Egyre kevésbé fér össze az, amilyennek látni szeretném az országot azzal, amilyenné több mint 12 éve alakul.

A NER olyan országot épít, ami Oroszországhoz, Törökországhoz, Azerbajdzsánhoz hasonlít. Én olyat szeretnék, ami Finnországhoz, Svédországhoz vagy Észtországhoz.

A NER olyan rendszert képzel el, melyet az új földesurak a „nemzeti tőkések” uralnak, a többiek jobbágyok, zsellérek és az összeszerelő üzemek betanított munkásai. Én olyat, ahol a föld és a hatalom a lakóhely szerinti kisebb közösségeké, ahol mindenkire szükség van.

A NER olyan politikusokat mozgat, akik kikérik maguknak, ha nehéz kérdéseket tesznek fel nekik, olyanokat, akiket a hatalom vonz, én olyanokat szeretnék látni, akik elszámoltathatók, de maguk is szívesen beszámolnak azoknak, akiket képviselnek, és a szolgálat vágya hajtja őket.

A NER olyan társadalmat szeretne, ahol mindenki abban a helyzetben marad, ahol született, ahol mindenki annyit ér, amennyije van. Én olyat, ami tanulással átjárható, és ahol mindenkit a tudása és a tettei alapján ítélnek meg.

A NER olyan kormányzást próbál megvalósítani, ahol minden egy kézben fut össze, minden hatalom centralizálódik. Én azt szeretném, ha a szubszidiaritás elve érvényesülne, az érintettek dönthetnének a róluk szóló ügyekben.

A NER olyan oktatást akar kialakítani, ahol alulfizetett, túlterhelt és agyonfegyelmezett tanárok tanítanak engedelmességre és az alaptörvényhez méltó szólamokra túlterhelt és alulértékelt diákokat. Én olyanban hiszek, ahol a tanár és diák egyaránt autonóm személyiség, akik együtt fedezik fel a világot.

A NER olyan magyarságtudatot vizionál, ahol dicső múltukat emlegetve verjük a mellünket, magunkat másoknál jobbnak tartván. Az én magyarságtudatom olyan, ahol szembenézünk a múltunkkal, a felelősségünkkel, és másokat is megbecsülve olyan jelent alakítunk, amire büszkék lehetünk.

A NER családfelfogásában az anya nő, az apa férfi. Az anya sokat szül (kórházban, hétköznap), főz, háztartást vezet, a tekintély tiszteletére tanítja gyermekeit, a konfliktusokat elsimítja vagy legalább elhallgatja, az apa eltartja őket, hogy felnövekedvén majd azok tartsák el őt, hordja a nadrágot, benne a szíjat, amit nyugodtan kihúzhat, ha valami nem tetszik neki. Az enyémben család az, ahol minden tagnak egy szavazata van, ahol mindenki önmaga lehet, viseli a többiek terheit, ahogy azok az övét, ahol az elfogadás tartja össze a családtagokat, nem a templomi eskü, a bankhitel vagy a CSOK.

A NER olyan egyházat szeretne látni, amely az ő oldalán politizál, de egyébként elítéli a közéletbe való beavatkozást. Amely igényli a hatalmat és a pompát, így ezekkel sakkban tartható. Amely engedelmességet, tekintélytiszteletet és a túlvilágon való boldogulást hirdet. Én csak azt fogadom el keresztény egyháznak, amely Jézusról beszél, és a legkiszolgáltatottabbakat szolgálja. Amely fölött egyetlen hatalom van: Isten, és nem függ földi hatalmaktól.

A NER szerint a kultúra a kormány által hangoztatott ideológia különféle művészeti ágakban való megszólaltatása, a politikai értékrend rezonátorteste. Kérdések és kételyek nélkül. Ha film, akkor pátoszos tabló, ha zene, akkor dicsőséges fanfár, ha színház, akkor kosztümös szertartás, ha irodalom, akkor szép szavakkal juttatja győzelemre a klasszikus értékeket. A kultúra szerintem mindannak az összessége, amik vagyunk, amit tudunk a világról a mi szemszögünkből. Leginkább pedig az a művészet, ami kérdez, szembesít, felkavar és erőt ad.

Ceterum censeo: A NER nagyobb-egyenlő mint a kormány.