A házunk udvarán kisfiúk és lelkes apukáik hatalmas hóembert építettek. Ilyenkor mindig az az érzésem, hogy az apukák kedvéért folyik a játék, legalábbis ők sokkal lelkesebbek. Lehet, hogy a kisautók és játékfegyverek esetében is így van.
Szóval gyönyörű hóember lett, az orra répa, a szeme, a fogai, a ruhája gombjai széndarabok (honnan szereztek szenet egy gázfűtéses házban?), a két keze két söprű, a kalapja vödör, persze az már műanyag.
Aztán jött az olvadás, és a hóember megöregedett. Lassan meggörnyedt, leszakadtak a gombok a ruhájáról, aztán kiestek a fogai. Szorongva néztem, mikor esik ki a szeme is.  Kiesett, de előbb az orra. Annyira sajnálom szegényt. Ott áll meggörbülve, fején a kalap, próbál valamit megőrizni régi méltóságából, de menthetetlenül olvad. Most szakad a hó. A másik esély, hogy beborítja.