Egyre hidegebb és borúsabb az idő, de igyekszem annyit Lédával lenni, amennyit csak tudok. Amikor ki kell lépnem itthonról, semmi kedvem, de ott lenni már olyan jó. Örülök, hogy Léda van nekem. Még akkor is, ha többet költök rá, mint bárki vagy bármi másra. Kicsit aggaszt, hogy mi lesz, ha nem tudom már eltartani. Nem adnám el. Persze ez a kapcsolat is hullámzó (mint az összes), de azért egyre inkább érzem, hogy kedvel, bízik bennem, vagy hogy is van ez lóéknál. Ennek ellenére tegnap teljesen buggyant volt, többször rúgott felém a kelleténél, és óriási fesztivált rendezett a lovardából az istálló felé, úgy megijedt a kutyáktól, mintha nem ismerné őket évek óta, és mintha jobb kedvében nem ő riogatná őket azzal, hogy mit sem törődve az ugatásukkal csak dugja oda hozzájuk a hatalmas lóorrát. Azt hiszem, a ló kiszámíthatatlan állat. Most mindenesetre megint nem látom a kiszámíthatatlan állatot péntekig, mert hol nyelvsuli, hol fogorvos, hol színház. Egészen el fog szokni tőlem.

Tegnap a honlapot pofozgattuk, ideje volt már frissíteni. Hogy megkönnyítsem a munkát, összeszedtem a neten, amit csak tudtam, belefutottam mindenféle hivatalos és nemhivatalaos fikázásba is, rosszabbul estek, mint gondoltam. Mintha megpróbálnának kisodorni az irodalomból, hogy komolytalan, hogy bezzeg XY, hogy nem igazi líra, közhelyes, populáris, stb. A kedvesem, Ambrus azt mondja, mit kívánhatok még, beszélnek és írnak a verseimről. Mindig mindenkinek tetszeni nem lehet. igaza van, de még mindig nem vagyok elég ütésálló. Az a baj, hogy megint kezdek megrémülni, egy ideje megint semmi használhatót nem írtam. Remélem, nem száradt be a költői vénám. Lehet, hogy egyszerűen lusta vagyok?