"Az mi?" "Nem tudod? De édes vagy!" - ez a dialógus mostanában többször elhangzott. Nem tudtam, mi a Napkelte (egy műsor volt(?) az mtv(?) 1-en (?)), nem tudtam, mi a Converse (jól írtam?), az meg valami cipőmárka, mint a régi, kínai tornacipők, csak van rajta egy pentagramma. A múltkor összekevertem Kupa Mihályt Kulka Jánossal, nem is a nevüket, hanem a fejüket, mikor kapcsolgattam a tévét. Ma meg valami vadiúj mini Morrist vagy mit néztem Trabantnak. Pedig a Trabantot azt hittem, megismerem.

Régebben nem voltam ennyire elvarázsolt. De rosszul is tűröm, ha valamit megtudok. Nemrég egy Bennfentes elmagyarázta, mekkora nagy pénzmosoda a köztévé. A történet onnan indult, hogy a Szósz költségvetését (azt hiszem, az egész mtv2-ét) durván csökkentették. A Szósz megszűnt volna a sorozat közepén, ha a szerkesztők nem hadakoznak érte. Ez azt jelentette volna, hogy nekünk fele díjazásért kell végigcsinálnunk a hátralévő felvételeket, ha mi is akarjuk, hogy végigmenjen. Erre szerintem a legostobább és legnagyvonalúbb döntést hoztuk: ennyi pénzért nem, megcsináljuk ingyen. A játék kedvéért, a nézők kedvéért, akik szeretik, a szerkesztőkéért, akik annyit dolgoztak rajta. Az irodalom úgyis a lélek balga fényűzése, hát akkor szórjuk, amink van: verseket, ötleteket, jeleneteket!
Persze nem tudok mit kezdeni azzal a rengeteg mocskos üggyel, amit a Bennfentes jóvoltából megtudtunk. Csak mintha én is beszennyeződnék tőle, csak kétségbeesem, és szeretnék hangosan kiabálni: NEEEEE! Ilyenkor reménykedem, hogy lesz valamiféle ítélet, ahol szembe kell néznie mindenkinek azzal, amit csinált. Igen ám, de akkor nekem is! Ugyanézt éreztem, mikor a metró szennyes ügyeit hallgattam. Nem akarom tudni. Inkább homokba dugom a fejem. Jó, az sem megoldás, de akkor mi?

Az agressziót is nagyon rosszul bírom. Ha egy ember kiabál az utcán egy másikkal, szeretnék hangosan zokogni, és félek, hogy egyszer sikerül is. Mindent, csak durvaságot ne! Amikor az Isteni színjátékot tanultam, mindig megírattam a diákokkal, ők hogy képzelik el a poklot (anyától tanultam a játékot). Ők általában visszakérdeztek, hogy én kiket hova tennék, kiket a legaljára. Mindig azt mondtam, legalulra azokat, akik tudatosan szenvedést okoznak másoknak.

Napokig fájt a fejem a melegfronttól. Persze hétvégén. Lédánál voltam azért, de csak kicsit játszogattunk a körkarámnál, nem ültem fel. Ilyenkor aztán egyre kevésbé merek. De akkor is jó vele lenni. Tegnap egy barátunk kijött velünk, ő mondta, hogy lovak közt lenni egyfajta meditáció. A kedvesem, Lénárt lova is jobban van, most nem köhög annyira, ez az idő már jót tesz neki. És egész nyugodt lett mellette. A kedvesem, Lénárt jót tesz a lovaknak (is).