Most jött el, hogy kéne dolgoznom, és nem tudok. Vicces dolgokat írni, és nincs bennem erő. Ma el kellett kezdeni intézkedni. Rémes volt. A halálnak van egy szent erőtere, ezt még az is érzi, aki nem hisz. A temetkezés száraz és üzletszerű. Apa nagyon nagy belső erővel csinálja. Ha rajtam múlna, nem tennék semmit, csak elbújnék egy sarokba. Még így is csodának élem meg, hogy fölkelek reggel, hogy találkozom emberekkel, hogy tudok nevetni. Egyedül nem menne. Az Égi Kedvesem és a Földi Kedvesem nélkül. Mástól nem is nagyon viselem el, hogy hozzám érjen. Ha egyedül vagyok, egy idő után eluralkodik rajtam a bénultság. Érzem, hogy valami nagy tanítás rejlik ebben a történetben,  és meg fogom élni, talán egyszer beszélni is tudok majd róla. És érzem, hogy vibrál bennem a fájdalom, de nem tudok olyan erővel sírni, hogy ki is jöjjön. Próbálok minél kevésbé teher lenni másnak, az egészet azzal osztani meg, aki elé való: Istennel. Csak a jó dolgok olyan lassan történnek!