Pozsony volt az első város, aminek a belvárosában egyedül mászkáltam anélkül, hogy eltévedtem volna. Amióta főváros lett, egyszer voltam ott egy rövid időre felolvasni, most másodszor egy kedves ismerősnél. Az óvárosban jobbnál jobb, fantáziadúsan kialakított kocsmák, jó kaják, és elég magas árak. A Szlovák Pub például minden nacionalista relikviát egy helyre tömörít, aztán idézőjelbe rakja, viszont saját komolyan vett biofarmja van, jellegzetes szlovák ételei, és ha valaki lemond a sült krumpliról, ingyen reszelt répát kap, a jelesre vizsgázó egyetemista pedig a vizsga napján ingyen menüt.
Az 500 férőhelyes fapadlós, faasztalos kocsma (azért ennyi, mert Jánosik, a jó betyár serege ötszáz fős volt) közepén szlovák kettőskeresztet formázó, tizenkét személyes asztal (azért tizenkettő, mert Jánosik, a jó betyár vezérkara tizenkét főből állt), az egyik sarokba pedig egy az egyben betelepítettek egy 18. századi tipikus szlovák kiskocsmát. A falakon a nagymorva birodalom térképe, és hőseinek festményei, szobrai. Közben a rádióból angolszász zene és mindenhol az internet.
Szívesen látnék itt egy hasonló önironikusan értelmezett ősmagyar, szittya csárdát hétvezérrel, Rúzsa Sándorral, turullal és corvin hollóval, a falon a Föld szívcsakrájának, Dobogókőnek a térképével, az egyik sarokba telepített jurtával, ősmagyar játékteremmel (nyeregben, háttal dartsozni, baseball helyett Botond buzogányával kapu beverni, stb.), székelykáposztával, gulyással, tönkölykenyérrel és sok-sok humorral.
A nyelvtörvény persze egyáltalán nem ilyen vicces, és remélem, tarthatatlan. Kérdés, egy fiatal nemzetállamra rá kell-e legyinteni ilyenkor, mint a dackorszakát élő gyerekre, hogy majd kinövi, vagy inkább nyakon legyinteni, hogy észrevegye magát. Fura lény az ember is, hogy mindig abba rúg, aki egy kicsit kisebb nála, és elég közel van. Így volt ez a hitviták korában: a katolikus beszólt a kálvinistának, a kálvinista a baptistának, a baptista az adventistának. És így ír erről Illyés Gyula a Puszták népében. A földesúr üti az ispánt, az ispán a zsellért, az meg az ökröt, csak azon gondolkozik, hogy az a szerencsétlen ökör meg kit üt. Úgy látszik, ebből nehéz kinőni. Nincs is jobb, mint egy cigányozó zsidó, vagy egy Bulgáriából kitelepített török, aki helyesli, hogy bezárják Törökországban a kurd iskolákat. Ki tud ezeknek tükröt tartani? Én akkor sem tudok mást mondani, minthogy nevelés és önnevelés létezik csak, személyes felelősség, és szülői-pedagógusi felelősség. Ha mindez gazdasági szinten meg is oldható (Svájcban a gyufásdobozra is rá tudják írni három nyelven, hogy gyufásdoboz), én ehhez a részéhez akkor sem értik, és "ami a papokra tartozik, tegyék a teológusok." Én csak mondogatom a magamét tanárként az osztályban, azóta meg ahol tudom.