Izgulok. Izgulok, hogy ne legyen több betegség a családban. Hogy nekem se kelljen orvoshoz járnom. Izgulok, hogy megkapom-e az nka alkotói támogatását, hogy írni tudjak. Ha nem, találok-e bármiféle állást. Hogy a zárolt Katona-pályázatos részösszeget megkapjuk.
Próbálok írni, mindent, ha lehet, határidőre. Próbálom tartani a házat, mielőtt megesz a kosz. Próbálom fenntartani a kapcsolataimat, egészségben testet-lelket.
Még mindig a lovarda a béke szigete, csak az időjárás nem teszi lehetővé, hogy folyton ott lógjak, csak a jelenben éljek Montyval meg Lédával.
Kicsit kezdek aggódni az országban folyó dolgok miatt. Még mindig azt állítom: nincs politika, csak tisztesség és tisztességtelenség. Én személyesen szívtam vele, hogy kormányváltás történt, de azt mondtam: "vesszen az egyén, ha él a köz!" Most aggódom a közért is. Valami nincs rendben, és lehet, hogy addig nem is lesz, amíg két magyar rögtön három párt, és nincs olyan kicsi szubkultúrája a társadalomnak, amely összetart, nem megosztott, márpedig "semmilyen ország nem állhat meg, amely meghasonlik önmagával" - talán nem pontos az idézet az Evangéliumból, de most nem álltam neki a keresésnek.
Talán mindent a halálon kéne lemérni, elolvasni minden nap a Kortársak című verset Szabó Lőrinctől, vagy meghallgatni a Kaláka előadásában. Csak ha az ember folyton a halálon meditál, rettentően szorongani kezd, vagy ha az ember nem is, akkor én.
A válasz buddhistául együttérzés, keresztényül szeretet, a többiül nem tudom. Ádvent van.