Mint kiderült, vannak költők, akik évente 5-6 alkalommal utaznak nemzetközi irodalmi fesztiválokra. Egyfajta költőturizmus ez, főleg olyan országokban kifizetődő, ahol alacsony az egy főre jutó költők száma. Magyarországon ez az arány nagyon magas, ennél talán csak Macedóniában és Baszkföldön magasabb. Érdekes, a szlovák nem lírikus lelkületű nép, erre a fesztiválra, ahol meglepően nagy közönség vesz részt, állítólag úgy kellett összevadászni a szlovák szerzőket, hogy minden napra jusson a külföldi vendégek mellé. Van itt francia, osztrák, svéd, brit, egyiptomi, argentin, meg még ki tudja, mennyi. Sajnos egymást nem értjük, a szövegeket csak szlovákra fordították le. Így aztán bemondásra elhisszük, hogy a másik tényleg jót ír.
Sok helyütt vannak hasonó nemzetközi irodalmi fesztiválok. Ezek résztvevői általában a saját hazájukban hasonlók szervezői is, leginkább egymást hívják meg, olyankor azért fordítások is készülnek, így érdemes bekerülni a körbe, és aztán elmondani, hol voltam már meghívott, és hány nyelvre fordították már le a szövegeimet.
Sajnos erre több szempontból teljességgel alkalmatlan vagyok. Nem bírom a füstöt, a tömeget, a zajt, az éjszakázást, idegen nyelven csak berúgva merek megszólalni, az alkoholtól viszont fejfájást kapok. (Most is épp marhára fáj a fejem, pedig egy kortyot se ittam, ez csak a Kárpát-medencébe betörő markáns hidegfront hatása, amely a tegnapi huszonhét fokból mára tizenkettőt csinált. Pedig akkora indián nyár volt, hogy egy rezervátum belefért volna.) Szégyellem is, hogy nem hagyom mulatni a házigazdát, mert már tízkor ásítozom, és négyóránként meg kell etetni.
Pedig tényleg jó lenne költőturistának lenni, otthon érezni magam mindenütt a világban és minden társaságban, de nem vagyok rá képes. Mintha egy másik emberfaj lenne az a világjáró, önérvényesítő, mindenhol bátran megszólaló,  és én csak irigykedem, de minél idősebb vagyok, annál kisebb az esélye, hogy ez megváltozik. "A hülye keresztény neveltetésed" - mondaná anya. Otthon a saját közegemben oké, de bármi megváltozik, kicsúszik a talaj a lábam alól.
Pár napja a Cimbora forgatására hívtak. A ritmusról kellett beszélni egy saját versem kapcsán. Voltam már kamera előtt, gyerekek között is, de a kettő együtt... zavaromban azt is elfelejtettem, hogy rímel-e vers, és egy csomó hülyeséget mondtam. Dolgozhat a vágó, míg valamit kihoz belőle. De a gyerekek nagyon aranyosak voltak, úgy jöttem ki az épületből, hogy azonnal ide egy osztályt, vissza akarok menni tanítani! Ráadásul a szerkesztő is azt mondta, hogy nekem való a tanítás. Tudom, persze, és rettentően hiányzik is, de abba a rabszolgaságba csak akkor megyek vissza, ha nagyon muszáj (szerintem muszáj lesz).
Hacsak valamelyik szabadalom nem hoz rengeteg pénzt. Már van néhány ötlet, ha valaki megcsinálja, beperelem, hogy ezekből a sorokból lopta az ötletet. (Na jó, javarészt én is loptam.). 1. Trianon-övcsat. Ha szétcsatolod, balra csonka Magyarország (nem ország), jobbra az elvett területek, ha összecsatolod, egész Magyarország (mennyország). 
2. Autóba akasztható plüss Nagymagyarország (tetszőlegesen nemzeti színű vagy Árpád-sávos)
3. Rovásírás klaviatúra számítgéphez