hol is az a németkönyv? Vagy csak hallgassam Kitty Hoffot, az is hasznos? Mert kellemesnek kellemes, az biztos.