Szombatig le kell adnom a cseh fordítás első részét, a szóló dalokat, amik a castingra kellenek. Ehhez képest nem is lesz casting. Közben újraindultak a filmes dolgok, ott jövő hétre van egy határidőm. Úgyhogy most itthon kuksolok, és próbálok dolgozni, pedig szívem szerint mennék ki Lédához. Illetve még inkább szívem szerint visszabújnék az ágyba aludni, valahogy megint rámjött az álomkór. De igazából az ijeszt, mennyire magamnak való lettem. Az írás magányos műfaj, én túl szociális vagyok írónak. Sokkal jobban állna a tanítás vagy a színház, csak ez utóbbihoz nem volt elég tehetségem. Amikor csak magánóráim voltak, akkor is azt éreztem, hogy rettenetesen hkányzik a csoportmunka. Reggeltől estig egyedül vagyok, ez persze kínlódás, de ha valaki találkozni akar velem, inkább lemondom, mert nehezemre esik megnyílni is, figyelni is. Ez persze nem önmagában véve beteges, csak önmagamhoz képest. És több, mint egy hete nem ettem csokit, süteményt, palacsintát...

Tegnap folytattuk a filmes megbeszélést, a film helyszíne átkerül Németországba, hátha lehet rá német pénzt szerezni. Csak azt nem tudom, mi közöm nekem ahhoz a világhoz, hogy lesz hozzá ötletem. Persze a magyarországi helyszínekhez se volt, pl. az egyik visszatérő helyszín egy swinger klub, én meg nem tudtam, mi az, és nem mertem megkérdezni. A név alapján a swing ugrott be, valami dzsesszklubnak gondoltam, de gyanúsan meztelenül mászkáltak az emberek a jelenetben, úgyhogy utánanéztem a neten, és leesett az állam, hogy ilyen is van. A legjobban az tetszett, hogy hétköznap a nőknek ingyenes a belépés, a kaja, a koktél, van szauna, úszómedence, jakuza vagy mi :), és nem lehet erőltetni senkit semmire. Gondoltam, elmegyek, a nőkön lehet fürdköpeny, úszom, szaunázok, eszem-iszom, aztán hazamegyek, és nem próbálom ki a szadomazo-szobát sem. Aztán rájöttem, hogy egyedül mégsem mernék odamenni, megkértem egy barátomat, az egyetlent, aki nem értené félre, hogy kísérjen el. Benn rögtön megszólalt az újságírói vér, már nyalta a száját, milyen riportot lehetne erről csinálni. Aztán persze betojtam, és lefújtam a projektet. De azóta sem értem, a swinger klub miért nem valami jó kis kocsma, ahol dzsessz-sztenderdeket játszanak.

A saját hülyeségemről meg az jut eszembe, amikor az egyetemen amerikai irodalom szemináriumon Ginsberg valami zsebhokiról írt, én pedig megkérdeztem, hogy az milyen sport. Valamiért a gombfocira asszociáltam. Gimiben meg a kórussal énekeltük Schubert Vihar című művét, a magyar szöveg azzal kezdődik: "te bősz vihar", a fiúk énekelték is, hogy "te bőrszivar", nekem meg nagyon tetszett, és én is úgy énekeltem, azt hiszem, a lányok közül egyedül. Most honnan kellett volna tudnom, hogy az nem dohánytermék?

A hétvégén háromszor is voltam Lédánál (péntek, szombat, vasárnap), pénteken végre Gyula is jött edzést tartani. Léda mintaló volt, szerintem produkálta magát Gyulának (meg persze a fiúlovaknak, mert megint rajta van a kancaság), fel is ültem rá, nagyon figyelte a jelzéseimet. Annyira kedves volt! Szombaton inkább volt hintaló, kivittem sétálni, olyankor még mindig meggyárgyul. Este odaadtam neki a gyógytápot az ízületére, hát csak nézte nagy horkolva a zabot, de nem ette meg. Reggelre beadta a derekát. Remélem, azóta is szépen megeszi az új-zélandi zöldkagyló kivonatát. Vasárnap kifésültem a sörényét, tiszta raszta volt már, persze még mindig fél a spray sziszegésétől. (Tényleg, hogy kell magyarul írni: spré? szpréj?) A farkához fém fésű kéne, ennek a kis műanyagnak kitörnek a fogai. Most élem ki, hogy kislánykoromban még nem volt my little pony.