A csütörtök este volt az első, ami hosszúra sikerült, másnap egész nap kóvályogtam, ami főleg a németórán volt feltűnő. Kis- és közepes méretű lelkifurdalásokkal telt a nap, és legszívesebben kidőltem volna, de estére megbeszéltük Jánossal (szép, okos, kedves fizikus, bátortábori cimbora), hogy elvisz salsázni, mielőtt elutazik, aztán mielőtt két évre megpattan Hollandiába. Hiányozni fog, úgy megszerettem! Érzékeny, sokoldaú, nyitott, nem is hittem, hogy Dávidon kívül van még ilyen fizikus kiadásban.

Bevetettem a citromos kávés trükköt, és egész szépen magamhoz tértem. Kávéztunk, vacsoráztunk, kezdett nyáreste hangulatom lenni, aztán az első táncos helyen minden volt, csak tánc nem. Következett a netcafé keresése, ahol újabb táncos helyet találhatunk. Mammut, Kaméleon klub. Tipikusan az a hely, ami miatt engem eddig a salsa taszított, kikent plasztiktündérek, pöffeszkedő műmacsók, ellenszenvesen pampogó ruhatárosok, fölényes pultosok, a vécében langyos víz. A zene viszont működött, és lassan elkezdett a tánc is. Nyilván mindent máshogy csinálok, mint ahogy kéne, és csak reménykedni tudtam, hogy Jánosnak nem nagy blamázs velem esetlenkedni, de becsuktam a szemem, úgy egyrészt sokkal jobban érzem a vezetést (szegény férfiak sosem csukhatják be a szemüket tánc közben), másrészt nem voltam zavarban, hogy egy ilyen szép férfit kell néznem. :) Azt hiszem, három órát eltáncolgattunk, hogy mennyi köze volt a salsához, azt nem tudom, de az élvezeti értéke meglehetősen magas volt. Láttunk egy párt, akik megcáfolták azt a nézetemet, hogy a salsa komolytalan. Amit csináltak, az leginkább piroskarikás, háromcsillagos, csak felnőtt nézőknek való, iszonyú erős és veszélyes dolog volt. Nem hiszem, hogy valaha mernék így táncolni valakivel. Ezek után vagy menekülni kell, vagy elfogadni, ami jön.  Szinte obszcén volt, és nem tudtam eldönteni, hogy kimeredt szemmel bámuljam, vagy elrohanjak. Végül bámultam, szerencsére sötét volt, nem látszott, hogy pirulok.

Korábban János azt panaszolta, hogy a szakmája nagyon rossz hatással van az igazán fontos dolgokra: az emberi kapcsolataira. Fizikusként mindennek egyértelműnek kell lennie, a kapcsolatok viszont nem így működnek. Tiltakoztam, hogy ez azt jelentené, hogy a pszichológusok és a pedagógusok viszont remekül helyt állnak az interperszonális kommunikációban, de sajnos ez ennyire nem egyszerű. Dávid viszont Janinak ad igazat, hogy minden szakmának vannak magánéletre kiható ártalmai, és a fizikusnak pont az, hogy kiszámíthatóságot vár egy másik embertől. Ha pedig az nem úgy működik, képes eldobni magától. Mindent racionalizálni akar, és nem viseli el, hogy a szerelem pont a nem racionalizálható dolgok közé tartozik. Lehet, hogy ezt nekik akkor külön meg kell tanulni?

Nehéz a dolga a naplóírónak. Egyrészt mesélnék, másrészt védenem kell kinek-kinek személyiségi jogait, lavírozni a személyes és a nyilvános között... ajjajj, törököt fogtam, nem ereszt. Legyünk általánosak, de legalább névtelenek. Aki gyereket szül, csak akkor vállalja, ha vállalja vele azt is, hogy egyedül neveli fel, és párkapcsolatra sincs esélye. Egy barátnőmet akkor csalta meg először a pasija, amikor a második közös gyereket várta. Aztán a későbbiekben is. A lányban volt annyi önérzet, hogy egy idő után köszönje szépen, de ne kérjen többet a hapsiból, aki apának még viszonylag korrekt, de nem társ többé. Mit tehet: egyedül van, és szeretne ő is szeretni valakit, és szeretve lenni, nem apát keres a gyerekeinek, hanem társat magának. Gyönyörű csaj, komolyan, meg okos, meg kedves, meg toleranciabajnok. Most esélye lett volna valamire, de a fickó megtudta, hogy van két gyereke, és felháborodottan semmire nem volt hajlandó, lezárt minden lehetőséget, gondolom, erkölcsi fölényének teljes tudatában. Mintha a nő bűne volna, hogy megcsalták? Vagy a két gyerek a bűn, akiket megszült? Vagy az, hogy szeretne új kapcsolatot? Egy csapásra megszűnik a vonzalom ettől az információtól? A nő, akinek gyereke van, hiv-fertőzött? Vagy pária? Miért kezelik úgy a férfiak sokszor, mint a pestisest? Hány nőt hagynak el, egy-két-három gyerekkel? És hány férfi mondja azt egy ilyen nőnek, hogy "kellesz, annak ellenére, hogy gyereked van?" Mi ez? Büntetés? Kényelemszeretet, mert egy anyának fontos lesz a gyereke, és lemondhat miatta egy randit? Egy háromgyerekes férfinak vagy egy háromgyerekes nőnek van több esélye új kapcsolatra? Na, hogy vagyunk bármilyen egyenjogúsággal? Legszívesebben nekimentem volna az önző pasinak, és belevertem volna az orrát valamibe. A másik ember nem árucikk, ami veszít az értékéből, mert valaki más használta! A francba, megint felhúztam magam! Akkor Kapolcsról majd máskor. És tisztelet a számos kivételnek...

A literán csináltam egy zenei ajánlót, amihez a szerkik nagyon jó videókat válogattak. Inkább legyen az a zárszó: www.litera.hu/object.b8abd606-7a25-4bdc-927e-aabef0f5f323.ivy