Mostanában gyönyörű idő volt, nem akarom elhinni, hogy hétvégére visszatér a tél, pedig a medve a napfényben meglátta az árnyékát, és Jégtörő Mátyás sem talált jeget. Igyekeztem sok időt tölteni Lédával (most négy napot egymás után), nagy öröm vele lenni. Mintha komolyabban venne, jobban tisztelne, és mintha jobban is bízna bennem. Úgy érzem, szívesen van velem, minden felszerelés nélkül is tudunk együtt szaladgálni. Persze messze még az a szint, amiket a neten látok videón. És azt hiszem, nem Lédán múlik.
Tegnap felraktam rá a nyerget, mozdulatlanul állt, amíg felültem, de csak egy-két kört sétáltunk, egy-két fordulatot tettünk, aztán leszálltam. Újra kell tanulnom lovagolni, hogy ne zavarjam őt az ülésemmel. Azt hiszem, egy jó lovas már rég versenyeket nyerne vele.
Kicsit játszottam Pipaccsal is, de sokban mások a reakciói, mint Lédának, olyankor rögtön elbizonytalanodom, hogy mit kéne tennem.

Közben a társulattal is próbálunk, igyekszünk elkészülni a szórólapból összeimprózott darabbal. Én kezelem a technikát, de leginkább el vagyok veszve a fények, a projektor, a laptop és a hangfal között. Már beadtam a jelentkezésünket mindenféle fesztiválokra, aztán vagy hívnak vagy nem, de remélem, lesz alkalmunk játszani. Kezd jó csapat lenni.

Elbújt a nap. Lehet ezt kibírni máshogy, mint tokajival kora reggel éhgyomorra?