Az még nem megy, egyszerre két helyen lenni testben, agyban már egész rutinból. Drezdában egyszerre voltam ott és itthon. Most egyszerre vagyok Hatvanban a Bátortáborban az onkológiai kamasz turnusban, és egyszerre otthon anyával, Dáviddal meg Lédával. Megy az, csak nagyon fárasztó.

Tegnap haza is rohantam a bankettre, hiszen a négy kimenő osztályból hármat tanítottam. Mindenki aranyos volt, az igazgatónővel úgy tettünk, mintha nem vennénk észre egymást, Körmendy Károly igazgatóhelyettes úr pedig szerencsére nem jött el. Jól esett, hogy Anna kolléganőm, aki hetvenen felül van, sosem volt férjnél, tehát neki aztán minden oka megvan arra, hogy konzervatív legyen, megdicsérte a januári Kossuth rádiós interjút, a felolvasott verseket is. Pedig ott aztán igazán arról beszéltem, ahogy hiszek, ahogy a sulibeli incidnensek érnek, ahogy tanítok. Rossz volt látni az osztályomat, ahogy nem az én osztályom már, szétesettnek is tűntek, nem olyanoknak, ahogy a csíksomlyói kirándulás után othagytam őket. Matyi kollégámmal végre szót ejtettünk arról, amit már egy éve meg akart beszélni, hogy el tudom-e fogadni, hogy a vezetőségnek is igaza volt, amikor elküldött. Nemet mondtam. Mert azt el tudom fogadni, hogy bajuk volt velem, azt is, hogy sokszor igazuk volt, de azt nem, hogy a mérleg nyelve arra billent el, ami rossz volt a munkámban, nem ami jó. És azt még kevésbé, hogy a szülők is, a gyerekek is hiába kérték, hogy maradjak. Egy tanárt elküldeni, akinek két kimenő osztálya van, abból egy a sajátja, akikkel jó a viszonya, akibe szakmailag nem lehet belekötni, ha csak nem követett el bűncselekményt - pedagógiai hiba. Esetleg bűncselekmény egy verskötet kiadása, amiben csúnya szavak vannak? (nem is annyira csúnyák) Sajnos nemsokára kikötöttünk a gender-témánál, amit belőlem elég nehéz kiprovokálni, de ebben a közegben, amit egy volt kolléganő Fallokrata Katolikus Gimnáziumnak nevezett, én is könnyen gender-orientálttá válok. :)

Most először éreztem azt, hogy nem akarok tanítani. Sajnos elég sok hibát követtem el tényleg. Nem hiszem, hogy csak a három lépés távolság pedagógiája működik, de elismerem, hogy a közelséggel alkalmat adtam a tiszteletlenségre. Több tiszteletet sosem kérek és kértem magamnak, mint amennyit én adtam a gyerekeknek,  de voltak, akik visszaéltek ezzel a viszonnyal. Egyfelől ez őket minősíti, de engem is, aki lehetőséget adtam rá. Mindegy. Most örülök, hogy nem vagyok már tanár, és attól félek, nem fogok visszavágyni az iskolába. Persze féltem attól is, hogy elszokom a gyerekektől, de itt, a Bátortáborban még nem ezt látom, bár ma egy srác már leszívta az agyamat. Iszonyúan fáradt vagyok már most, nem tudom, hogy bírom végig a hetet.

Szerelmesnek lenni pedig nagyon fárasztó. Szeretném már, ha elmúlna, mert akkor könnyű megbántani, mindenen sírok, öt perc késés után aggódni kezdek, és lelki szemeimmel vérbe fagyva látom, akit szeretek. Van szer a szerelem ellen?

Azt mondtam már, hogy a lovak egy kicsit összementek?