Az angyalok, igen. Egy barátnőm mesélte, hogy szakmai meghurcoltatásának közepén a Klauzál tér tömött kocsmájában üldögélt egy barátnőjével valami sarokban, mikor bejött egy szakállas, kalapos, fekete kaftános, öreg zsidó, gurulós bőröndöt húzott maga után. Körülnézett, és mint aki megtalálta, akit keresett, egyenesen őhozzá fordult, hogy tud-e németül. Németből történetesen diplomája van. Innentől a beszélgetést németül volna adekvát idézni, de nekem nincs belőle diplomám, még nyelvvizsgám se. Azt mondta, most jött Izraelből, pszichológus, szobát szeretne bérelni. A barátnőm visszakérdezett, ha pszichológus, milyen iskolához tartozik, és sorolni kezdte a legmodernebbeket. Az öreg ráhunyorgott a nagyonkék szemével: "régebbi". Aztán megfogta a barátnőm kezét "te jó ég, mikor foja meg egy haszid zsidó egy nő kezét?" - gondolta szegény lány, és a szemébe nézve beszélni kezdett: "te félsz, pedig nincs rá okod. A jövő a legjobban van. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell, minden a legnagyobb rendben van." Aztán még pár közömbös szó, és az öreg elvonult. Valószínűleg visszanézett a Klauzál téri fák alól, hunyorgott a nagyonkék szemével, aztán szétfoszlott, ahogy az angyalok távozni szoktak.

Két ismerősöm autója lerobbant valami lehetetlen, Isten háta mögött helyen. A semmiből feltűnt egy autó, kiszállt belőle két mosolygós, jóképű fiatalember, nem kérdeztek semmit, hanem megjavították az autót, aztán visszaültek, és elhajtottak. Ők valószínűleg az első kanyar után foszlottak köddé autóstul.

Magyar költő 1956 decemberében. Győr felé még nyitva a határ, minden megszervezve a meneküléshez. Egy hátizsáknyi cuccot vihet csak, de belepréseli a Károli-Bibliát meg egy Vörösmarty-kötetet. Pakolás közben a Vörösmarty-kötet kiesik, és kinyílik. A Szózatnál. Csak egy telefon a kedvesének, akivel emigrációba készült: én nem megyek sehova. "Hála Istennek" - mondja a másik. És maradnak.

Az én angyalaim pedig lovak.