Mocsok, ocsondéró idő van, a kutyát se verik ki ilyenkor, csak szegény ember fia megy munkába, kivéve ha megteheti, hogy ül a számítógép mellett és ír.
Tegnap megjöttem Pozsonyból, elrohantunk nadrágot venni a kedvesemnek, Miksának, sárga farmer, vörös farmer, végre egy férfi, aki színesen öltözik! Aztán még maradt időnk meglátogatni Lédát. Kicsit buggyant, de az én lovam. A lovardában nyakig érő sár, csak a körkarámban tudtam felülni, de Léda azt úgy unja, mint én az adminisztrációt, és ugyanolyan rossz kedve lesz tőle. Nekem meg lelkiifurdalásom.

Pozsonyban szombat este kellett felolvasnom, a versek között tájékoztatásul egy-két mondat angolul - na, ettől féltem a legjobban, már egy nappal korábban elkezdtem gyakorolni, hogy mit akarok mondani, aztán persze hogy nem azt mondtam. Először a Búcslevél rapet olvastam, tudtam, hogy más esélyem nincs, mint tényleg elrapelni (ezt így kell írni vajon?). Nem nagyon megy az ilyesmi, de elirigyeltem Szabó T. Anna zseniális Kocka-rapjét, ő bátran előadta a tévében is, akkor nekem is meg kellett próbálni. Nagy bravózás volt a válasz, a színésznő, aki a szlovák fordításokat olvasta, megfenyegetett az ujjával, és tettetett felháborodással annyit mondott: "Judit, nem is mondtad!" Aztán megpróbálta hasonló stílusban és tempóban elmondani a szlovákot.
Itt a magyar, a mostani kötetben lesz, már csak pár hét, és kijön a nyomdából.

búcsúlevél-rap

hogy utoljára írok, azt ne csodáld, szívem,

én nem leszek soha az a másik nő,

az a férjtolvaj, az az aparabló,

a titokban kúrt fiatal szerető,

akit az elhagyott feleségek átkoznak este, mikor

magányosan fürdetik a gyerekeket,

aki bebújik a hitvesi ágy vánkosai közé,

és miatta tegnap, ma és holnap se lehet...

inkább kamion leszek, aki elüti az időt,

ami nélküled vánszorog az úton át,

és meg sem állok, csak fizetem a vámot,

ha jön a határ, és hajtok tovább.

biztonságban elviszem a rakományomat,

és titokban olvasom a leveleket,

hogy hiányozni fogsz, azt nem tagadom le, szívem,

de van, amit az ember már mégsem tehet.

és most legyek akár áldott, akár megátkozott,

az ímélcímem mától megváltozott.

A többi vers csak azok között aratott sikert, akit értették. Nagyon klassz fordítás készült, pedig állítólag a fordítónak nem tetszettek a verseim, mégis nagy alázattal és pontosan dolgozott, meg is kell köszönnöm nekik. Egy francia srác volt még nagyon hatásos, francia hangköltészetet adott elő, tekergett közben, mint egy piton, és rohadt jól hangott, amit olvasott.  Gondoltam, ha még értelme is van, rámvert. De nem volt.
A felolvasások után többet odajöttek gratulálni, a francia srác is, aki tetszett volna, ha kicsit magasabb és van értelem a szövegeiben. Gratuláltak annak ellenére, hogy nem értették, kérdezték, hogy miről szólt. Odajöttek olyanok is, akik értették, a színész lány a fülembe súgta, hogy el ne mondjam senkinek, de az én verseimet szerette a legjobban. Én meg persze azonnal elmondtam mindenkinek, aki a közelben volt. A szervező srác azzal búcsúzott, hogy nemcsak remek költő, de "charming lady" is vagyok. A magyar barátok kérdezték, meg vagyok-e elégedve a sikerrel, elég házassági ajánlatot kaptam-e. Mondtam, hogy egy kocsit se látok, ami elől kifogták volna a lovakat, hogy saját magukat fogják elé, és kabátot se látok a sárban, hogy azon sétáljak haza Pestig, szóval még gyakorolniuk kell magukat a rajongásban...
Utólag persze nem értem, miért izgultam annyira, közben meg állítólag nem látszik rajtam, de rettenetesen félek, lángol az arcom (hogy még ez sem feltűnő!), és nagyon cikinek érzem magam.
Azért jó volt a pozsonyi cseh kutlúrintézet vezetőjének, Janának, aki angolul kért bocsánatot, hogy nem tud velem beszélgetni, mert ő inkább németül tud, lazán azt mondani: beszélgethetünk németül is. Aztán persze csak bólgottam meg ráztam a fejem németül. Na jó, egy kicsit csevegtünk a közös cseh ismerősökről: Milosról, Lucieról - úgy látszik, nemcsak Magyarország kis falu, hanem egész Európa. Jana ott volt A nő vágya premierjén, aminek sajnos nincs jó híre, úgy hallom.

