Eddig panaszkodtunk a tűző nap, a floráriumhoz méltó pára és a szúnyogmennyiség miatt. Most ömlik az eső, a kutya ugatja a vihart, a lovak beálltak a tető alá.
Tegnap találtunk egy rigót, állt a pihenő előtt nyitott csőrrel, előtte egy cseresznye a földön. Nem mozdult, hiába nyúltunk felé, kézbe vettük, úgy nézett ki, mintha fuldokolna. A cseresznyében benne volt a mag, tehát nem azt tüdőzte le. Próbáltuk tapogatni a hasát, még az ügyeletes orvost is riasztottam, de nem tudtuk, mi baja van. Állt, lógatta a nyelvét, pislogott. Nem fulladt meg. Szegényt még ráztam is fejjel lefelé. Vizet töltöttünk a csőrébe, azt megitta, akkor már becsukta a csőrét. Aztán csipogni kezdett, végül elugrált a szúnyogos bozótba. Remélem, nem vacsorázta meg egy cica.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cov 2010.06.16. 08:29:24
bárcsak lennék inkább galamb,
az félénken is szép.
Ám így felségnek néznek,
én meg közben mindig félek,
bárcsak bátor lehetnék!
Van sok fényes, éles fogam,
és majd elsírom magam,
egy őz ha elém lép.
Hidd el, nincs nagyobb dráma,
mint egy oroszlán, ha gyáva,
bárcsak bátor lehetnék!
Óó, az lenne jó,
nagy lenni, s hódító!
"Hangod szólna, mint az óriás harsonák."
Felnézne rám fű, fa virág.
Ám így legfeljebb csak sírok,
s egy oroszlán ha szipog,
az több, mint szörnyűség.
Minden nyúl nevet rajtam,
mikor behúzom a farkam,
bárcsak bátor lehetnék!"