2010. április 22. 09:33 - kjá

Kisház megint

Hétvégén  leugrottunk a Bakonyba értekezni a kőművessel, aki majd a vakolást csinálja. A telek alján futó patakban végre van újra víz! Csak híd nincs, évekkel ezelőtt eltörött, eddig nem volt sürgős megcsináltatni, de most hirtelen túl sokat kellett ugrálni. Szóval híd is kell.
A múltkor ültetett növények élnek, de kínlódnak kicsit, kivéve az a vadszőlő, amit pont a budi háta mögé ültettünk. A többi épphogy rügyezik, az kileveledzett. Most mondja valaki, hogy az emberi hulladék nem alkalmas trágyának! Két hét alatt szigifikáns a különbség.
A kedvesem, Béla alkotott újabb két lépcsőfokot, én folytattam a bokormetszegetést.
Megint annyi száraz gallyat gyűjtöttem, hogy hét mesebeli anyókának is sok volna télire, csak legyen nyáron annyi szalonnasütés, hogy mind eltüzeljük. A szalonnát nem is szeretem, sülve se, és minden alkalommal megfogadom, hogy nem eszem több hagymát. Sülve se. Azért most is raktunk tüzet kettesben a kedvesemmel, Bélával, szalonnát is sütöttünk, hogy meglegyen a hangulat. A tűz ropogása meg a víz csobogása mellett néha megszólalt egy-egy fülemüle, azt hiszem, ezek az három hang, amiket bármeddig el tudnék hallgatni. A kedvesem, Béla győzködött, hogy az ő horkolása a negyedik, de nem sikerült befolyásolnia.
Tizenegy óra alvás után (a cserépkályha kitett magáért, megint át kellett költöznöm éjjel a távolabbi ágyra) a kőműves ébresztett, elmondta, mi mindent kéne csinálni a házzal, mi minden van szabálytalanul (majdnem minden). Kicsit kiábrándított, hogy nem teljesen vályog, hanem kő is. A téliesítés felejtő, annyiba kerülne. Azóta elküldte az árajánlatot magára a házra is, most szívom a fogam. Ha így megy, nem sok minden lesz meg abból, amit szeretnék. Zöld barátaim vadul propagálják a zöld forintot, azaz egyfajta cseretevékenységet: "szereld meg a villanyomat, főzök cserébe neked paprikás csirkét." Sajnos zöldforintos szempontból hasznavehetetlen vagyok. Kinek mondhatnám, hogy "csináld meg a hidamat, írok cserébe neked verset!" ?

2 komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr781941912

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: roddom.kremenchug.info 2017.11.14. 16:10:26

Anatomy of blood vessels lab - Basic medical billing collection process flowchart

Trackback: dating at 50 2017.09.26. 19:40:06

Magyarországon tárgyalt a grúz kormányfő - softrapidshareorg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.04.22. 15:53:51

(Nem Noé? :p)
Én csinálok hidat versért cserébe.
De különben nem. Nekem nem való a ház körüli barkácsmunka.
Amúgy egy kidőlt fa jó szolgálatot tehet. Ha jó helyen dől ki.

smatyas 2010.04.23. 12:02:26

Hajrá! Majd megnőnek!
süti beállítások módosítása