2008. október 06. 10:37 - kjá

hétvégi bölcsesség

Szombaton ronda idő lett, nehogy kijussunk Lédához, de vettünk neki nyerget. Neki? Nekem. Neki nem annyira nagy élmény. Végül tegnap délután raktuk rá először, Gyuri segített, mert ha rossz élmény a lónak az első nyeregfelrakás, akkor egész életében hevederiszonyos lesz. Léda nagyon okos, hamar megértette, mit akarunk, főleg, hogy az volt a haditerv, hogy hajtom előre, mozgatom, amikor nincs rajta nyereg, és ha van, akkor álldogálhat. Úgyhogy egy ilyen intelligens lónak nem volt nehéz megtanulni: a nyereg nagyon jó dolog. Csak a heveder volt rá nagy, azt ki kell cserélni kisebbre. Megint figyelt rám, már azt is kezdi érteni, hogy mikor kérem azt tőle, hogy maradjon ott, mikor én elindulok, mikor azt, hogy jöjjön utánam. Dávid csinált fotókat, majd felrakom.

Szegény nem tudott lóra ülni, mert Léda volt a középpontban, de azt mondta, nem bánja, érdekese látni, hogy tanul a csacsi. Mert ha épp szereti, akkor csacsinak hívja, egyébként meg szőrös virsli, krinolin, szőrös pástétom és egyebek.

A hétvége különben végre együtt telt, végre akkor is, ha egy része komoly konfliktuskezelés volt. Petra említette egyszer, hogy számára mennyire fontos, hogy a társával egymást élni tanítsák, önmagára tanítsák. Aztán elkuncogta magát: amit ti például maximálisan megtesztek. Hát lehet. Mert hogy valaki ennyire madár legyen, mikor én ennyire hal vagyok...! Neki az én közegemhez búvárszemüveg és neoprén ruha kell, meg oxigénpalack, nekem az övéhez kerozinnal teli motor vagy minimum egy paplanernyő. És ebből a kirándulásból kisülhet nagyon jó is, meg tragédia is. Meg aztán törhetem így a fejem, mi lesz a leendő gyerekből: kétéltű? Remélem, én is olyan nagy lecke vagyok Dávidnak, mint ő nekem. Ha együtt maradunk, bölcsek leszünk, mint két tibeti szerzetes.

Erről jut eszembe, megnéztem a Szamszára című filmet, és nemcsak a körbeforgós szextechnika ragadott meg, bár nagyon kíváncsi vagyok, hogy lehet kivitelezni, hanem jól bedühödtem a megvilágosodást kereső férfiakra, akik cserébe mindent tönkretesznek maguk körül. Önzően nem lehet megvilágosodni, erre kéne először rájönni. És Kirkegaard se kérdezte meg Regina Olsent, hogy mit szól ahhoz, hogy ő mégsem veszi el, mert fél tönkretenni a tökéletest azzal, hogy megvalósítja. Ettől képes vagyok minden alkalommal dühbe gurulni.

Anya ma feküdt be. Megyek, meglátogatom.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr4698511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emi 2008.10.06. 20:03:56

Kedves Judit!
Hallottalak a Gondolatjelben vasárnap, s felkeltetted az érdeklődésémet - szóval itt kötöttem ki. Érdeklődéssel olvasóm a naplódat, s a könyveidhez is igyekszem majd hozzájutni.
Léda-viszonyodhoz gratulálok!
Minden vonatkozásban sok sikert kívánok!

kjá 2008.10.06. 23:11:00

nagyon köszönöm!
remélem, nem lesz csalódás egyik könyv sem.
én is minden szépet kívánok!

sári 2008.10.07. 16:51:00

aztaaa! ez aztán nyereg! honnan mennyiért?? szépül a lovad... :)

kjá 2008.10.09. 21:18:02

meg se merem mondani, mennyiért...
és lovacska gyönyörű, és nemcsak szépül, okosodik is! már egész jól nevelt!

sari 2008.10.12. 22:10:37

legalább, hogy honnan!?:)
nekem is csikó-élményem volt a hétvégén. Pegazus fogadó, Taliándörögd, Káli-medence... mit mondhatnék: tiszta Rohan! persze csak a Kerekfenyvesnél, mert Öcs felé olyan mint az Aranyerdő, Monostorapátinál meg már a Megyében jársz! mintha a könyvben lennél! ha teheted, egyszer menj el. Tolkien-szívvel ajánlom...

kjá 2008.10.13. 09:16:23

a dunakeszin nyílt nagy lovas boltból. de állítólag pénzkidobás volt, és törni fogja lédát.
taliándörögdön én is láttam lovakat, meg jártam is arra, de nem volt tolkien-hangulatom, talán a művészetek völgye nem alkalmas ilyesmire.
viszont megszereztem a húrin gyermekeit! és tudod, hogy van egy angol nyelvű quenya nyelvkönyvem?

sari 2008.10.13. 12:26:09

semmilyen rendezvény nem alkalmas tolkien-hangulatra, ahol x ezer ember van! ehhez évközben kell menni, amikor a falvak alszanak, az erdő meg él.
nem is tudom melyik hangzik jobban, a húrin gyermekei vagy a quenya nyelvkönyv!:) mikor olvashatunk quenya nyelven íródott kjá verseket?:)
süti beállítások módosítása