A hosszú csendek mindig azt jelentik, hogy épp nagyon jól vagyok. Vagy nagyon sok a tennivalóm. Most éppen mindkettőt.

Itt vagyok a Bakonyban, szegény Kisház rettenetes állapotba került, megpróbálok segíteni rajta. Pár hete kitakarítottuk, de látszott, hogy ez már nem elég (majdnem egy éve nem voltam lenn): az ablaktáblák felszivacsosodtak, a falak koszosak, repedeznek, belül dohszag, kinn hullik a vakolat, a fürdőnek (ami külön épület) kilyukadt az oldala, leestek a csempék, a kertben embermagas gaz, a padlásra lódarazsak költöztek. Pedig egy kétszáz éves vályog, nádtetős Kisház igazán megérdemli a gondoskodást. Anya szeretett volna egy lépcsőt a kert aljába, azt is meg akarom csináltatni.

Csak hát mit lehet tenni? Az embernek vagy pénze van, vagy barátai. Nekem ez utóbbiak főleg, de régóta tudom, a barát a legnagyobb vagyon. Kalákát hirdettem hát (állítólag az adóhatóság által büntetendő cselekmény), hogy legalább néhány alapvető dolgot helyrehozzunk (glettelés, meszelés, mázolás), amikhez nem értek, és egyedül az anyagmozgatás sem megoldott.

Sokan visszajeleztek, hogy nem érnek rá, sokan nem válaszoltak, és jópáran mondták, hogy jönnek. Aztán egyenként lemondták, így egyedül jöttem le, csak a hétvégén lesz segítségem. A szomszéd bácsi segített eltolni a kredencet, én meg nekiestem meszelni a konyhát. Hát nem mondom, hogy pályát módosítok. Először mindent le kellett szedni a falakról, kicsavarni a csavarokat, kihúzkodni a szögeket a falból (csavarhúzó nélkül ám!), aztán a lyukakat begipszelni, a repedéseket beglettelni (azt mostanáig nem tudtam, hogy kell, de elolvastam a neten), aztán meszelés valami mészfestékkel, ami agresszívan fröcsköl. A henger állandóan leesett a nyélről, meghempergett a koszban, én káromkodtam, kimostam, aztán röhögtem, kimostam, aztán már nem röhögtem, mert rosszul emeltem meg a festékesvödröt, és megfájdult a derekam. Nem volt kis ecsetem, a szögletek koszosak maradtak, a korom-és kávéfoltok feketék, viszont összekentem a gerendákat, telecsöpögtettem a padlót, és tetőtől talpig fehér voltam, a kezem kiette a mész, egy számmal kisebb lett rajta a bőr, nem tudom kinyújtani az ujjaimat. Holnap gumikesztyűt veszek.

Délben kezdtem, estére lettem kész, de még sehol a visszapakolás, a padló csupa mészfolt (hogy fog ez lejönni? Illetve fel.), én meg kinyúltam, fekszem az ágyban, fájlalom a derekamat meg a térdemet, és kilátástalannak látom az egészet. Inkább nem is nézem. Táncolni és lovazni azért jobb. Majd arról is mesélek.