Hétvégén  leugrottunk a Bakonyba értekezni a kőművessel, aki majd a vakolást csinálja. A telek alján futó patakban végre van újra víz! Csak híd nincs, évekkel ezelőtt eltörött, eddig nem volt sürgős megcsináltatni, de most hirtelen túl sokat kellett ugrálni. Szóval híd is kell.
A múltkor ültetett növények élnek, de kínlódnak kicsit, kivéve az a vadszőlő, amit pont a budi háta mögé ültettünk. A többi épphogy rügyezik, az kileveledzett. Most mondja valaki, hogy az emberi hulladék nem alkalmas trágyának! Két hét alatt szigifikáns a különbség.
A kedvesem, Béla alkotott újabb két lépcsőfokot, én folytattam a bokormetszegetést.
Megint annyi száraz gallyat gyűjtöttem, hogy hét mesebeli anyókának is sok volna télire, csak legyen nyáron annyi szalonnasütés, hogy mind eltüzeljük. A szalonnát nem is szeretem, sülve se, és minden alkalommal megfogadom, hogy nem eszem több hagymát. Sülve se. Azért most is raktunk tüzet kettesben a kedvesemmel, Bélával, szalonnát is sütöttünk, hogy meglegyen a hangulat. A tűz ropogása meg a víz csobogása mellett néha megszólalt egy-egy fülemüle, azt hiszem, ezek az három hang, amiket bármeddig el tudnék hallgatni. A kedvesem, Béla győzködött, hogy az ő horkolása a negyedik, de nem sikerült befolyásolnia.
Tizenegy óra alvás után (a cserépkályha kitett magáért, megint át kellett költöznöm éjjel a távolabbi ágyra) a kőműves ébresztett, elmondta, mi mindent kéne csinálni a házzal, mi minden van szabálytalanul (majdnem minden). Kicsit kiábrándított, hogy nem teljesen vályog, hanem kő is. A téliesítés felejtő, annyiba kerülne. Azóta elküldte az árajánlatot magára a házra is, most szívom a fogam. Ha így megy, nem sok minden lesz meg abból, amit szeretnék. Zöld barátaim vadul propagálják a zöld forintot, azaz egyfajta cseretevékenységet: "szereld meg a villanyomat, főzök cserébe neked paprikás csirkét." Sajnos zöldforintos szempontból hasznavehetetlen vagyok. Kinek mondhatnám, hogy "csináld meg a hidamat, írok cserébe neked verset!" ?