A felolvasás után hajnalig beszélgettem, vitatkoztam kedves barátommal és házigazdámmal meg a kedvesével a magyar belpolitikáról. Nehéz ügy. A két oldal úgy beszél, mintha válófélben lévő házasok lennének, akik az utolsó kanálon is pereskednek, pedig a gyerekük életéről van szó. Egy országunk van, nem rángathatjuk ki egymás szájából, mint két kutya egy csontot!
Én persze politikai bunkó vagyok, aki összekeveri Tarlóst Tollerrel (dehát mindkettő t-vel kezdődik!), csak azt tudom, hogy nekünk Mohács kell, és csinálunk magunknak, ha nincs. Van olyan katasztrófahelyzet, ahol szóba sem jön egymás ölése. Épp afelé haladunk, és egy módon lehet elkerülni, ha most elkezdünk valami másról beszélni, nem arról, ki miatt tartunk ott, ahol tartunk.
Egy szerzőtársam egyszer megkérdezte: Judit, neked baloldali vagy jobboldali barátid vannak? Elszörnyedtem a kérdésen. Mert barátaim vannak. Mindegy, melyik oldalról, de mellettem. És remélem, ők is így gondolják.
Ahogy egy válás csak akkor nem hagy maradandó sérülést a lélekben, ha elismerem, hogy száz százalékig én voltam a hibás (és tudom, hogy a másik a saját száz százalékáig hibás volt), ugyanúgy egy országot is csak azzal vihetünk előre, ha elismerjük, miben voltunk hibásak.
Elismerem, hogy nekünk, jobboldaliaknak semmi humorérzékünk, és gyakran hamis pátoszba menekülünk önkritika helyett. Elismerem, hogy nekünk, baloldaliaknak gyakran cinikusak vagyunk, és anyagias  a gondolkodásunk. És ezt még lehetne folytatni.
Ha találunk olyat, ami fontosabb a politikai csatározásnál, akkor megmenekülhetünk. A Bátortáborban senkinek nem tudtam világnézetét, a politikai állásfoglalását, se gyereknek, se szülőnek, se önkéntestársamnak, és nem is érdekelt senkit, mert volt fontosabb dolgunk. És tudtunk úgy darabot csinálni politikailag megosztott társulattal, hogy nem vitatkoztunk, hanem jó előadást akartunk teremteni együtt. A határvonal nem jobb-és baloldali, nem hívő és hitetlen, hanem tisztességes és tisztességtelen ember közt húzódik. Amiből van elég mindkét oldalon. Azt hiszem, még mindig nem elég ember olvasta Kardos G. Györgytől az Avraham Bogatir hét napját. Erről (is) szól.
Én nem tudok társadalmi csoportokban gondolkodni, csak egyénekben. És mindenkinek egyéni felelőssége van. Nem tudok másban hinni, mint abban, hogy mindannyian meghalunk, és utána számot kell adnunk arról, mit és milyen lélekkel tettünk. Nem tudok úgy tenni, mintha Isten nem létezne, de nem akarom máglyán elégetni, aki nem hisz benne. Ha volna ilyen párt, azt hiszem, nemzeti, liberális keresztény volnék. :)
Azt hiszem, kicsit összevissza beszélek, de erről nagyon nehéz. És tanácstalan vagyok, mert nem értek se a politikához, se a közgazdasághoz, és nincs türelmem utánajárni, miről mit mond az egyik, mit a másik politikai oldal. Azt hiszem, nem értek semmihez, csak azt tudom, amit Salamon király híres döntésekor a valódi anya: inkább odaadom másnak a gyerekemet, csak éljen! Meg azt, hogy a viták csak arra jók, hogy mindenki jól bebetonozza az álláspontját. A közös tevékenység működik helyette. És senki sem állíthatja azt, hogy ő a jó oldalon álló jedi, a másik meg a sötét oldalon harcoló sith lovag (igen, tegnap megnéztem a tévében, na!) Csak remélem, hogy egyszer elmúlik, mint a  felekezeti háborúskodások.

Még nagyon sok volna a tennivaló. Mert magukat felvilágosult értelmiséginek tartó, felnőtt emberek is képesek olyan felháborító zöldségeket mondani, amitől kinyílik a bicska a zsebemben. Például nemrég egy ismerősöm olyat, hogy a muzulmánok kiszaporodnak minket Európából, ez a genetikai gyarmatosítás, mert ha egy nőnek van választási lehetősége, akkor nem szül, nézzem csak meg magam. Európát, az európai értékeket pedig az mentené meg, ha a nőknek nem lehetne választási lehetőségük, szülniük kéne, mert akkor újra szaporodnánk. Megkérdeztem, neki hány gyereke van. Kiderült, hogy három, három anyától. De nem értette, mire vonatkozik a kérdés. És talán fel se fogta, hogy a modern, felvilágosult, individualista Európát milyen eszközökkel kívánja megmenteni. Csak ne volnék az ilyesmitől annyira dühös, hogy elvesztem a fejem!
És csak ne fáznék most annyira ebben a mocsok, ocsondéró időben, ahová a kutyát se verik ki!