Nem elírás, legjobban ez foglalja össze tegnapi tevékenységemet: bort zsűriztem, és a pontozáson túl valami költői képpel, jelzős szerkezettel kellett minősítenem minden egyes italt. Én, a hirhedett bornemissza, illetve ha issza, se bírja, negyven csúcskategóriás bort kóstoltam végig. Én ennyi jó bort még az életben nem ittam, de ez hagyján, én ennyi jó bort az életben még ki nem köptem.
Stílszerűen aznap reggel még összetörtem egy fél üveg szekszárdit, aztán egy szekszárdi borász ült mellettem, aggódva kérdezte, hogy ugye nem az övé volt. Gondolom, az övét nem tudnám megfizetni. Minden bizottságban a borszakértők, borkereskedők, borászok és egyebek közt ült egy író: Dragomán Gyuri, Grecsó Krisztián, Kőrizs Imi meg én, akik nem borász-metanyelven minősítettük az egyes versenyzőket, mert hogy a legjobb száz magyar bor versenye folyt. Másik oldalamon a legmagasabban képzett bormester, az egyetlen magyar "master of wine", tőle kérdeztem, mit hogyan kell csinálni. Az kiderült, hogy a fehérborokat jobban bírom, jobban meg is tudom különböztetni, a vörösek összefolytak az orromban meg a nyelvemen, és ronda színe lett tőlük a fogamnak, és leginkább az édeseket szeretem.
Mindenestre fellelkesültem az ötlettől, hogy esetleg cserébe irodalmi műveket kéne borászokkal kritizáltatni: "a vers illata intenzív, de aldehides, a struktúrája nem teljesen harmonikus, és az utóíze kissé tapadós." Ez volna az igazi.
Eléggé belefáradtam, kemény munka. Hogy még a végén is figyeljek, érezzek különbséget az ízek között, az nem könnyű. De azért soha rosszabbat!
Persze volt némi groteszk abban, hogy délelőtt egy olyan állóhajón, ahol valószínűleg egy ásványvizet sem tudnék megfizetni, olyan borokat bírálok, amelyeket valószínűleg szintén nem tudnék megfizetni, olyan emberek közt, akikkel valószínűleg szintén nem egy kategória vagyunk egzisztenciálisan - aztán délután megyek állásért kuncsorogni a dabasi általános iskolába.. Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2010.09.03. 23:49:16
Mondjuk, az is groteszk szerintem, hogy végigkóstolsz 40 bort, aztán irány az állásinterjú :-D Jó-jó, tudom, nem inni kellett, de azért mégis.
kjá 2010.09.04. 15:51:17
szerencsére dokihoz kellett mennem, igyekeztem távol tartani tőle a fejemet, meg persze fogmosás, és az állásra interneten jelentkeztem. :)
2010.09.04. 16:16:34
Azt gondoltam, fizikailag is mentél álláskeresőbe.
kjá 2010.09.04. 16:21:41
cov 2010.09.04. 18:46:03
kjá 2010.09.04. 20:33:41
cov 2010.09.04. 22:57:29
2010.09.06. 01:52:16