Már nagyon rég ide akartam applikálni ezt a művet, melyben mi magyarok világviszonylatban a legjobbak vagyunk. Helsinki, Ústí nad Labem és Jeruzsálem panaszkórusa elbújhat.
www.youtube.com/watch Nincs mit szégyenkeznünk, ebben tényleg mi értük el a csúcsot, lehet próbálkozni a megdöntésével.

Vasárnap addig nyíttam, míg a kedvesemmel, Titusszal a nagy hidegség ellenére kimentünk lovacskázni. Szegény Léda azzal kezdte, hogy belement a villanypásztorba, úgy megcsapta az áram, hogy aztán a közelébe se ment többet, nem tudtam kicsalogatni a karámból, úgyhogy Pipacsot vittem el játszani. Léda iszonyú féltékeny lett, rohangászott fel-alá a karámban, futott utánam és nyihogott, hogy én az övé vagyok, hogy merek más lóval szórakozni!
Pipacs viszont egy-két kör után csatlakozik az emberhez, és onnan le se lehet rázni, úgy kellett a végén elküldenem magamtól. És nagyon gyorsan tanul, elég egyszer hibáznia, és megérti, amit kérek tőle. Már nagyon unatkozott, mozgáshiánya volt, minden foglalkozást jó néven vesz.
Aztán sikerült az én féltékeny Lédámat kicsalnom a karámból, és játszottam vele. Jót kergetőztünk, és most éreztem, hogy ő is élvezi a játékot, rázta a fejét, ahogy futott utánam, egészen oldott volt. Annyira szerettem volna felugrani a hátára nyereg és kötőfék nélkül, folytatni a játékot, amit a földről elkezdtünk, de nyúl vagyok, és a föld is meg volt fagyva. De most először éreztem, hogy Lédának is öröm velem lenni, nemcsak nekem vele. Aztán csak álltunk, az arcomhoz tette az orrát, abszolút intim gesztus egy lótól.
Most alig várom, hogy újra lássam.

Lehet, hogy már tettem fel fotót a lóbarátnőkről, de most ide kívánkoznak megint: