Nem vagyok depressziós, még rosszkedvű sem, csak képtelen vagyok bármit is csinálni. Olvasok egy Kästner-regényt (ez végül is valami, nyelvvizsgára készülés, próbálok rendet tartani itthon (ez még a németnél is rosszabbul megy), csak dolgozni nem tudok egyáltalán. A legutóbb befejezett nagyméretű kisprózámra azt mondta egy kedves ismerősöm, hogy irodalomként nem működik, az irodalom nem azért van, hogy történeteket meséljünk, hanem a történetek vannak azért, hogy irodalmat írunk belőlük. Most ezen rágódom, alighanem igaza van, használható dolgokat szokott mondani, de cserébe egy sort se tudok írni. Neki a darabom se tetszett igazán, most a színpadi ötleteimet is pihentetem, nem hiszem, hogy jól fogom tudni csinálni a drámaírást.
A most felolvasott darabról (Prága, főpályaudvar), azért jó híreket kaptam, lehet, hogy megjelenik nyomtatásban is, lehet, hogy lesz még belőle felolvasás, lehet, hogy színpadra is kerül, ezeknek mind örülök, de csak magamban, csöndben reménykedem, hogy tényleg lesz belőle valami. Zsuzsa, a dramaturg egy tündér. Annyira lelkes és bátorító, azt hiszem, nélküle ebből se lett volna semmi.

És legyen rossz idő, legyen tavaszra vagy őszre emlékeztető esős nyár, amikor nemcsak vízparton lehet túlélni, boruljon be az ég, így, mint most!