Életemben nem utasítottam vissza munkát, mert egyrészt minden felkérést megtisztelésnek érzek, másrészt, ha a Gondviselés, mely a HG ZRT. anyagi támogatását megszerezte számomra, úgy dönt, hogy vége a pünkösdi királykisasszonykodásnak, jó, ha az a hírem, hogy hajlandó vagyok dolgozni. Ezt a feladatot mégis majdnem visszaadtam, aztán csak igent mondtam rá.
A Menedék Alapítvány készül egy antológiát kiadni migránsokról, felkértek fotósokat, hogy képeket csináljanak itt élő afrikaiakról, kínaiakról, törökökről, stb. és írókat, hogy egy-egy verset vagy prózát írjanak róluk. Én a kurd-török csoportot kaptam, közülük egyértelműen a kurdok érdekeltek jobban. Egyrészt hasonlónak érzem a sorsukat a kisebbségi magyarokéhoz, másrészt a kedvesem, Hunor tanult egy kurd lektortól, és őt is nagyon foglalkoztatja a kérdés.
Vasárnap a Ramadánt ünneplő Dialógus Platform Egyesület meghívott mindenkit a Bazilika mellé iftar-vacsorára, finom sütemények voltak és jó zene, és olyan megélése az iszlámnak, amitől sírnom kellett a meghatottságtól. Benazir Bhutto jut eszembe, aki be akarta bizonyítani, hogy az iszlám szeretetetteljes és befogadó vallás.
Ott nem voltak kurdok, ma viszont elmentem a kurd kulturális egyesületbe, előtte mindent elolvastam, amit találtam róluk www.kurdistan.hu Nagyon jó volt. Először is ott volt négy gyönyörű férfi (én, akinek gyerekkorában a szőke, kékszemű, nyálas lukszkájvóker volt az ideálja, kevés kivétellel sötét hajú, sötét szemű pasikkal jöttem össze, most már őket látom férfiasnak), az egyikük tudott magyarul, az egyikük zenész. Hárman törökországi kurdok, az egyikük, aki nemrég jött, és még egyáltalán nem tud magyarul, szíriai. Mindnyájan politikai menekültek, többször voltak börtönben, az egyikük kínzásokról is mesélt, és sokat Öcalanról (a falon hatalmas Öcalan-képek), hogy ő adott a kurdoknak nemzeti identitást. Kérdeztem, miért van körülöttem annyi nő, többen felgyújtották magukat, az utolsó két éve, a bebörtönzése elleni tiltakozásul, mondván, egy ilyen embernek az Európa Parlamentben volna a helye, nem egy börtönben; és fiatal nők voltak az öngyilkos testőrsége. Azt mondta, Öcalan nagyon bízik a nőkben, hűségesebbnek tartja őket, és sokat tett azért, hogy a nőknek legyenek jogaik, iskolába járhassanak.
A végén az egyikük zenélt a tambur nevű hangszeren, énekelt hozzá szomorú kurd dalt, a másik kettő néha beszállt. Alig várom, hogy mehessek újra. Sajnos nem biztos, hogy ettől még bármi használhatót írhatok róluk.

Reggel voltam Lédánál, nagyon jó volt. Néha úgy érzem, tényleg kommunikálunk. Majd mesélek.