2010. február 08. 10:28 - kjá

a lelkem is gyorsan jött

Bizony vannak néhány dolgok földön és egen, Horatio, amiért sokkal jobb volna Németországban élni. 1. nem sűrítményből készült, préselt narancslé 2. makadámdió 3. almafröccs. Gondolkoztam is, hogy elhagyom értük az országot, csak úgy kapkodnának értem a németek! Azért a kulináris élvezeteken, a rossz időn, a béna szervezésen (sikerült mindenhova a legrosszabbkor beállítani) és azon is túl, hogy sikerült az első éjszaka nagyon megfáznom, jó volt kimenni egy kicsit Drezdába és Berlinbe.
Elsősorban azért mentünk, hogy barátokkal találkozzunk, ezzel persze az is járt, hogy németül kellett beszélnem, az elfogyasztott bormennyiség rengeteget számít. Persze nem abban, hogy jobban beszéljek, csak abban, hogy gátlástalanul beszéljek rémesen. Azért igyekeztem, minden napra jutott némi kényszer a kávézóban való rendelésen túl.
S. barátnőnknél a vécében találtam egy Eric Fried kötetet, nagyon egyszerű nyelven írt nagyon jókat. Néztem magyar fordításokat is, de azok valamiért nem működnek versként, most piszkálja a csőrömet, hogy meg kéne próbálkoznom néhánnyal, főleg azokkal, amik szójátékra építenek, gatyát felkötni, stb. De előbb a határidős munkák!

Már több mint egy hónapja tart a rosszkedvem, már Lédához kimenni is kényszeríteni kell magam, meg most megint be vagyok tojva a vezetéstől, amióta a kedvesem, Alex koccant újszerzeményű csótányautónkkal. Nehezemre esik dolgozni, találkozni emberekkel, szervezni az életemet, felvenni a telefont, ha hívnak, levelet írni, még táncolni is. Legszívesebben csak kuporognék itthon a takaró alatt, és édességet zabálnék, amitől még rémesebben néznék ki, amitől még inkább a takaró alatti csokizabálásra volna csak kedvem, így harapna a kígyó a farkába. Remélem, ez csak a téli fényhiány.

Mindenesetre most nincs rajtam az utazások utáni várakozás, hogy hazaérjen végre a lelkem is. Az mintha el se ment volna.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr991738603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása