Olyan emigrációs hullám van körülöttem, mint még soha. Mi a fene van itt? Illetve tudom: itt most nem jó élni. Minden erről szól körülöttem. De én akkor sem tudok elmenni!

Hétfő: a Prága, főpályaudvar olvasópróbája Pécsett, a Pécsi Harmadik Színházban. Egy színház, ahol az írónak örülnek. Senki nem úgy nézett rám, hogy csak a halott szerző a jó szerző, mosolygott és bemutatkozott mindenki a gazdasági vezetőtől a súgóig. A színészek nagyon kedvesek voltak, tele érdeklődéssel és figyelemmel. Vincze János pedig olyan vizuális világot álmodik a darab mögé, amit én persze el se tudnék képzelni. És annyi szépséget lát bele, amit én bele se írtam. Valószínűleg ettől jó rendező. És amíg ebben az országban ilyen emberek vannak, küzdenek, alkotnak, addig nekem is muszáj. Nem mintha alanyi jogon tudnék hová menni. De itt legalább van mit csinálnom.
Este beszélgetés Czóbel Minka költészetéről. Nem vagyok elég felkészült, pedig érdekes jelenség érdekes szövegekkel és fogadtatással. Mindenki azt írja róla a szakirodalomban: csúnya. Mintha ez volna a legfontosabb. Szerintem ha egy-két igazolványkép maradna fenn rólam, sokkal nagyobb joggal mondhatnák. Különben is költő volt, nem manöken!

Kedd: egy régi-régi barátom meglátogatott, a felesége regénykezdeményét hozta, aki festőművész, pedig mindig regényíró akart lenni. Hát nem tudom, milyen festő, de irigylésreméltóan ír. És megint szóba jött az itthon vagy külföldön kérdése. Igen, nem mindegy, hogy rossz szájízzel kezd-e az ember munkába, mert mindenki morog körülötte, és nem tud egy jó kávét inni, és tömeg van és dugó. Nem mindegy, hogy gyűlölködésben szocializálódik a gyereked vagy elfogadásban. Nem mindegy, ki tudod-e fizetni a számláidat a fizetésedből, vagy adót kell csalnod hozzá. De azt hiszem, szeretni mindenütt egyformán kell, és meghalni mindenütt egyformán muszáj. Van egy nézőpont, ahonnan mindez nem számít. Az számít, hogy Isten hol akar látni. Engem szerintem itt. Vagy csak gyáva vagyok máshová menni?

Szerda: Frusztráció flamencoórán. Istenem, de béna vagyok. És már sose leszek jobb, ehhez már új test kéne. Próba a gimis csoporttal. Szeretek velük lenni, bár kissé szétszórtak: öten tízfelé figyelnek.
Találkozás kedves költő barátnőmmel, jó megtárgyalni egy kicsit a világ folyását - még ha fojtogató cigifüstben is. Aki ismer, tudja, ez mekkora áldozat.

Csütörtök: felolvasás Egerben. Meglepően sokan vannak, még interjú is készül. Tévé nem jön, annyira nem bánom, még a végén csúf hírem kelne, mint Czóbel Minkának. Nemcsak a mennyiség lep meg, érdeklődnek, kérdeznek. Nem mehetek én el innen, amíg bárkinek kell, amit én írok! Felolvasom az Idegenből címűt. Remélem, tudok még hasonlót írni. És remélem, lesz kinek.