2012. augusztus 30. 01:46 - kjá

Nem hiszem

Nyíregyháza, Vidor-fesztivál. A szálláson a szobámban fekszem az ágyon és bőgök. Ma hajnalban meghalt egy fiú, akit a Bátor táborból ismertem. 18 éves volt, okos és gyönyörű és kedves. Vízilabdázott, tanult, élt és akart élni. Leukémiás volt (azt hiszem), csontvelő-átültetésre készült, túl is volt rajta, azt mondják, valami vírussal találkozott a legyengített immunrendszere.
Olvasom, ahogy a többi gyerek búcsúzik tőle a Facebookon. Nem akarom elhinni, de tudom, hogy igaz. Öt év alatt több száz gyerekkel táboroztam együtt, nem jött hír, hogy egyet is elvesztettünk volna közülük. Őt az utolsó évben ismertem meg. Nem kerültünk nagyon közel, mégis úgy sírok az elvesztése fölött, mintha szoros kapcsolatban lettünk volna. Nem értem. Nem értem. Valaminek lennie kell a halállal, amiről fogalmunk sincs, ami után azt mondjuk majd, hogy megéri, hogy mindez jó így. Az Isten, akiben mindnyájan élünk, mozgunk és vagyunk, nem kívülálló! Nem bánt minket, Ő most meghalt ezzel a sráccal együtt, nem hihetem másképp.
De basszus, akkor is félek. Elveszni és elveszíteni. És belül kiabálok: nem érvényes, nem igazság, kérem vissza ezt a gyereket az életnek, kérem vissza végigcsinálni. Nem hiszem, hogy nem lehet feltámasztani a halottakat!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr324732071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cov 2012.08.30. 07:18:41

ugye nincs kétkedés: ma éjjel a halállal álmodtam, meg kellett volna halnom,két lövéssel, nem volt jó a pisztoly, hiába próbáltam nekik segíteni, véres nyak, de nem sikerült, pedig már azzal vigasztaltam magam, hogy most végre találkozok velük, megsatöbbi...

Csaba Szilvási 2014.11.02. 18:09:48

A Nem hiszem gyönyörű írás. A Borbély Szilárdos is.
Szilárd abban a középiskolában tanult, ahol én is tanítottam. A Nincstelenek című, nagy sikerű regényében egyértelműen fekete szemüvegen keresztül ábrázol egy egyébként alapvetően gyönyörű - általam nála is jobban ismert és hosszabb ideig személyesen is megélt - világot. Hazug mű. Meg is írtam neki. Két hét múlva meghalt. Tőlem függetlenül is kimondta volna magáról a "consummatum est"-et. "Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön". Ő ezt nem vallotta. Kár érte. De így is betöltötte hivatását.