A héten bementem volt szponzor cégemhez leszámolni. Meglepően kedvesek voltak: a személyzetis, a pénzügyes, pedig állítólag sokaknak csípte a szemét a támogatásom. Most vagy nem nekik, vagy jól leplezték, engem meg könnyű átverni. De tényleg úgy tűnt, hogy sajnálják az egészet.
Persze nincs rajta mit vitatni, jelen gazdasági helyzetben egy veszteséges cég csak ne támogasson senkit, egy igazgató dönthet úgy, hogy a működési költségbe belefér a mecenatúra, a másik dönthet úgy, hogy nem. Az egyetlen, ami nagyon-nagyon bántott, hogy hivatalosan nemhogy meg nem keresett Henrik úr, az új vezér, hogy elbocsátó, szép üzenetét személyesen adja át, márpedig szakítani csak szemtől szemben ízléses, hanem fogadni sem volt hajlandó. Egyszerűen nem vett emberszámba. Kissé rosszat tett az önbecsülésemnek, hogy velem ezt meg lehet csinálni. Persze azt akartam hallani, hogy azt mondja: kedves hölgyem, nem a versei rosszak, hanem a cég anyagi helyzete.
De valószínűleg fogalma sincs, rosszak-e. Na, ez a legrosszabb puffadt hiúságomnak. Legszívesebben eléálltam volna, hogy megkérdezzem, erre a tempóra a kedves mamája tanította-e. Aztán bosszút álltam. Verset írtam róla, és egyből olyan jól éreztem magam, hogy tojtam rá magasról, a szemembe néz-e Henrik úr vagy sem. Petőfi Egy mogorva tábornokhoz című verse járt az eszemben. Ő is tudta, hogy milyen jó dolog bosszúból verset írni.
Állás még sehol, munkanélküli segélyre, vagy álláskeresési járadék vagy mi viszont nem vagyok jogosult keresőtevékenység miatt (írás). Írni persze van, volna mit, csak nehezen megy.

Nem baj, nem baj, a héten sokat voltam az állatorvosi lovaknál. Léda patatályogja kifakadt, most naponta kétszer kéne a lyukat tisztogatni-fertőtlenítgetni, de hát hol vagyok kinn naponta kétszer? Montynak a kehessége mellett nyírrothadása van, az is patanyavalya, megtanultam kezelni, azt is naponta kéne, és persze futtatni is minél gyakrabban. Viszont a nyeregtől gyulladásba jött a marjánál valami nyáktömlő vagy mi. Furdal a lelkiismeret, hiszen én nyergeltem, bár egyszerűen nem tudom, hogy kellett volna jobban azt a girhes gebét. Az állatorvos vigasztalt, hogy nem vagyok hibás, és abszolút időben észrevettem, így pár nap alatt helyrejön (kapott kenőcsöt, azt is naponta kéne kenni rá...), különben hetekig gyógyulna.
Az biztos, hogy észrevettem, mert mikor felültem rá, két nagyot lépett hátra. Azonnal leugrottam, vettem le a nyerget, kezdtem tapogatni a hátát, hogy mit jelzett neki. Biztos, hogy régi lovas képzésem alapján jól belerúgok, mit hátrál, menjen csak előre. És tényleg a suttogós módszert dicséri nemcsak az, hogy a pánikolós, bizalmatlan kis ló, Monty ötösre vizsgázott a kovácsnál is - két hónapja még hisztizett körmöléskor, most mozdulatlanul állt, tartotta a lábát - hanem az is, hogy én változtam meg annyira, hogy a ló viselkedését kommunikációnak tekintem, és próbálok figyelni rá.
Tegnap hazajövet a sok beteg állat mellé még a Toyotacsótány is lerobbant, folyni kezdett a bele, azaz a benzin a tankjából, de nagyon. A kedvesem, Adalbert kirohant vele a szerelőhöz, én viszont az autóban hagytam a tárcámat minden iratommal, ahogy kell. És most megint vonattal kell kijárnom lovat szeretgetni.

Este találkoztam kedves cseh zeneszerző ismerősömmel - hajlamos vagyok már barátnak gondolni. Egy éve lassan, hogy nem találkoztunk, A nő vágya premierje óta. Azt hiszem, a legnagyobb nyereség számomra abból a munkából a vele való kapcsolat. Persze a nyelvi korlátot utálom, és kész csoda, hogy megértjük egymást németül. Ő persze sokkal jobban beszél, és ha jókor teszek fel kérdéseket, akkor nem hagyja abba, és nem kérdez vissza, és nem égetem magam nagyon, ez az egyik trükköm. A másik, hogy remek mimikával mímelem, hogy értem, amit mond akkor is, amikor nem is. Mindenesetre úgy készültem, hogy egy-két órát elkínlódok idegen nyelven, aztán négy lett belőle egy kocsmában, ahol tavaly ősszel is ültünk együtt, az esőben, ami tavaly ősszel is zuhogott, meg egy üveg száraz vörösbor társaságában, amitől ma meg fáj a fejem.
De talán a beszélgetésnél is fontosabb, hogy szeretjük egymás műveit. Mondjuk ő egy novellámat ismeri német fordításban, meg három versemet szlovákban, de azt mondja, tetszenek neki. Ezt azért megértem németül, illetve internacionálisul, mert ha valami nem jut eszembe németül, akkor mondom angolul vagy akár latin szóval, szóval csak összerakjuk az értelmét. Az meg már a közös munka során kiderült, hogy van fülem a prozódiához, és ezt egy zenész becsüli. Én meg bírom, amit csinál: www.orson.cz/en/index.php