2011. március 07. 11:05 - kjá

Adjátok vissza az országomat!

Ha már én leszek az utolsó, aki elhagyja az országot, és nekem kell majd leoltani a villanyt, elképzelek egy olyan országot, ahonnan inkább senki nem akar elmenekülni.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a "rohadt komcsi", "szemét náci" kifejezések ha érthetőek is, épp olyan elavultak, mint a "bálványimádó pápista", "hitehagyott protestáns". Olyan országban szeretnék élni, ahol a bolsi, libsi, rasszista, náci, antiszemita, stb. kifejezések csak a történészek számára érthetőek. Olyan országban, ahol a holokauszttagadóra vagy a kommunizmus bűneinek tagadóira úgy néznek, mint arra, aki azt állítja, a Nap kering a Föld körül: "szép volna, ha igaz volna, de sajnos..."
Olyan országban szeretnék élni, ahol a zsidó, a cigány ugyanúgy mondható ki, mint a macedón, morva, bajor. Olyan országban, ahol a melegek pont annyira érzik szükségét, hogy felvonuljanak, mint a lenőtt fülcimpájúak.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a jobb-vagy baloldaliság érdekes téma - pont annyira, mintha ez a nadrágban hordott nemi szervre vonatkozna.
Olyan országban, ahol mindenki azt feltételezi a másikról, hogy jót akar, ahol két magyar, az két magyar, és nem három párt.
Olyan országban szeretnék élni, amely a szomszéd országoknak kölcsönadja a sót, és a frissen sült pogácsából kóstolót visz. A távolabbi szomszédokat pedig örömmel fogadja, és irigység nélkül látogatja.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a nemzeti identitás nem jelképekkel való hadonászás, hanem belső azonosulás: kultúra, nyelv és történelem identifikációja, és a nagy büdös összetartás a legkisebb konc meghimbálásától nem válik nagy büdös széthúzássá.
Olyan nemzetet szeretnék, amely megtanul önmaga lenni: ismeri az erényeit, és nem tagadja le a hibáit. Amely magasra emeli a valódi értékeit, és nem kapar olyanok után, amik sose lesznek
Olyan kormányt szeretnék, amely hosszú távra tervez, nemcsak az általa vezetett időszakra, és abba fektet, azt támogatja, ami hosszú távon éri meg: az oktatás, a kultúra és az egészségügy. Olyan kormányt, amely nem mint a jó kolléga, aki nemcsak ígér, de be is tart; inkább nem ígér, hanem cselekszik. Olyan kormányt, amely a tüntetéseket nem szétveri, hanem komolyan veszi. Olyan kormányt, ahol a népességpolitika nem gyerektelenségi különadót jelent, és ahol nem ellenség, aki kritizál.
Olyan vezetőket szeretnék, akik még emlékeznek az anyai pofonra, mikor a homokozóban elvették a másik játékát. Akik még emlékeznek az apai intésre: "ha már megtetted, vidd el a balhét". Olyan vezetőket, akik a nokiásdobozban telefont, a viszkisdobozban italt kapnak. Olyan polgármestereket, akik számára egy dicsőség van: a település dicsősége.
Olyan állampolgárokat szeretnék, akik megbecsülik az értelmiséget, de se a proli, se a paraszt nem számít szidalomnak a szájukon.
Olyan országot szeretnék, ahol a vallás a hitről, nem pedig a politikáról szól. Ahol a bocsánatkérés és a megbocsátás viszont nem szorul a templom falai közé
Olyan országban szeretnék élni, ahol nem kell hangoztatni az európaiságot, mert evidencia, ahol a tudás alapján alkalmaznak egy munkára, nem bőrszín vagy kapcsolatok alapján. Olyan országban, ahol nem válik nemzeti sporttá az adócsalás, mert a járulékok befizetése után még mindig marad annyi, amiből meg lehet élni. Ahol az orvos röhögőgörcsöt kap a hálapénzes boríték láttán, és a nővéreknek se számít komoly fizetéskiegészítésnek a zsebbe dugott kétszázas.
Olyan országot, amely híres is arról, amiben jó: sportban, művészetben, oktatásban. Olyan országot, amelynek az a híre: oda kell menni tanulni, nyaralni, fesztiválokra.
Olyan országot szeretnék, aki befogadja a menekülteket, és nem űzi el a szülötteit.

KJÁ jelentkezett Utópiából.
 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr842717815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kennedi(ch) 2011.03.07. 15:52:34

talán egy lóért visszaadják?

kjá 2011.03.07. 21:30:03

@kennedi(ch): lovamat egy országért!

cov 2011.03.08. 05:28:41

KJÁ! Olyan országban szeretnék élni, ahol ez az Alkotmány. GRT!

kék bőrhaisnya 2011.03.08. 08:37:27

De hiszen már odaadtuk a lovat, Szvatopluk fiának (II. Mojmír). Vagy csak kutyavásár volt egyszer?

Lappangó Lajos 2011.03.08. 14:33:22

Olyan országban szeretnék élni, ahol ha az emebrek összefognak, és megvédik magukat, nem aggasztják rájuk egyből hogy nácifasisztarasszista.

