Ha nem írok, jó jel az, kevésbé búsulok, vagy jobban tudok dolgozni. Vagy a kettő összefügg. Nagyon féltem, hogy nem tudom időre megírni a tévés házi feladatokat, de az utolsó pillanatban csak sikerült. Biztos azért is, mert megtaláltam anya wiw-es adatlapján, hogy a "magamról" rovatban azt írja, hogy leginkább az én sikereimre büszke. Innentől aztán nem hagyhatom abba! És most tényleg volt is mit csinálnom.

Csütörtökön délelőtt találkoztam Molnár Krisztina Rita költőtárssal. A neve úgy hangzik, mint Mecseki Rita Eszter, akit Petőcz András talált ki, mert ilyen szép nevet csak kitalálni lehet, de nem: MKR tényleg létezik, és tényleg ez a neve, és nagyon jó vele beszélgetni.
Délután Verebics Kati kiállítását nyitottam meg a Hitelgaranciánál, aztán beszélgetés volt kettőnkkel, végül felolvastam pár verset. Pont feleannyit, mint gondoltam, mert már nagyon mocorgott a közönség, nem véletlenül: várták, hogy kitörjön a csokiszökőkút, és ki is tört. Még sose láttam olyat, le is ragadtam az egyiknél, az étcsokisnál, na, jó, az is ragadt, gyümölcsöket kellett alátartani hegyesfapálcikára felszúrva, de így is folyt mindenhova. Kati nem cicózott, alátartott egy egész banánt. Addig ettem, hogy hazafelé egész rosszul lettem, épphogy össze tudtam szedni magam, mire megjött a bátyám. Rég láttam, és sok-sok éve nem beszélgettünk. Most anya halála kapcsán meg mindenről. Mondom én, hogy anya mesterkedik, hogy összehozza azokat az embereket, akiket szeret.

Pénteken bementem próbára a Pestibe. Ott volt Milos, a zeneszerző, akit nagyon megszerettem, és néhány percnyi kínlódás után elkezdtem vele németül beszélni. (Na, ez azért túlzás, inkább nyöszörögni.) A színháztól mindig jó kedvem lesz, olyan otthonos. A színészek nem kívülállóként tekintenek rám (vagy csak azt hiszem?),és jó, hogy tudok még  újabb és újabb szövegvariációkkal segíteni. Az első felvonás lement egybe, de nem tudtam végigvárni, rohantam fogorvoshoz: a gyökérkezelés óta jobban fájt a fogam, mint előtte.
Fogorvos után rohantam ki Budakeszire, MKR oda jött értem Telkiből, ahová felolvasni hívott. Mire kiértem, hideg volt és esett, Rita adott pulóvert meg kaját (az eső ettől ugyan nem állt el), aztán átvitt az óvodába, ahol kb. négyfős rajongótábor várt. Furcsa módon egyáltalán nem bántott, hogy kevesen vannak, örültem annak, aki ott volt, és nem éreztem magam kis senkinek, akire a kutya se kíváncsi.

Tegnap megint Szósz. Már a sminkszobában (sminxoba) rákérdeztek, mi van velem, aztán elszörnyedtek, mikor mondtam, pedig szerintem csak a kialvatlanság látszott, mert Valaki horkolt mellettem éjjel.
A felvétel élvezetes volt, mint mindig, nagyon fog hiányozni, ha túl leszünk rajta, mert nem fogunk összejárni ezekkel az emberekkel, pedig úgy megszerettem őket. Illetve nyilván össze fogunk járni, csak nem egyszerre mindenkivel, és a színészekkel nyilván kevésbé.
Felvételről még átszaladtam felolvasni a PIM-be, nyelvművelő maratont tartottak. Kosztolányit olvastam fel a Nyelv és lélek kötetből, egy rövid szöveget, ami így kezdődik: "Azt, hogy az életben micsoda a föltétlen érték, csak úgy tudhatjuk meg, hogy a halálhoz viszonyítjuk."