Ha panaszkodom, mindig kiderül, hogy van rosszabb is, és amit lejtőnek hittem, az volt a fennsík. Szóval jól vagyok, hála Istennek.
Nincs halálos nyavalyám, csak néhány nem örvendetes.
Indul az álláskeresés új hulláma, mert befejeztem az Örkény-pályázatra a darabot (ez nagyon jó), és nem kaptam meg az nka-s alkotói támogatást (ez nagyon rossz). Attól tartok, vagy egyáltalán nem lesz munkám, vagy olyan, ami mellett nem lehet írni. Erre valaki Hamvas Bélát idézte, hogy amit meg kell írni, azt az árokparton is megírja az ember. Jobban esett volna a vigasztalás olyantól, akinek szintén visszautasították a pályázatát. De ha van még írnivalóm, az mindenképp jó. Nem panaszkodom. Örülök.
Megvan kezem-lábam, agyam, és van, aki szeret.
Van lovam, és ebben a hónapban még kifizettem a tartását.
Aggódás helyett meg küzdeni kell, akármennyire félek megint betegséggel nézni szembe a családomban.

Rettenetes hideg és szél van, a lovarda lefagyott, nem mertem komolyan lovagolni, semmi kedvem nem volt, hogy elessünk, hiszen az autónak még csak a tükre meg a szélvédője van megrepedezve, még nem törtem össze, és nem hiányzik egy lovasbaleset sem, ahol mindketten megsérülünk.
A héten már nem volt kedvem táncolni menni, jövő héten azért is megyek, nem ülök itthon sírva-kéztördelve. Nincs miért panaszkodni, még megvan minden!