Olyan országban szeretnék élni, ahol az idős embereknek vidéken nem kell félniük a hordák támadásaitól, és ahol a cigányoknak nem csak jpgaik, hanem kötelességeik is vannak:
www.youtube.com/watch?v=zc-YJww4huM
www.youtube.com/watch?v=9qVlrOq2Wqo

Olyan országban szeretnék élni, ahol elszámoltatják a felelősöket, legyen az politikus, vagy filozófus. És feltárják a múltat, nem hagyják, hogy eltűnjön a süllyesztőbe a kommunizmus bűnei.
www.youtube.com/watch?v=_ppqu7iNOXE

"aki befogadja a menekülteket"
Ezt szerintem ne erőltessük, Nyugat-Európában már tudják, mit is jelent a menekülteket befogadni (főleg arabokat és afrikaiakat):
www.civishir.hu/tetthely/kulfoldiek-keseltek-meg-egy-17-eves-magyar-fiatalembert/0306154333

www.youtube.com/watch?v=k6k_6uAbdc8

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.08. 18:27:43

Én éltem pár olyan országban, ahol a fentiek jó része megvan.
(Norvégia pl.) Illetve a jelenlegiben is teljesül a fentiek igen nagy része.
Nem Magyarország az tuti.

kjá 2011.03.08. 22:21:19

@Lappangó Lajos: kedves Lajos, Isten hozott nálam. remélem, amit írtam, abban benne foglaltatik, amit te is szeretnél.
olyan országról álmodoztam, ahol a náci, rasszista, fasiszta csak a történészek számára érthető.
ahol mindenkinek vannak jogai és kötelességei etnikumtól függetlenül.
ahol tetteknek következményeik vannak, bárki követi is el, de az ártatlanság vélelme megillet mindenkit.
a menekültekkel kapcsolatban szeretnék a figyelmedbe ajánlani egy antológiát, amely itt található: www.kultours.hu/
én ezen keresztül jutottam közel a bevándorlók problémáihoz, és nagyon jó írások vannak benne. (nemcsak tőlem! :))
engem meghat, ahogy ezt az országot a bevándorlók szeretik és hazájuknak választották.
"mert ahogy szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, úgy cselekedjetek ti is az emberekkel". én szeretném, ha befogadnának, ha valamiért egyszer mégsem én leszek az utolsó, aki leoltja a villanyt.

egy nagyi 2011.03.09. 09:30:23

Juditka!
Nagyon szépet álmodtál.Magam is szeretném így
megélni.

kennedi(ch) 2011.03.09. 09:59:16

Mutassatok egy színmagyart, s kimozdítom sarkából a Kárpátmedencét!

medvicsek 2011.03.11. 14:04:36

>Olyan kormányt szeretnék, amely hosszú távra tervez, nemcsak az általa vezetett időszakra

Ez a kormány hosszú távra tervez (és az általa vezetett időszakot is hosszúnak tervezi). Azok az intézkedések, amelyeket most oktatással, kultúrával, stb. kapcsolatban bevezetni készül, ennek a kormánynak a kívánatos társadalomról alkotott vízióját tükrözik.

kjá 2011.03.11. 14:26:36

@medvicsek: nem tudom elhinni, hogy direkt csupa gonoszságból rosszat akarnak! vagy nem hiszik, hogy ez így nem jó?

medvicsek 2011.03.11. 14:30:49

Nem tudom. Néha azt hiszem, egyszerűen gonoszak. De valószínűleg egyszerűen ez a társadalomképük, illetve a kultúra esetében az ízlésük. Olyan kelet-európai harmincas évek. (Olvasd el a kötcsei beszédet, ott nyíltan megmondták, hogy ezt akarják.)

kjá 2011.03.11. 14:38:46

@medvicsek: nem mondom, hogy eddig minden tökéletes volt, és nem kell változás. nem érzem magam fenyegetve, ha népzenét hallok (ahogy az ismerőseim egy része rosszul van tőle), azon nőttem fel, nem hiszem, hogy a nemzeti identitás "magyarkodás", nem hiszem, hogy a tradicionális történelmi kereszténységben nincsenek értékek. csak ezt a vagdalkozást, gyanúsítgatást és frázispuffogtatást nem kéne. vármegyéket, mikor már nincsenek várak... sírva vígadós szittya nosztalgiát, amikor van Bartók, Pilinszky, Dresch Mihály - nem tudom, mért ők jutottak hirtelen eszembe... :)

medvicsek 2011.03.11. 14:47:28

Inkább arra gondoltam, amit a kötcsei beszédben mondtak, hogy a nagy viták helyett a kérdéseket inkább az "elit" (bármi legyen is az) folytassa le, a "nép" pedig majd megtudja, mit döntöttek róla. A 15 éves tankötelezettségre gondoltam (van erről egy kiváló cikk a Narancsban). Igen, a vármegyékre és ispánokra. De arra is, ami ennél súlyosabb (mert ezzel legfeljebb kiröhögnek), a többes szavazati jogra az "anyukáknak", az AB hatáskörének szűkítésére. Arra, ami nem a demokratikus intézményrendszer esetleges hibáinak kijavítása, hanem ennek az intézményrendszernek a felszámolása, vagy legalábbis gyengítése. Ja, és ha népzenét hallasz, majd szólj. Ami pedig a nemzeti identitást illeti, azért nem mindegy, mit vállalsz belőle (vagy mondjuk mivel azonosulsz): Horthy és Prohászka, vagy Jászi és Ady? (Nekem most ezek jutottak eszembe, de nyilván tudnék mást is.)
süti beállítások módosítása