Ha mennyben nem lehetek táncos, akkor kénytelen leszek még egy életre visszajönni. Próbálok megint sokat táncolni, ha nem is annyit, mint régen, de nagyon úgy tűnik, ez a hajó már elment, minden mozdula figyelmeztet, hogy a térdemben alig maradt porc, és a gerincem sem tökéletes. Ami persze mindennél jobban dühít, hogy a mozgáskoordinációm nem a régi, lassabban tanulok. Nem tudom, mi a megoldás: a hősies belenyugvás emelt fejjel, vagy a hősies küzdelem annak ellenére, hogy minden tükör őszinte véleménye szerint rendkívül esetlen vagyok.

Sokáig nem írtam, a kedvesem, Timót magával vitte az ölgépét külföldöre (Andalúziába persze, mikor oda én akarok menni már vagy tíz éve a flamenco miatt), az ő asztali gépén meg nem volt kedvem a belépő jelszavam után keresgélni. Most már tényleg muszáj beruháznom egy saját gépre, csak egyrészt válogatós vagyok (bírja sokáig az akku, ne legyen nehéz, és ne simogatós legyen az eg, másrészt az számít, mire van pénzem. Így, hogy még el se számolhatom, semmire. A könyvelő azt javasolta, csináljak kft-t apával, legyen ő az ügyvezető, akkor még a kiküldetési rendelvényeimet is aláírhatja, és még a benzinköltséget is le lehet írni. Elképzeltem apát, amint papíron ügyvezet, mikor még bankszámlája se volt soha, és nagy sóhajjal lemondtam erről a kedvező lehetőségről, nem fogom megkeseríteni nyugdíjas éveit, hogy ilyesmivel zaklatom. Inkább a sok meló. Csak ló legyen a vége!