2020. február 21. 13:29 - kjá

Visszadobott versek 1.

2011-ben történt meg velem először, hogy egy lap szerkesztősége nem esztétikai okból utasította vissza egy versemet. Korábban előfordult, hogy valami nem tetszett egy szerkesztőnek, vagy átírást javasolt (amit én vagy megfogadtam, vagy nem), vagy egyszerűen nem választotta ki közlésre.
Akkor viszont a szerkesztő először arról írt, hogy furcsa neki a hazát önmagától eltávolítva elkülönítve megfogalmazni. Aztán pedig finoman utalt arra, hogy már az nagy szó, hogy ebbe a lapba valaki verset küld azoktól. Így hát megtudtam, hogy ezeknek én azok közé tartozom. De akárhogy is, azt kéri, hogy küldjek a vers helyett másikat, mert vitát kavarna, és nehéz lenne a szerkesztőtársakkal szembeszállnia a vers érdekében. 
Az indok nem esztétikai volt tehát, hanem sokkal inkább szólt arról, hogy mit fogalmazok meg a hazával kapcsolatban. Nem pedig arról, hogyan.
A vers maga életem első és egyetlen külföldi ösztöndíja során született. Bécs felé tartottam a buszon, és iszonyú erős volt bennem a távozás és a maradás vágya is. Egy népdalt énekeltem, és arra szólaltak meg szinte öntudatlanul az új versszakok.

Kesergő 

Hazám, édes hazám,
Szeretőm és anyám,
Velem rosszul bántál,
Jaj, de megaláztál. 

Kerestem a kedved,
Még a jég is megvert,
Ügyedben, ha jártam,
Kibicsaklott lábam. 

Keserű a bosszúd,
Sós kávéval itat,
Bárcsak kiköphetném
Édes szavaidat. 

Nincsen hová menni,
Nem véd tőled semmi.
Halálra, örökre
Hozzád vagyok kötve.

Annyi, amennyi. Egy népdal. Nem volt különösebb súlya. Bennem sem. Ezután a levélváltás után fontos lett. Egy nagyon szeretett szerzőtárshoz fordultam, olvassa el, és ha mint vers nem jó, mondja meg, kijavítom, mert nem akarom elhinni, hogy az ok ennyire nem irodalmi. Azt válaszolta, ez így jó, ahogy van. Az ok nem irodalmi.
A vers végül megjelent azoknál. Pedig szerettem volna, ha ezek közlik. De akkor nyilvánvaló lett, hogy bármennyire nem akarok róla tudomást venni, vannak azok és ezek.

És nem tudtam, hogy ez megtörténik később is.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr8815485056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása